Mit gondoltok erről a versről?

Mért büntetsz sor, kegyetlen fintoroddal,

mely széttöri lelkem, ilyféle indokokkal,

hogy az a várva várt nap, mely nyakamon ült,

s szívem hangulata, mely már kihűlt,

azóta, hogy olvasván üzenetét,

mely által összetört, mint lét

mely olyan gondolat, mi mar

s rajta túllépni hamar,

nem lehet.

Kegyetlen élet ez, mit megtapasztalok,

jó nem jön el úgy, hogy ne legyen indok,

ezt a csodásnak vélt napot elodázni,

zokogó lelkembe mély törést vágni,

pedig ismertem azt, hogy ki vagyok,

és azt a lányt is, aki ott hagyott

azzal a fájó üzenettel,

hogy vasárnap mégsem jő el

mit várok.

Nem bánom, mi eddig történt

s gondolatom, én majd önként

véget vetek, annak mi bánt,

szörnyű érzés, mely mélybe ránt,

de erőt veszek magamon,

és az egészet úgy hagyom,

ahogy annak lennie kell,

mert nem vet gátat a hely,

hogy élhessek.

Ez az élet, mely ezután les rám

újra reményt, s bizalmat adván,

vele felkészülök minden rosszra,

hogy ne legyen égető, e-nap hossza

s ha újra ily fájdalmat látok,

majd óriásit kiáltok,

mely kiáltásból mindenki tudja,

neki Igen, még van kiútja

ebből a helyzetből.

De mikor meglátom őt, s végig nézek rajta

mindkettőnk bensője, csak azt akarja

hogy szűnjön meg körülöttünk a világ,

nyújtsuk egymás felé kezünket, mint ág

mely a pirosló almát kívántatta,

s kezét a két kezembe adta,

szenvedélyes csókok közepette

oszlik el az idő felettem

s felette.