Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Szerintetek milyen egyetemi...

Szerintetek milyen egyetemi szakokkal lehet elhelyezkedni?

Figyelt kérdés
Milyen nem fizetős helyre lehet bejutni 370-90 ponttal? Mi az, amit el tud végezni (anélkül, hogy közben halálra szenvedné magát) egy társadalomtudományok iránt érdeklődő ember, aki fogékony a bölcsészetekre és a matematikaira egyaránt, a természettudományokra viszont nem? Hol nem követelnek többet egy emelt szintű történelem érettséginél?

2016. szept. 16. 21:48
 1/2 anonim ***** válasza:
100%

Ezt a kérdést szerencsére nem kell szubjektív módon megválaszolni, ugyanis létezik az úgynvezett DPR, azaz Diplomás Pályakövető Rendszer, ahol egy rakat fontos információ van egyetemre és karokra lebontva, mint például pályaelhagyók aránya (hányan mentek diplomával a Mekibe), köztisztviselők aránya (kiknek jutott csak állami munkahely), mekkora a fizetésük (erős korrelációt mutat az előző kettővel), satöbbi.

Mondjuk nem akarlak lelombozni, de van ebben pl. olyan is, hogy "elégedettség a munkával", ahol a műszaki és természettudományos karok többnyire bőven jobban szerepelnek, tehát ilyen érdeklődési körrel már eleve kicsit hátrányból indulsz, ha nem csak az a cél, hogy legyen egy könnyen megszerezhető diplomád, hanem majd az életed hátralevő ~50-60 évében használni is akarod valamire.

2016. szept. 16. 22:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:

Tipikus magyar mentalitás... :)

Nem akarok dolgozni, de azért legyen olyan jó, mintha dolgoztam volna. :D

370-390 pont jó kiindulásnak, de mégsem eszik olyan forrón a kását.

Ez a ponthatár a mérnöki szakokra elegendő általában.

Ilyen a programtervező, mérnökinformatikus, gazd. infó, stb.

Könnyű bejutni, de elvégezni nehéz. Nehéz alatt azt értem, hogy megköveteli azt, hogy otthon is foglalkozz a témával, és becsületesen, időt/energiát nem sajnálva tanulj.

Cserébe kapsz egy olyan diplomát amivel bármikor kapsz munkát, jó fizetéssel, és külföld is alternatíva lehet.


Ellenben az alsóbb ponthatáros dolgok általában azok a szakok ahol nehéz elhelyezkedni, elégg röghöz kötött vagy vele, magyarul azok a szakmák amiket tényleg szeretetből csinálsz, csak nincs meg a látszata. Átlagos élet.


400 fölött indulnak a jobb egyetem mérnöki karai, orvosi, jogi, és a gazdasági szakok.

Mindegyikkel könnyen ellehet helyezkedni, nagy karriert futhatsz be.


Mégis a pénz ellenére azt tanácsolom, hogy azt tanuld amit szeretsz! Hiszen nem 1-2 évig kell csináld, hanem legjobb esetben is 40 évig. Az eléggé sok hétköznap! :D

Illetve emellett azt is vedd figyelembe, hogy a diploma megszerzése csak 7 félév. Inkább szívnék 7 félévet, mint 80-at. :)

2016. szept. 17. 06:36
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!