Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Melyik budapesti jogi egyetem...

Melyik budapesti jogi egyetem kínálja jelenleg a legszínvonalasabb képzést jogász szakon? (ELTE vagy Pázmány)

Figyelt kérdés

Tudom, hogy a fenti két egyetem közötti “rivalizálás” kb. olyan, mintha a PlayStation és az Xbox pártiak harca (kis túlzással). Ennek ellenére kiváncsi lennék, hogy - nemes egyszerűséggel - melyik egyetem a jobb, ha létezik egyáltalán ilyen.


A kérdést úgy unblock mindenre értem. Gondolok itt közösségre, versenyekre, tudományos tevékenységre, egy-egy tárgyban való elmélyülés lehetőségére, külföldi kapcsolatokra, az oktatás színvonalára, illetve a diploma munkaerő-piaci értékére.


Erősebb-e valamelyik egyetem bizonyos tárgyakban? Pl. úgy hallottam, hogy a Pázmányon az alkotmányjog színvonalasabb, mint az ELTE-n, még az ELTE-n a nemzetközi jog, vagy a polgári jog erősebb. Mennyi ennek az igazságtartalma?


Elterjed elképzelés, hogy az ELTE az első számú jogi kar, de már egyre többen mondják, hogy a Pázmány megelőzi, és réges-rég nem azt a színvonalat képviseli, ami miatt annak idején elterjedt róla, hogy a legjobb. Ez tényleg így van, vagy még mindig a legjobb?


Ha valakit önköltséges képzésre vesznek fel, mennyire van lehetősége, illetve esélye arra, hogy a - megfelelő teljesítmény tükrében - át kerüljön államira?


Végezetül, a Károli jogi kara tényleg olyan alacsony színvonalú, mint amilyennek mondják?


Kicsit hosszúra sikeredett, de sokmindenre kiváncsi vagyok, mielőtt jelentkeznék!


Köszönöm előre is a válaszokat!

Külön köszönet annak, aki rászánja magát, hogy az összes kérdésre válaszol! :D



2022. nov. 27. 14:02
 1/10 anonim ***** válasza:
28%
Csak a Pázmány!
2022. nov. 27. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
98%
A Károli tényleg gyenge, jobban jársz akkor már egy PTE-vel vagy SZTE-vel, színvonalasabbak, még ha nem is pesti egyetemek.
2022. nov. 27. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
83%

"melyik egyetem a jobb, ha létezik egyáltalán ilyen."


Röviden: az ELTE.


"unblock" --->en bloc helyesen


"Gondolok itt közösségre, versenyekre, tudományos tevékenységre, egy-egy tárgyban való elmélyülés lehetőségére, külföldi kapcsolatokra, az oktatás színvonalára, illetve a diploma munkaerő-piaci értékére."


Mindegyik szempont alapján az ELTE nyer. Ugyanakkor ezek nem minden egyes hallgató szemszögévől jelennek meg ennyire markánsan, és a jövőbeli munkáltató sem ez alapján fog dönteni a felvételt illetően. És persze az is igaz, hogy az egyetem semmit nem old meg helyetted, az első és legfontosabb szempont mindig az, hogy te magad mennyire vagy elhivatott és szorgalmas. A Pázmányon is végzett már olyan, akinek sikerült később pl. a Harvard Law Schoolon továbbtanulnia.

[link]


"Erősebb-e valamelyik egyetem bizonyos tárgyakban?"


Az ELTE nagy erősségének a civiljogi tárgyakat tartják, és ez szerintem is igaz. Továbbá ahogy írod, a nemzetközi jogban is nagyon erősek, amit például a közelmúltbeli versenyeredményeik (pl. Jessup, Telders) is igazolnak. Az alkotmányjogban én nem tudok a Pázmány előnyéről, ugyanakkor sokan dicsérik a büntetőjog oktatását ott.


Fontos sajátossága az ELTE-nek a tanterv felépítése (első év hazai jog, másodév nemzetközi jog, harmadév eljárásjog stb.), lehet, hogy máshol is hasonlóan néz ki, nem tudom. Azt viszont tudom, hogy itt kötelezően csak egy félév latin van, míg máshol akár több is (szerintem a Pázmányon is), igaz, hogy választható tárgyként simán vehető még fel latin, ha valakit érdekel. Ugyanakkor az is biztos, és szerintem ez egy előny is, hogy az ELTE-n már az első félévtől van tételes jog (Alkotmányjog), ami legutóbbi ismereteim szerint egyedülálló az országban. Nekem eléggé bejött. További sajátosság még, hogy mindenből nagyon hangsúlyos az alapozó ismeretek átadása, szentül hiszik, hogy ez a legfontosabb tulajdonsága egy jogásznak, azaz, hogy az alapokat nagyon jól tudja. Egy itt a legkeményebb a Római jog, szerintem elég színvonalas a Magyar jogtörténet is (bár a számonkérés azért ebből nem durva), elég húzós a Polgári jog 1, a négy Büntetőjog-tárgyon pedig az országban egyedülálló módon még a 3. is elég vastagon az általános résszel foglalkozik (persze már a különös résszel is, de nem kizárólag).


Az ELTE-s képzés színvonala tükröződik a vizsgákon is, amik szerintem olykor kifejezetten nehezek. Itt nagyon ritkák a "sorolja fel" jellegű írásbelik, általában minden elméleti tudásról gyakorlatias példák alapján kell számot adni, és ez alatt nem csak a számos jogesetet értem, hanem az egyszerűbb tesztes kérdések is úgy működnek, hogy egy-egy példán méri fel a tudásod. A teszt megpróbál átverni, félrevezetni, kicselezni, egy sima igaz-hamis állítás van, hogy egyetlen szóban tér el a törvényszövegtől, ha nem veszed észre, vesztettél. A szóbeli vizsgák szintén embert próbálóak tudnak lenni, tanárfüggő is persze, de záróvizsgán is elő tud fordulni akár 80%-os bukási arány is. Ez folyamatában idegesítő lehet, ugyanakkor ez egy jó kiképzés szerintem ilyesmi. Sokan, akik a Pázmányra váltottak időközben, arról számoltak be, hogy sokkal kevesebb szívatással találkoztak, lényegesen könnyebb volt egy-egy vizsgát jó jegyekkel teljesíteniük.


"Elterjed elképzelés, hogy az ELTE az első számú jogi kar, de már egyre többen mondják, hogy a Pázmány megelőzi, és réges-rég nem azt a színvonalat képviseli, ami miatt annak idején elterjedt róla, hogy a legjobb. Ez tényleg így van, vagy még mindig a legjobb?"


Szerintem semmi gond a Pázmánnyal, a jogászképzése egy jó képzésként él a köztudatban. Ennek ellenére az ELTE első helye töretlen. Nem csak a kiváló oktatók miatt (hiszen azok egyébként a Pázmányon is szép számmal vannak), hanem mert a legkiválóbb hallgatók is ezt jelölik meg többségében első helyen, ritkábban a Pázmányt. Az "egyre többen mondják, hogy a Pázmány megelőzi" azért ahogy én látom, sokszor egy gerjesztett dolog. Nyilván teljesen érthető, hogy aki oda jár, dicsérni fogja, de hogy jobb lenne, mint az ELTE, azt én továbbra sem látom megalapozottnak. Kicsit ehhez hasonló az is, amikor a Károli pszichológia képzéséről beszélnek, bizonygatva, hogy gyakorlatiasabb, mint az ELTE képzése, ami ennél a képzésnél nagyon fontos, magasabb a ponthatár is (megjegyzem, jóval kevesebb embert tudnak felvenni, mint az ELTE), és persze ott van Bagdy emőke hírneve is. Attól függ, hogy hiszel-e ebben, én őszintén szólva nem tudok, szerintem a pszichológiában is az ELTE nyer, meg a jogban is.


"Ha valakit önköltséges képzésre vesznek fel, mennyire van lehetősége, illetve esélye arra, hogy a - megfelelő teljesítmény tükrében - át kerüljön államira?"


Nagyon kevés. Ilyen lehetőség csak nappali tagozaton van, mert ott van évente 80 fő állami hely...ezt azonban idén olyan emberek tölthették be, akik legalább 475 pontot értek el a felvételin. Hogy felszabaduljon egy államis hely később, ahhoz az kell, hogy egy ilyen hallgató a gyenge tanulmányi eredményei miatt átsorolásra kerüljön önköltséges képzésre, vagy önként otthagyja az egyetemet. Mindkettőre nagyon-nagyon kevés az esély. Ám ha mégis megtörténik, akkor egy olyan mehet a helyére, aki az átsorolási kérelmet leadó hallgatók közül a legjobb tanulmányi eredménnyel rendelkezett...nem árulok el nagy titkot, hogy évente talán 1-2 ember reménykedhet ebben, akik bizonyára jóval 4.0 feletti átlaggal rendelkeznek. Ugyanakkor az ELTE-n vannak elég jó ösztöndíjak, amiket meg lehet pályázni, ezek sokat segíthetnek az anyagi helyzeteden, keress rá az intézmény honlapján.


"Végezetül, a Károli jogi kara tényleg olyan alacsony színvonalú, mint amilyennek mondják?"


Lényegesen elmarad a képzés minősége a másik két budapesti jogi egyetemétől.

2022. nov. 27. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
90%
#3. A hibákért elnézést kérek, mindegyiket látom, de nem javítgatnám ki őket. Kár, hogy itt nem lehet választ szerkeszteni.
2022. nov. 27. 16:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
66%
Én Szegeden végeztem. Szerintem a Károlira ne menj, nagyon rossz a híre, nyilván nem megalapozatlanul. Velem egyidőben a Pázmány jogon tanult egy ismerősöm, a szegedihez képest jóval alacsonyabb volt a követelményszint, az öt év alatt az egyik fő tantárgyuk a kánonjog volt... Ha mindenképpen Pesten akarsz tanulni, akkor én is az ELTE jogot javasolom, de a szegedi és a pécsi jogi kart is csak ajánlani tudom.
2022. nov. 28. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
91%

#5. "az öt év alatt az egyik fő tantárgyuk a kánonjog volt"


Azért ez szerintem túlzás. Én is hallottam már Pázmányos véleményeket, valóban a tanterv része, de messze van a "fő" tárgyaktól, kb. nem oszt, nem szoroz, hogy ők ilyet is tanulnak.

2022. nov. 28. 23:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
91%

Jaj felejtsük már el ezt a kánonjogot, valamiért amikor ez a vita felmerül mindig felhozza valaki. Kánonjog 1-2-3 van a Pázmányon, de a legkönnyebb tárgyak egyike, direkt nem veszik komolyan, kb a 3 tárgy abszolválása összesen 3 nap másfél év alatt...

A kérdésre válaszolva nagyon röviden, az ELTE alapvetően jobb nevű és nehezebb egyetem (elsősorban a szigorlatok miatt), de nincs közöttük olyan nagy különbség és azért van, amiben talán a PPKE erősebb (pl a büntetőjogi tárgyakra szokták ezt mondani, főleg az anyagi jogra) és sok szempontból néha előnyösebb az, ha az egyetem mellett van egy kis időd minden egyébre (szakkoli, diákszervezetek, munka, versenyek). Mindenestre ezzel a két egyetemmel nagyon rosszul nem járhatsz szerintem.

2022. nov. 29. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
0%
Mindkettő vacak. Az ELTE-n most neveztek ki mindenféle boldogtalant tanársegédnek. A Pázmányon egy MTA tag sincs.
2022. dec. 10. 16:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
18%
Gyalázat, hogy az ELTE-n egy félév latin van. Amikor én jártam, kettő volt. Lerohasztják azt az egyetemet is. Római jogból írásbeli beugró, és nulla szigorlat. Vicc…
2022. dec. 10. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
100%

#9. Nyugodtan lehet több latint is felvenni, csak ma már nem kötelező, hanem választható tárgyként. Amúgy nem mintha túl sok dolog ragadna vagy eddig ragadt volna ennyi latinnal az emberre, némileg felesleges ezen fennakadni. Az ember megtanulja a kiejtést, a regulákat, pár tucat szót és egy kis nyelvtant. Többet megkövetelni szerintem felesleges is.


A Róma igaz, hogy ma már nem szigós, ugyanakkor bejött mellé az Alkotmányjog az első két félévre, amin a Rómáéval versenyez a bukási arány. Ráadásul aki az Alkotmányjog 1-et elbukja, gyakorlatilag azonnal 6 évet csinált magának az amúgy 5 éves képzésből (mondjuk aki a Róma 1-et elbukja, majdhogynem az is). Messze nem annyi történt, hogy eltörölték a Róma szigót és könnyebb lett az élet. Az írásbeli beugró ellenben épp egy nehezítő körülmény, azon főleg értelmetlen kiakadnia annak, aki az elitista jelleget hiányolja. :D


A tanársegédes dologhoz nem vagyok elég okos, hogy megítéljem. Olyan nagy problémát ezen a téren sem láttam eddig.

2022. dec. 10. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!