Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Sos. Mennyi idő alatt lehet...

Sos. Mennyi idő alatt lehet megtanulni szóról szóra két oldalnyi szöveget?

Figyelt kérdés

2 nyomtató papírnyi szövegről van szó. Kedden felelek belőle és szóról szóra kell elmondanom.

Óvónőnek tanulok, gyerekeknek fogom felmondani, de az óvónő módosított a mesémen és nem szeretnék a gyerekek előtt beégni, nagyon kellemetlen, szeretnék szépen mesélni. De nem olvashatjuk és mondanunk kell szóról szóra. Ez már igazából beleszámít a diploma jegyembe, így nagyon fontos lenne, hogy jól sikerüljön.

Ma már nem tudtam tanulni rá, mert nem rég írta meg és màr most muszáj aludnom, mert bejárós vagyok és korán kelek szörnyen.


Bocsi kicsit hosszan írtam, de egy meséről lenne szó.. szóló, szőlő..


Csak félek nem tudom megtanulni egy fél nap alatt.


Délben tudom holnap kezdeni a tanulását és mac éjfélig tanulhatom. Másnap 10-kor már mondom is a gyerekeknek.


Tehát kedden màr nem lesz lehetőségem tanulni, mert reggeltől màr benn leszek.


Szóval csak tippeket szeretnék kérni, mi a jó istent tegyek, mert én nem vagyok az a gyors tanulós fajta.


Vagyis ha még meg is tanulom még másnap ismételnem kellene, sőt még szerdán is.


Meg hangsúlyoznom is kell a mesét, hangszínt változtatni és így rögzülnie kell a mesének.


Szerintetek lehetséges normálisan felkészülni belőle? Nektek menne? Tippek esetleg..?



2021. szept. 19. 23:29
 1/7 anonim ***** válasza:
100%
Vedd fel a telefonodra a hangrögzítő appal, és addig is egész nap hallgasd, amikor csak tudod olvasd is és mondd fennhangon együtt a felvétellel.
2021. szept. 19. 23:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
2 nap kb
2021. szept. 19. 23:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
Olvasd fel a mesét, ahogy egyébként mondanád, ezt a felolvasást vedd fel, ezután már csak úgy olvasd a szöveget, hogy közben hallgatod a felvételt. Sokkal egyszerűbb így tanulni, pláne, ha szóról-szóra kell.
2021. szept. 19. 23:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
100%

Én azt nem értem, hogy miért várják el azt, hogy szóról szóra mond?


Nekem jól fog az agyam, de semmit nem tudnék megtanulni szóról szóra. Pont ez a tanulás lényege, hogy megértsd és saját magad is meg tudd fogalmazni.

2021. szept. 19. 23:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
100%
Nekünk annak idején angolból a tanárnőnk egyik módszere az volt, hogy teljes A4 oldalnyi szövegeket kellett bemagolnunk. Nekem olyan bő félóra kellett hozzá, de a legnehezebben tanuló osztálytársam is megtanulta két óra alatt. Magyarul szerintem még gyorsabban megoldod. Sokkal ijesztőbbnek tűnik, mint amilyen valójában, pláne ha ráadásul mese.
2021. szept. 20. 00:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
100%

Első és legfontosabb: a gyerekek nem tudjàk mi van a lapodon, ne aggódj, ha valamit elrontasz.


A tanulással kapcsolatban: mivel meséről van szó ne csak bemagold, hanem képzeld is el. Sokkal könnyebben megmarad. (Ezt a többi vàlaszhoz kiegészítésként írom.)

2021. szept. 20. 08:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:

Sikerült megtanulni szóról szóra! Szépen mondtam ❤❤ hálistennek, nem rontottam. Pedig egy kislány végig sírt a többi figyelt, mert szegénynek vérzett az ujja.

Amúgy annyit mondott az óvónő, hogy szerinte is nagyon jó volt, csak kicsit merjek mélyebben beszélni, mikor a király beszél, meg a disznó, mert így lehet jól érzékeltetni a magas mély hangot.

Amúgy estére már otthon tudtam jó mélyen, magasan beszélni, csak mikor már előadtam koncentráltam a szövegre, meg a sírás hú nagyon zavart sajnos.

De szerencsére minden oké volt. A gyerekek megdicsértek utána, hogy szép volt és köszönik szépen, ennél több nem is kell, majd másnap is kerték❤

2021. okt. 1. 09:30

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!