Hogyan viseljem el azt a dolgot, hogy nem vagyok közódsségbe való, mert nem tudtam soha beilleszkedni sehova? Nem tudok kommunikálni senkivel, nem tudok beszélgetni, többi lent.

Mit csinálj? Hát, például, tegyél ellene...

Elárulok neked egy nagy-nagy titkot: az életben minden tulajdonság gyakorlás kérdése. Van aki alapból több skill-ponttal indul, van aki kevesebbel, de mindenkinek mindet gyakorolnia kell. A nagy-beszélő emberek is mind-mind GYAKOROLNAK. Szóval, ne siránkozz, hanem ismerkedj, beszélgess. Új helyre kerülsz, menj oda a társasághoz, és beszélgess. Mit veszíthetsz, őszintén? Semmi, csak és kizárólag nyerhetsz a próbálkozáson.

Igen, lesznek oltári beégések, és nagyon cikis helyzetek - ezeket meg kell tanulnod kezelni. Erről szól az élet.

A szókincs problémádat pedig olvasással lehet a legjobban fejleszteni. És kapásból lesz témád is, amiről tudsz beszélgetni.

Gyakorolj, ne siránkozz. Utóbbival sehová sem fogsz jutni.

Én is ilyen vagyok. Sokszor szeretek hallgatni és csendben másokat megfigyelni. Kifejezetten irritál ha úgy érzem valaki rám akarja erőszakolni magát. Utálok a központban lenni. Ha órákig nem szólnak hozzám az sem zavar. Kifejezetten szeretem a magányt.

Nálad ott van gond, hogy képtelen vagy elfogadni magadat olyannak amilyen vagy. Mert ha sikerülne elfogadnod önmagadat, akkor nem görcsölnél ezen.Nem azzal foglalkoznál, hogy mások miképpen vélekednek erről. Néha elnézem a körülöttem lévő komolytalankodó, ripacs, nagypofájú embereket akiknek tulajdonképpen egy normális, értelmes kinyilatkoztatásaik sincsenek. Ilyenkor mindig eszembe jut egy Moreno idézet: " Bármennyire is fontos a beszéd, a cselekvés megelőzi és le is zárja azt."