Ti mennyire érzitek át a történelmet és a megemlékezéses ünnepeket?

Kicsit elgondolkodtam mit jelentenek számomra az ilyen ünnepek, és rájöttem, hogy semmit. Ami eléggé gáz, ha úgy vesszük, de ez az igazság, nem érzem át őket. Ott kell állni az iskolai ünnepségen, kényelmetlen csinos cipőben, szépen tartva a sort és nem görnyedezve, miközben a műsorból amúgy se látok semmit, mert alacsony vagyok, de látni való amúgy is ritkán van, mert csak versek hangzanak el meg néha ének. Ami vagy hamis, vagy magnóról megy. Aztán valaki mond egy hosszú prózát, ami röviden kiokosít a tényekről. Van gyertya gyújtás, koszorú, magyar zászló töménytelen mennyiségben és számomra még sincs hangulat.

Aztán megvizsgáltam a mindennapjaimat. Mint sok más fiatalnak, nekem is a fél életem a neten van. Így az agyam vicces képekkel, vicces posztokkal és mémekkel van tele. Filmek, zenék elérhetőek egy perc alatt, közel a bolt, ha csipsz is kell, ha messzebb megyek google earth, szinte menyország, ami ma körbe vesz. Képtelen vagyok bele élni magam abba, hogy a világtérkép egy sűrű köd, amit hónapokig tartó hajó utakkal kell kitisztítani, veszélyes vizeken, betegségektől szenvedve, és az édes vizet durván kiszámolva. Azt meg szinte szörnyű elképzelni, hogy az orvos tudomány is ballépések soraival tudott csak idáig fejlődni, ami rengeteg ember halálát jelentette. Ugyanígy azt, hogy itt is véres háborúk dúltak és ha nem történt volna meg a sok rossz, akkor most nem így nézne ki a világ. Azt mondják legyek hálás a hősöknek, hogy egyenlő jogok vannak és szabad ország vagyunk. De hogyan képzeljem el azt, amitől meg vagyok mentve, amikor annyira egy puhány kocka vagyok, hogy elmondani nem lehet? (és erre természetesen nem vagyok büszke, de ez az igazság)