Egy amerikai valóban jól megél akkor is, ha nincs munkája? És tényleg csak a "kockafejű munkamániások" azok, akik rendszeresen betegre dolgozzák magukat? Ott tényleg senki sem robotol éhbérért?

Csak azért kérdezem, mert már a harmadik olyan könyvet olvasom, amiből nekem ez jött le. (Na jó, igaz, hogy romantikus regények voltak... Nem mintha szeretném az ilyesmit, csak az érdekelt hogy miért lett mindegyik világsiker.)

Az elsőben a főszereplő nőnek választania kellett Mr. Fapofa, a gazdag, munkamániás ügyvéd, és Mr. Jófiú között, akinek a jóég tudja, mi volt a munkája, mert egész nap csak a hintaszékében üldögélt a teraszon, verset olvasott, vagy a közeli folyón csónakázott. Végül aztán Mr. Jófiút választotta, és még külön hangsúlyozta is, milyen jó, hogy ő ilyen szabad szellemű ember, amíg Mr. Fapofának mindig könyörögnie kellett, hogy ne mindig csak a munkájával, hanem vele foglalkozzon. A másodikban a főszereplő nő otthagyta a pörgős, nagyvárosi munkáját, meg a munkamániás pasiját, elköltözött a tengerpartra, ahol addig pihengetett és elmélkedett magában hónapokig, amíg teljesen meg nem változott a gondolkodása. És ebben az új lelkiállapotában végre megtalálta az "igazit". A harmadikban maga a nő volt a "kockafej", de aztán találkozott a "tökéletes" pasival, aki nemrégiben hagyta ott a munkáját, és az "élvezz ki minden pillanatot hajnaltól napestig" filozófia szerint élt. A nő erre felmondott a munkahelyén, az újságnál, és néhány kisebb bonyodalom után boldogan éltek a pasival, amíg meg nem haltak...

Én meg, mint átlagos, minimálbérből élő magyar munkás, mindegyik könyv végén dühödten vertem a fejemet a falnak... (Gondolom, nem kell magyaráznom, miért...)

Azt persze sejtem, hogy volt ezekben a könyvekben némi hatásvadász túlzás, de azért érdekelne, hogy mégis mennyi belőlük az igazság. Tényleg csak mi, magyarok vagyunk ennyire "fejletlenek", hogy nem tudunk megélni a kevéske munkanélküli segélyből, éss tényleg csak nálunk, meg a nálunk rosszabb helyzetben lévő országokban fordulhat elő, hogy a munkáltató kidolgoztatja az alkalmazottjából a szuszt, és ha az reklamálni kezd, azt a választ kapja, hogy: "Ha nem tetszik, el lehet innen menni!"? (És mindezt annyiért, hogy éppen csak meg lehet belőle élni...)

Ha lehet, olyanoknak a válaszait várom, akiknek valóban vannak tapasztalatai az amerikai életstílust illetően...

Köszi!