Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Ti köszönnétek neki? Volt...

Ti köszönnétek neki? Volt tanárom.

Figyelt kérdés

A lényeg.

Tavaly, 8. második félévében új tanárunk lett. 3 éves korom óta ismertem, tegeztem. De nekem annyit ártott, hogy már nem is köszönök neki. Mondták ott hogy milyen rossz lesz meg minden, én meg próbáltam nyugtatni őket, (és erről a tanár is tudott, hogy úgy gondoltuk, hogy nem az utolsó 3 hónapba akarja megmutatni, hogy ő a tanár. Rossz osztály voltunk, de nála viselkedtünk, hátha normális lesz) de ő úgy derült égből villámcsapás íratta a dogákat, ami csak 1-2 gyereknek lett 5, aki vagy nagyon stréber volt, de inkább az anyja munkatársa volt a tanárnak. 1-2 négyes, 1-2 hármas, többi 2 meg 1-es. osztályátlag 1,8-2,6. Előtte olyan 4,2 átlagok voltak a másik tanárnál. Felvételi mindenki 15 pont felett írta, pedig voltak elég buták is. átlagban olyan 20-25 pont. Ez nem volt rossz eredmény a tanár szerint. Nekem 36, az osztályba a legjobb.

Átlagom év végén 4,3 volt, de az új tanárnál csak 3,2 nyelvtanból, 4,7 irodalomból új tanárnál 4,4 és azzal fenyegetett meg, hogy nyelvtanból 3, irodalomból 4 ad. Én beszéltem osztályfőnökkel, igazgatóval, hogy megteheti-e, hogy a 3 hónapból osztályozza le az egész évet. Mondták hogy nem, én megmondtam a tanárnak, hogy nyugodtan adjon 3 meg 4, de akkor megyünk az igazgatóhoz, behívjuk az osztályt, és megtárgyaljuk. (régi tanárnál 4,8-4,9-re álltam mind a két tantárgyból) Végül megadta a nyelvtan 4, irodalom 5, de úgy, hogy még anyám is felment beszélni vele, pedig nagyon jóba vannak. A napokban találkozott anyámmal, és panaszkodott rólam, hogy nem köszönök neki. Miatta bukott 5 évi kitűnőm, (fizikából is 4 álltam, de abból lehetett javítani)meg a nyolcadik év végi kitűnőm. Ballagáson is egy cigány adta oda neki a virágot, mert más nem vállalta. Külön beszélt vele az osztályfőnök, hogy pótvizsgán növeli az esélyeit. Én akkor megfogadtam, hogy nem is állok vele szóba. Amiket mondott rólunk, az megint nem egy jó pont volt, hogy egyes szülők, ha tudnák milyen gyerekük van, szégyenükbe a béka segge alá süllyednének meg hasonlók. Amikor megfenyegetett, utána már én is mondtam neki a magamét. Egyszer meg is bőgettem. Kint röhögőgörcs szélére kerültünk, (kiküldött a folyosóra, de volt már kint osztálytársam) amit mondtam miatt. Bent ment a röhögés, a tanár ordítozott.

No én simán elmegyek mellette köszönés nélkül, nem érdekel ha megbámul se. Panaszkodik a többi volt tanáromnak, de el se igen hiszik, mivel az összessel tisztelettudó voltam, amolyan mintagyerek. Szóval nem voltam soha bunkó a többi tanárral.

Anyámnak meg elmagyarázta, hogy nem köszönök, pedig nem ezt érdemelné, stb. Igaz, régen volt olyan is, hogy vigyázott rám, de anyám is vigyázott az ő gyerekére, érdekességképpen ő se köszön anyámnak. (egy év van köztünk)

Én lennék a bunkó? Tényleg köszönnöm kéne neki?


2012. nov. 15. 20:04
 1/3 anonim ***** válasza:

Szerintem ezt kár túlspilázni 3 oldalas fogalmazással. Ha úgy érzed, hogy nem számít neked semmit, nézd levegőnek, és ne köszönj neki. Ennyi.


Nálam a házban a közös képviselő férje ilyen. Egyszer észrevettem, hogy már nem köszön vissza csak bámul. Gondoltam öreg, biztosan nem figyelt. De aztán máskor sem, pedig bámult rám mint az ökör. Azóta nem köszönök neki. Nyalja ki, ha nem tetszik :)

A másik meg a szomszédom, annak sem köszönök. De az egy mocsok tróger. Egyszer megelégeltem, hogy leku.rvázza anyukám mert ki merte nyitni az ablakot a folyosón, és elkaptam megmondtam neki, hogy ha még egyszer meghallom, hogy a szájára veszi, a nyakánál fogva felemelem és szétkenem a mocskos po.fáját a falon...

Persze utána engem is lehordott mindennek de szigorúan a hátam mögött... :D Nembaj, neki már legyártották a koporsót :D

2012. nov. 15. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 Rat Poison ***** válasza:
Most komolyan az évvégi négyesed miatt akadtál ki rá ennyire?
2012. nov. 15. 22:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:
Mondhatni ugy is. Neki semmibe nem telt volna azt mondani, hogy 8. évvége, tanuljak meg két szöveget, és akkor nyelvtanból is állok 4,4-re, amire megadja az 5. De ahogy bánt velünk, aminek elhordta az osztályt, bomlasztotta a közösséget, még köszönést sem érdemel. Csak anyám meg mondja, h köszönjek neki, mert még akár képviselö is lehet belöle, meg ök amugy jóba vannak. Már gondoltam rá, hogy megbeszélni vele, de nem tudok neki megbocsájtani. Ő tul sokat ártott nekem, pedig emberileg tudom hogy nem rossz, de tanárnak... Telefonról írtam, a hibákért bocsi, városi helyesíró 10 hely nem rossz, mégis csak 4 futotta.
2012. nov. 15. 23:03

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!