Én vagyok az aszociális bunkó, vagy mások a túl tolakodóak?

munkatársaim meg állandóan kérdezgetnek a magánéletemről, tanulmányaimról, és nekem már rohadtul elegem van ebből. Mi közük hozzá? Nem akarok velük barátságot kötni

Ergo. Lenézed őket mert neked magasabb a végzetséged és mégis ilyen"pletykás népekkel" vagy kénytelen együtt dolgozni.Szerintem Te vagy az aszociális. Ők csak egy normális kollegális viszonyra törekszenek szerintem.

Szerintem igazad van. Azért, mert együtt dolgozik az ember valakikkel, még nem kötelező beavatni őket a magánéletébe. Főleg, ha ráadásul még pletykás népek is. Szóval én egyetérted veled.

Ami az első hozzászólót illeti, én hozzám hasonló végzettségű emberek között dolgozom, de én sem beszélek a magánéletemről. Ez nem jelenti azt, hogy valaki lenézi a másikat, csak szeretné megőrizni a magánszféráját.

Bár én is 73%-os vagyok, nem az vagyok, aki elsőnek írt!

Na szóval, én is voltam így, hogy közmunkásként dolgoztam, eleinte nagyon idegesített és irritált, amikor faggattak, ugyanezeket gondoltam, mint Te, hogy tolakodóak. Ráadásul a munkanélküliség, betegség miatt nem tudok elhelyezkedni, lelki beteg vagyok, voltam és minden faggatást úgy éltem meg, hogy piszkálnak. Aztán szerencsére elég rövid időn belül kiderült, hogy nagyon jó helyre kerültem és ilyen tüneményes, emberséges emberekkel talán még sosem hozott össze a sors.

Szóval szerintem várd ki a végét, persze csak annyit mondj el, amennyit egyébként is megosztanál. Eleinte én nagyon szűkszavú voltam, gyanakvó.

Azt javaslom eleinte persze tartsd meg a három lépés távolságot, legyél kimért, nyugodtan, hiszen ha valamiről nem akarsz beszélni az a szíved dolga. Végezd a munkádat és majd időközben minden kiderül:)

Kívánom a legjobbakat!

Közben látom, hogy írt más is előttem.

Nagyon jól írja, hogy "Ez nem jelenti azt, hogy valaki lenézi a másikat, csak szeretné megőrizni a magánszféráját."

Teljesen egyetértek!

Is-is. Az egy teljesen normális dolog, hogy az embert érdekli, hogy az, akivel együtt tölti az egész napot, mégis kicsoda.

A másik dolog, hogy saját magadnak is segítenél vele. Simán előfordulhat egy olyan szituáció, hogy te pl. könyvelő vagy, ezt elmondod a munkatársaknak, aztán valamelyikük beszélget egy ismerősével, aki felsóhajt, hogy már megint lelépett a könyvelőjük, megint kereshetnek újat, erre az illetőnek beugrik a neved, és mondja, hogy figyelj már, együtt dolgozom egy nagyon kedves, szorgalmas lánnyal, aki épp könyvelő, megadjam neki a számod?

A mai világban - akármennyire valószínűtlenül is hangzik - ez a legvalószínűbb módja annak, hogy munkát találj. Tehát ne vedd el magadtól ezt az esélyt, mert rászorulsz.

A pletykának meg egyszerűen nem szabad alapot adni. Azt nyugodtan megmondhatod, hogy pl. most épp nincs barátod, de majd biztosan lesz, ez nem elég érdekes, hogy csámcsogjanak rajta. Azt már ne mondd el, ha az előző barátoddal úgy mentetek szét, hogy megcsalt aztán lelépett Kubába, mert ezt gyönyörűen ki fogják színezni.

Ésszel csináld a dolgot! Használd ki az ismeretségüket, de ne adj okot arra, hogy kibeszéljenek. (különben ha meg mégis - igazából kit érdekel?)

Az olyan faggatásokat, amelyek témája a magánéletem, én sem szeretem. Nem baj, ha jóban van az ember azokkal, akikkel dolgozik / ellenségnek ki örül? /, de nem kell mindenkivel puszipajtásnak lenni. Pl. én is csak néhány embert engedek igazán közel magamhoz a melóhelyemen, a többiekkel jól elvagyok illetőleg közömbösek számomra, mindig igyekszem udvarias, segítőkész és kedves lenni velük, de hál' Isten, nem rossz amúgy sem a társaság.

Szóval, ha nem igazán szimpatizálsz velük, nem kell erőltetni, csak afféle kötelező jelleggel udvariasnak lenni, csak úgy, kollegalitásból, amennyit feltétlen muszáj. Az embernek úgyis gyakran kell maszkot viselnie az Életben...Meg aztán, remélhetőleg előbb-utóbb találsz magadnak másik és sokkal jobb munkát! Szorítok!