Mi jellemző a 70-es 80-as 90-es és a 95 és 2004 közötti évekre?

Én 87-ben születtem, na a 90-es évekről vannak már élénk emlékeim :) A 90-es évek maga volt az ízlésficam. Hú, még jól emlékszem a baromi vastag talpú cipőkre (holdjárók) amikben minden "menő" csaj flangált. Úúú próbálok róla képet keresni, de nem találok :S Meg ezek a béééna zenék, na abból képet lehet kapni az akkor divatról is, ilyenek mint: http://www.youtube.com/view_play_list?p=682CE72046397DC4&sea..

Meg eleve a tévében minden ilyen túúúl színes volt, rettentő gagyi :) Jajj és akkor még a tévében voltak bemondónők, meg még a híradó után sporthírek (mondjuk ez elég sokáig így volt).

Na, hát én csak a 90-es évekről tudok mesélni neked, meg az új évezred elejéről tudnék, de ahhoz még nem telt el annyi idő, csak 9 év, talán majd 5-6 év múlva már ott is meglátja az ember, hogy mik voltak a sajátosságok.

Én mondjuk azt sajnálom, hogy a 80-as évekről, az akkor punk korszakról (már amikor magyarországra ez bejött) lemaradtam.

70-es évek elején születtem, 80-as években voltam általános iskolás. jól elvoltunk mobiltelefon nélkül.otthoni telefon sem volt. ha valaki meghalt a családban, a legközelebbi rokonok útvonalterv alapján értesítették a többi érdekeltet.

anyu egyik hajdúban keverte a ruhákat egyre koszosodó vízben, a másik hajdúban centrifugálta. tomi mat mosószert, wofalor öblítőt használt.

talán tízéves forma lehettem, amikor a mirelit kombinát vagy micsoda elkezdett pizza nevű ételt forgalmazni. csak télen lehetett banánt és narancsot kapni.

semmi környezetvédelem nem volt. de hozzáadott ízfokozók, meg egyéb később E-betűssé vált adalékanyagok sem.

szombaton is jártunk suliba, nem volt őszi- és síszünet,

néha anyuék kommunista szombat keretében játszóteret tisztítottak.

ti is írjatok ilyeneket,persze azt is, hogy a csodába éltétek túl?

Egész regényt lehetne írni arról.hogyan éltünk régen.Túléltük a háborút,a Rákosi-.rendszert és az utánuk következő éveket.

Csak néhány gondolat röviden:

A 60-as évek végéig 14 éves korig tartott a tankötelezettség.Ezután vagy középiskolába ment valaki,vagy ipari tanulónak,vagy dolgozni.

A nők is dolgoztak, a gyerekeket,ha nem volt nagyi,akkor vitték bölcsibe,oviba.Szabad szombat csak a 70-es években kezdődött,először havi egy,majd kettő szombat volt szabad,de tanítás volt,később a 80-as évek körül lett a mai" minden szombat szabad "rendszer.

Diszkó ( normális zenével,szeszes ital nélkül) hetente vagy kéthetente volt csak.Drog pedig nem volt.,csak a rendszerváltás után.

Mindenkinek volt munkahelye,tudott lakást-házat venni,a gyerekek teljesen ingyen tanulhattak tovább stb.

Divat: volt földigérő szoknya,miniruha divat,tűsarok majd magastalpú "gólyaláb "cipő.A fiúknak csőnadrág vagy éppen trapézszárú gatya.

Tv a 60-as évek elején kezdett elterjedni.1 adás volt,az is fekete-fehér.Voltak ugyan filmek,amik propaganda filmek voltak,de többségben voltak a jó TV-játékok,filmek.Nem a mai igénytelen,piff-puff,szci-fi igénytelen alkotások,hanem sok értékes darabok.Pl.Kőszívű ember fiai,Elektra,Romeó és Júlia stb.Volt a Ki-mit tud,ahol a fitalaok a legkülönfélébb műfajokban vetélkedhetek,volt a Táncdal fesztivál ( ezekben tűntek fel pl.Gálvölgyi,Koós,Korda György és még sokan mások)

Volt a Ki miben tudós vetélkedő,ahol diákok versenyeztek,aki nyert egy matamatika vagy más tantárgyban felvételi nélkül mehetett egyetemre.

A szex csak a cigányoknál volt 13-14 éves korban,a magyaroknál az is ritka volt,ha 17 évesen kezdték el.A lányok nem mehettek kisminkelve iskolába.

Kevés családnál volt telefon,vagy gépkocsi.Csak igénylésre lehetett autót venni,és évekig kellett rá várni.Nem volt mikró,egyéb háztartási gépek,számítógépről meg csak hallottunk.

A 90.-es években,a rendszerváltás után jött a kapitalizmus,és vele a "vegyél meg mindent" korszak.Előtte csak azok vettek gépeket,Hi-Fi berendezéseket,aki külföldről tudott behozni.

Ekkor kezdődött az ostobábbnál-ostobább amcsi-filmek korszaka,az amcsi divat.

Nem volt könnyű egyik időszakban sem élni,a fiatalok mindig is lázadoztak a kötöttségek,a szülők ellen.De nem volt annyi depressziós fiatall,mint ma.

Nagyjából ennyi a régi életről.

Egyetértek a 08:06-ossal, bár nem vagyok annyira "régi darab". :)

Egy idézet erről - talán néhányan elgondolkodnak rajta, mások meg nosztalgiáznak egyet. :)

"Ma olvastam, hogy akik a 80-as évek előtt születtek, azok valódi Hősök, olyasféle igazi hollywoodi mindent túlélő fenegyerekek.

De tényleg! Gondolj csak bele, az 1980 előtt születettek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk.

Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sőt még biztonsági öv se nagyon, viszont bizton tudhattuk, hogy a gyerekágyak festékében akadt bőven ólom. A gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem voltak semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval, és mikor bicajozni mentünk, nemhogy könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem. Azért az nem volt semmi.

Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az ásványvíz. Én speciel sokáig kevertem a szódavízzel. Azt hittem az ugyanaz. Szúr-szúr. Semmi különbség a kettő között, miért pazaroljak hát rá külön szót. Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani.

Igen, ki. Egész nap kint voltunk, a szüleink pedig csak sejtették, hogy élünk és megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy mobil. Pláne nekünk! Nyáron a derékig érő fűben és közeli kiserdőkben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a sárkányfű egyenesági rokona.

Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért. Egyszerűen mi voltunk a hibásak. Sőt! Ha az erősebb elgyepálta unalmában a kisebbet és gyengébbet, az is rendben volt. Ez így működött, és a szüleink nem nagyon szóltak bele ebbe sem.

Étkezési szokásaink Schobert Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy McDonaldson edződött átlagos amerikai elhízott kisgyerek is helyből nyomna egy hátraszaltót attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval. Gondoljunk a zsíroskenyérre, a kolbászra, a disznósajtra (ki tudja mit tettek bele), az iskolai menzára (ki tudja mit NEM tettek bele) és mégis itt vagyunk. A kakaóban nem volt A,B,C,D és E vitamin, viszont "bedeko"-nak hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk, ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból készült. A limonádét még magunknak kevertük és mosatlanul ettük a fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt, a WC pereme alatt pedig a baktériumok ezreinek a kolóniái telepedtek meg a még háborítatlan nyugalomban, a preDomestos korban.

Volt néhány barát, aki már ismert olyat, akinek videója volt, vagy esetleg spectruma (az valami számítógép vót), de szó sem volt PlayStation-ről, Nintendóról, X-Boxról, Videójátékról, 64 tévécstornáról, műholdról és kábeltévéről, filmekről, DVD-ről, Surround Soundról, internetről, Fitness-Club kártyáról vagy mobiltelefonról.

Kicsit le is maradtunk, bevallom, már háromszor vettem ki egyik kedvenc filmem DVD-n a tékából, de még nem nagyon sikerült lejátszanom. Mindig lengyelül indul el, én meg egy negyedóráig nézem, aztán inkább visszaviszem. Viszont voltak barátaink! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a focipályán vagy a pingpongasztaloknál, vagy ha mégse, akkor egyszerűen becsengettünk hozzájuk és beengedtek. Nem kellet megkérdezni a szülőket. Sem a miénket, sem az övéket! Nem vittek és nem hoztak a szülők...

Mégis itt vagyunk.

Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis itt vagyunk. Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig begyógyult.

Focizni is csak az állhatott be, aki tudott. Akkor még volt egy íratlan szabály, amit ma nehezen értünk már meg mi is: azt csináld, amihez értesz. Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta rendesen kirúgni az ellenfél bokáját, az csak csalódottan nézhette a játékot a rácson túlról, vagy odébb állhatott, és más játékot, más játszótársakat kereshetett magának.

A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, csak egyszerűen megéltük. Boldogan szaladtunk végig az utcán az első csók után, úgy, mintha már sohasem akarnánk megállni. Nekünk a szexhez nem kellett pornófilm és szexújság, de még szálloda sem. Akkor és ott csináltuk, ahol lehetőség volt rá, és ha valamit rosszul csináltunk, vállaltuk a következményeket, és újra próbálkoztunk. Ha egy tanár nyakon vágott, nem szúrtuk le egy késsel és nem pereltük be, és nem sírtunk otthon a szülőknek. Sőt! Ha lehet, el se mondtuk.

Ismertük a törvényt, és ha vétkeztünk, szüleink nem álltak mellénk. Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a kötelesség, a bűntudat, a jóérzés, a felelőség. Ismertük ezeknek a szavaknak a mélységét. Ezek voltunk mi.

Hősök?

Talán.

Hősei egy letűnt kornak, amelyen a mostani fiatalok értetlenül mosolyognak."

Minden korban volt valami rossz és valami jó. Bár szerintem nem érdemes korszakoknak föltüntetni egy évtizedet, sőt elemezni is csak olyat szabad, amiben a mai emberek mr nem éltek. Úgy se objektív semmi, de úgy valamivel jobban az.

Tudod, a régi emlékek megszépülnek. Ma már én is mosolygok a középsulin, jókat adomázgatok, pedig akkor megélni iszonyat szar volt.

Nagyszüleim hülyévé dolgozták magukat, nem úgy, mint most, hogy a 8 órás munkaidőbe bele kell préselni még 2 fénymásolást... hanem néha tényleg, amíg össze nem estek. Egyik fele a családomnak pedagógus, értelmiségi volt, másik pedig földműves, kétkezi munkás. Mindkettő a végtelenségig becsületes, pontos, precíz. Tanító szüleim házát le akarták bontani, mert állítólag fegyvert rejtegettek a falakban! Nagyapám minden este bőrönddel és cipővel aludt, ha jön érte a fekete kocsi, el tudjon menekülni a hátsó ajtón, nem is beszélve arról, hogy az ő szüleik nagyföldesek voltak, mindenüket elvették.

Másik fele, a paraszt, pedig tehetett bármit, soha egyetlen fillért nem keresett pluszba, szüleimnek egyetlen játékuk volt, soha nem ettek csokit, vagy ilyesmit, és nem azért, mert annyira egészségesen akartak élni.

Szüleim felnőtt korukban pedig már lázadtak a rendszer ellen, hosszú haj, rock&roll. Nos, ennyi elég volt, valamint hogy szülei értelmiségiek, hogy apámat első körben hibátlan teljesítménye dacára ne vegyék föl egyetemre.

Amikor a rendszerváltás jött és már én is azért tudtam a körülöttem lévő dolgokról, lassan lett egy autónk, apám be tudta indítani a cégét. Szüleim keményen és becsületesen dolgoztak egész életükben, nem is lettek a felső tízezer tagjai. De van lakásunk, van egy számítógépem, apámnak pedig egy passatja. Lesz diplomám és egy hivatal se kért rólam esettanulmányt, hogy nem vagyok-e a rendszerre káros elem. Nyugodtan alszok, nem fognak elvinni. Tegnap apám szülinapján étteremben voltunk, jövő héten pedig megyek biliárdozni. Sőt, lehet majd veszek egy tábla csokit is barátnőmnek.

Én 1974-ben születtem és szívesen emlékszem vissza a gyerekkoromra. Tényleg nem hiányzott a számítógép meg a DVD lejátszó. Nálunk a két magyar tévécsatorna mellett három jugoszláv meg egy román tévé műsora is bejött, mindig volt mit nézni rajta. És akkor még eseményszámba ment, ha a tévé (vagy a Jugó 1) valami jó filmet adott. Napokig arról beszéltünk utána a suliban. Néztük Árkus József Paraboláját, a Telepódiumot, a Szeszélyes évszakokat, hallgattuk a hétfői rádiókabarékat. Markos-Nádas, Nagy Bandó András meg Hofi Géza volt a nagy kedvenc. A suliban az egyik barátommal fejből el tudtuk mondani a Markos-Nádas-féle Húgyos Józsi bácsi számot. :)

Ha esett az eső és a lakásban voltunk, akkor Legóztunk, vagy villanyvasutaztunk, építőkockákkal, műanyag katonákkal játszottunk, Gazdálkodj okosant játszottunk. vagy gombfocibajnokságot rendeztünk. Ja, akkor még magyar foci is volt, néztük a barátaimmal a meccseket. De jó is volt! De többnyire az utcán játszottunk, fociztunk reggeltől estig, bicikliztünk, gördeszkáztunk, fára másztunk. És néha tényleg összetörtük magunkat, amiből tanultunk. Nem féltettek minket agyon a szüleink, mint a mai gyerekeket. Én a kezemet és a lábamat is eltörtem általános iskolás koromban és nem csináltak belőle világraszóló drámát otthon. Ha rossz fát tettünk a tűzre, bizony elvertek minket otthon érte, mégis ezt mindenki természetesnek vette, nem óbégatott senki bántalmazásról, meg a gyerekeket ért lelki sérüléséről. Mégis sokkal jobban tiszteltük a szüleinket, mint manapság szokásos.

Ritkának számítottak a márkás ruhadarabok, de azért a gyerekek többsége rendes, szép ruhákba járt. Egész nyáron mezítláb húztuk a lábunkra az edzőcipőt és nem lett tőle semmi bajunk, nem kellett titokzokni, mint manapság. Mi Jugóba, Szabadkára jártun át nyugati cuccokért, ott vettek nekem a szüleim, Adidas cipőt, meg nyugati együttesek bakelitlemezeit, kazettáit (Jugoton), ott kaptam Bravo újságokat, képregényeket. A nyolcvanas évek második felében néhány osztálytársamnak volt Commodore számítógépe, azon játszottunk kezdetleges játékprogramokkal. És tetszett! Néhányunknak volt videója is, akkor a fél osztály oda járt délutánonként filmet nézni. Megvolt ennek is a maga klassz hangulata, ugyanúgy mint a hétvégi közös mozizásoknak. Szerettük a vidámparkot is.

Leo jégkrémet ettünk, egy gombóc fagylalt pedig 1, 50-be került. Márka, Sztár, Et-Üd meg Róna szénsavas üdítőitalokat ittunk.

A szüleim időnként a Szabad Európa Rádiót hallgatták és nekem is nagyon tetszett, hogy most valami olyat tehetek, amit nem szabad. Megvolt a maga semmihez sem fogható izgalma ennek.

Akkor még felnéztünk a Nyugatra, vágytuk rá, hogy egyszer majd nálunk is olyan világ lesz, mint ott. Aztán eljöttek a kilencvenes évek, nálunk nem lett olyan, mint ott ,s ma már Nyugat-Európa is egyre kevésbé tűnik vonzónak számomra.