Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Ha sosem vettek fel engem a...

Ha sosem vettek fel engem a Kisképzőbe, akkor az azt jelenti, hogy tehetségtelen vagyok művésznek?

Figyelt kérdés

8. és 9. osztályos koromban is jelentkeztem a Kisképzőbe. 8-osként a gimnáziumi felvételi során, míg 9-esként átjelentkezéssel próbálkoztam. Mind a 2 próbálkozásom sikertelen volt.


Ezek még friss történések. Szeptembertől 10-es leszek, de foglalkoztat a kérdés. Egy másik művészeti gimnáziumban tanulok, ami köztudottan “Kisképzős selejt”-ként van emlegetve.


Látom az okot, amiért nem vettek fel 8-ban. Ekkor, a felvételi lezárását követően gyakorolni kezdtem és naponta rajzoltam, tanultam. 9-ben egy szemmel látható fejlődéssel jelentkeztem, de nem vettek fel. Ma már látom, hogy mi volt a kifogásolandó a 9-es teljesítményemben a rajzaim terén. A tanulmányi átlagom kiemelkedő volt és az átjelentkezésem során még a titkárságon is szóvá tették a jó eredményeket. Bánt, hogy nem vettek fel. Tisztán emlékszem, hogy a felvételiről olyan embereket vettek fel, akik vergődtek, nem rajzoltak jól és ügyetlenek voltak (példa: a lány nem tudta, hogy hogyan kell portrét rajzolni, ezért a lap sarkába rajzolta az alany fejét. A hiányosságával tisztában volt, ezért az egész felvételi alatt magában vergődött, nyavalygott, már-már toporzékolt. Ennek ellenére felvették.)


Egyértelműen a rajzaim miatt nem vettek fel. Bennem van a kérdés:

- Azért nem vettek fel, mert borzalmasan rajzolok és tehetségtelen lennék művésznek?

- Akiket nem vesznek fel a Kisképzőbe, azok tehetségtelenek és (gurítok) sosem lesznek művészek?


Minden egyes választ előre is nagyon szépen köszönök!



2021. júl. 1. 04:15
 1/6 anonim ***** válasza:
0%
Nem kacsintottál vissza.
2021. júl. 1. 06:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%
Az biztos, hogy ez egyfajta visszajelzés. De ez ne tántorítson el. Nem vehetnek fel mindenkit, sokszoros túljelentkezés van. Nem élet és halál kérdése, hogy bejutottál-e. Folytasd az alkotást, és közben készülj matekból is, meg a többi tárgyból. Válassz olyan karriert, amiből meg is lehet élni, például marketing vagy (web)programozó vagy 3D animátor vagy építészmérnök. Mindezekben nagy szükség van a művészeti vénádra.
2021. júl. 1. 07:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
98%
Azt jelenti, hogy vannak tőled tehetségesebbek, de ettől még lehetsz tehetséges.
2021. júl. 1. 10:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
100%

#3 tenyészteni nem akarják őket? /s


Ne keverjük bele a tehetséget, egy szubjektív összkép lehet mérvadó, amiben a szorgalom fontosabb lehet bármi másnál (mert akkor már vélhetően jók lesznek az eredményeid is), ha tényleges elhivatottságot látnak, az is könnyen lehet mindenek feletti súlyú, meg csomó oda nem illő, teljesen szubjektív dolog is át tud rendezni egy ilyesfajta sort, pl. pillanatnyi kedélyállapot, szükségletek rendezettsége az ítésznél, ismeretség, számottevő online jelenlét a jelentkezőnél, stb. Picit persze valódi előnyként is számon tartható dolgok, amik a gyakorlatban valahogy mindig jóval fontosabbnak bizonyulnak a nettó fontosságuknál.

2021. júl. 1. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
100%

Nem attól lesz valaki művész, hogy felveszik egy neves iskolába.

Megértem hogy most nagyon el vagy keseredve, de egy francos képzős felvételi nem ér annyit, hogy a porba tiporja az önbecslésedet, vagy feladd érte az álmaidat.

Igazán lehet belőled akármi, függetlenül attól hogy felvettek-e vagy nem. Ettől nem leszel kevesebb sem mint személy, sem mint művész.

2021. júl. 8. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim válasza:
Engem felvettek, de ugyebar nem oda ahova akartam menni:(. Masokat sokkal rosszabb rajz es festo tudassal vettek fel olyan szakra ahova eredetileg jelentkeztem. Es ez meg az, amikor felvesznek. Innen is uzenem h messzirol nem vagy tehetsegtelen. Ha rajtam mulna en jol megvaltoztatnam a suli felveteli rendszeret es jobban kiszurnem a szakokra valo diakokat. Akikek nem vettek fel ne legyenek szomoruak mert ugyis az egyetem szamit majd es az adja a tobbet :)
2021. júl. 9. 22:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!