Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Mit lehetne tenni? (alább...

Mit lehetne tenni? (alább írom a problémát)

Figyelt kérdés

December 16-án voltam nyílt napon egy iskolában, ahol is matematikaórára mentem be.

Azonban olyan szinten pontatlanul oktatott a tanár(nő), hogy többször jelentkeztem és kijavítottam.

Hagyján, hogy helyesírási hibákat ejtett, de amikor a közös osztókról, többszörösökről beszélt, szót sem ejtett az esetleges nullákról, márpedig ha közös osztókról többszörösökről akarunk beszélni, akkor tárgyaljuk precízen őket, ha először is letisztázzuk az esetleg előforduló nullákat.

Csak úgy kijelentette a diákjainak és leíratta, hogy végtelen sok prímszám van, bizonyítás nélkül.

Márpedig azt vagy ne mondja ki, vagy bizonyítsa be nekik.

Tudomásom szerint pedig az egyik bizonyítást 10. osztályban oktatják. Euklidészét?

Mert ismerek párat.

Mindegy is.

Az oszthatóságot rosszul definiálta, jelöléstant rosszul és pongyolán tanított.

Valódi osztókról beszélt, de a triviális osztókról szó sem esett.

Nem mondta, hogy miért a pozitív egészekre szorítkozunk oszthatósági vizsgálatoknál.

Szóval nálam kiborította a bilit.

Le tudnék érettségizni matematikából emelt szinten.

Szóval... Ami a lényeg... Hogy lehetne megoldani, hogy ne kelljen bejárni az órájára? Az iskola amúgy nagyon jó, de amit az az ember művelt, az katasztrofális.


2014. dec. 31. 17:55
 1/3 anonim ***** válasza:
Milyen esetlegesen előforduló nullákra gondolsz?
2014. dec. 31. 18:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Hát nem irigylem a környezetedben élőket! A stílusod nem éppen 8.-osra vall! Nem mondták még neked, hogy autista vagy? Egyébként leteheted az osztályozóvizsgát minden év tananyagából, és akkor nem kell bejárnod. Csak tudnám, honnan vagy benne olyan biztos, hogy a jövendő osztályodban pont ez a tanárnő fogja tanítani a matematikát. Vagy te már ezt is jobban tudod, mit az igazgatójuk?
2014. dec. 31. 22:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:

1. válaszolónak: Amikor több számnak vizsgáljuk a közös osztóit, közös többszöröseit, akkor kell letisztázni az esetleges nullákat.

Például amikor bevezetjük egész számoknak a kitüntetett közös osztóját:

Először is tudjuk az oszthatóság főbb tulajdonságait, hogy reflexív, tranzitív és a szimmetriára vonatkozóan a|b és b|a <=> |a|=|b|.

Ismerjük ezenfelül az asszociált fogalmát, ezek alapján most csak a nemnegatív egészekre szorítkozunk.

Majd ITT letisztázzuk a nullákat:

Ha a sokaságban van 0, azt figyelmen kívül hagyhatjuk, mert neki minden egész osztója, kivétel akkor, ha minden szám 0, ekkor ugyanis minden egész közös osztó.

És innentől, egy precíz bevezetéstől kezdve lehet normálisan tárgyalni egy kezdővel a közös osztókról. El lehet mondani, mi a kitüntetett közös osztó, legnagyobb közös osztó, merthogy az alaptétellel vagy anélkül, ha először kijelentem, hogy a legnagyobb közös osztó rendelkezik a kitüntetett tulajdonsággal, bizonyítunk.

De amikor mondjuk a kongruenciákról fog beszélni, mit fog mondani?

"á kongruens bével" és kész?

De ha egy diák mondaná ezt, biztos kapná a kérdést, hogy: "És hol a modulus?"

A matematikában a triviális állításokat leszámítva sejtünk és bizonyítunk.

2.-nak.

De, többen mondták, hogy hasonlatos vagyok egy autistához. :D

Köszönöm szépen amúgy mindkettőtöknek a választ.

2015. jan. 1. 05:51

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!