Molekuláris biológusként, humánbiológusként vagy immunológusként el lehet helyezkedni?

Molbiol/immun. Mindkettőnek van, lehet jövője, a humánbi azért húzósabb.

Molbiol: laborok, gyógyszercégek, orvosbiológiai kutatócsoportok, orvosbiológia (pl. genetikai kiértékelések, apasági vizsgálatok, bűnügyi nyomozásnál is) stb. Az immunológia elsősorban laborok és orvosbiológiai kutatások, de mivel hatalmas a problémák száma (autoimmun betegségek, allergia - egyik sem megoldott probléma), itt is elég sok ember el tud helyezkedni.

A humánbiológus itthon nem keresett szakma, mivel legfeljebb régészeti kutatásokban és átfogó biometriai monitorozásokban tud részt venni, a bűnügyi antropológia pedig orvosokkal is jobban jár. Kultúrantropológus meg "minek", kicsi orszég vagyunk ehhez. A leletek szegénysége miatt nem kell olyan sok ember erre a területre. De két ok, ami miatt ezt válaszd: ha szereted az operákat és ún. négyujjas-redőd van (a tenyered felső részén a mutatóujjtól a kisujjig egyetlen rece van, nem kettő, mint a legtöbb embernek). Még Bodzár tanárnő mondta, "Négyujjas redő a Down-szindrómásokra és az antropológusokra jellemző." :)

Egyébként a molbiol. képzés sokkal több diplomást ad, így hiába van több hely, több is a jelentkező. Ugyanúgy "villantani" kell valamit, hogy téged vegyenek fel. Bár lényegesen egyszerűbb, mint mondjuk humánbiológusként elhelyezkedni (az kihalálos alapon működik).

Speciel pont a humán-neuro szakágon nem kell olyan kiválóan alkotni, mivel kevesen mennek "helyben" PhD-re. Ehhez képest mondjuk a molbiol genetikán azt hiszem, nyolc végzettből két hely volt a tanszéken. (ELTE, de máshol hasonlóak a számok.) De azért igaz, tudni kell ahhoz, hogy bekerüljön az ember és elvégezze, meg akkor már körülnézhet külföldön is.

Kérdező: igen, az ilyen laborokban van helye biológusnak. Kutatóorvos kevés van, és ők más típusú szakosodást választottak.

Egy régi osztálytársam arra ment, ő azt mondta, sokkal rosszabb a képzés, mint amire számított. (Nem kérdeztem rá részletesebben, mit értett ez alatt.) Állítólag a szakma túltelített, holott én sosem tapasztaltam hasonlót, de ő azt mesélte, a legrosszabb magánmelót is el kellett vállalnia, hogy olyan munkája lehessen, amit szeretne (a gyakorlatot nehezen adják állítólag), jobbára idősekkel kell foglalkozni, és néha borzasztóan kezelhetetlenek. Viszont most már sérült gyerekekkel foglalkozhat, ezt nagyon élvezi. Empátia kell, mint mondja. Ő annak ajánlotta volna, akiben van kitartás és eltökéltség, mert csak azok fognak tudni rendesen elhelyezkedni.

De ez csak egy (kettő, egy másik ismerős is hasonló tapsztalatokról számolt be, bár ő akkor még csak tanult) vélemény, átfogóan nem ismerem a gyógytornász képzést és az elhelyezkedési lehetőségeket. Azt viszont tudom, hogy külföldön nagyon keresik, ezt mindenki megerősítette.