Miből érettségizhetek?

Figyelt kérdés
Jövőre végzek. Nem tudom mi lehetne az 5. tárgyam. Angolt tanulok, örülök ha meg lesz. Németem még rosszabb, idén kaptunk rendes tanárt, de vele is 3as vagyok, úgy hogy csalok. Informatikából 2 csoport van, emelt és közép, középen vagyok heti 1 órában, de szinte csak beszélgetünk, rajzolgatunk, excelből meg csak az alapokat vesszük. Tavaly jelentkezhettünk volna át, de nem mentem, mert nehéznek találtam és most már a tanár nem vesz át minket, érettségizni sem enged. Etikán vagy társadalmon gondolkodtunk, de a tanár lebeszélt róla, mert amit lead az csak alap tudás, ennél nehezebb. Kémiából sem mennék, mert nincs hozzá elég tudásom, meg nem érdekel. Fizika hasonló. Tesiről a tanár lebeszélt, mert szerinte, ha egy félévi hármast épp megkapok holtfelesleges, nem sikerülne. Földrajzból mentem volna, de nincs érettségiztető tanár. Abból azért nem voltam rossz. Egy "okos" osztálytársam meg erről beszélt le, mert szerinte ha sikerülne se lenne ötös, de még a négyest sem látja meg bennem, meg beszólogatott, hogy aki puskával írta keg a dogáit, meg szerinte aki a zászlókat nem ismeri fel, meg a magyar iparágakat nem tudja felsorolni az meg se próbálja. Biológia lett volna még a választásom, de ettől is visszaléptem. 5en mennek idén előrehozottan, 4en angolból, 1 ember németből. Az angolosok közül 2en még angolból is mennek, 1 pedig angol infó mellett németből is megy(német anyanyelvű).
2018. febr. 10. 19:25
 1/3 anonim ***** válasza:
Nem kellenek a kifogások. Ott a föci vagy a biosz. Megtanulható mindkettő, a középszintű érettségi mindkét tantárgyból röhejesen könnyű..
2018. febr. 10. 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Tesi
2018. febr. 10. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Esetleg fizika
2018. febr. 10. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!