Mik a tapasztalataitok a tanító néniségről?

Figyelt kérdés
Mostanában kezdtem el gondolkozni abban, hogy esetleg tanító néni szeretnék lenni, mivel nagyon szeretem a gyerekeket, és ezt az állást is csodálatosnak tartom. Azonban kíváncsi lennék a tapasztalatokra efelől. Nagyon megkönnyítenétek a helyzetemet, ha le tudnátok írni, hogy ti mit tudtok a tanító képzőkről és az ezzel kapcsolatos dolgokról. Előre is köszi a válaszokat!:)

2016. szept. 1. 16:57
 1/1 anonim ***** válasza:

A tanító képzőkről nem tudok sokat, de a tanítóságról igen, mert édesanyám tanító, ebben nőttem fel. Azt egyértelműen mondhatom, hogy a tanítók legalább 80-ának az a véleménye, hogy a gyerekek nagyon cukik, imádják őket, csak a hülye szülők ne lennének. Sokat kell adminisztrálni, nagyon sok idő megy el olyan dolgokkal, ami nem a tanítás. Magyarországon elég rosszak a körülmények is, amiben dolgozniuk kell, és nyilván a fizetés is elég kevés. Emellett kedves kormányunk zseniális kommunikációjának köszönhetően nagyon sok suttyó proli is a tanárok ellen fordult, így bizonyos körökben elég rossz a megítélésük. Ettől függetlenül a hivatás maga persze gyönyörű, de én az összes többi körülmény miatt mondtam azt, hogy inkább nem olyan irányba tanulok tovább.

(Csak összehasonlításképpen, még van vissza fél évem az egyetemből, de már főállásban dolgozom, és annyi a fizetésem, mint anyának 30 év tanításban eltöltött idő után - és nem az én fizetésem a kiemelkedő...)

2016. szept. 2. 22:34
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!