Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Más is van, akit nyomaszt a...

Más is van, akit nyomaszt a feminizmus?

Figyelt kérdés

27 éves házas nő vagyok, egy gyerek anyukája.

Az utóbbi időben a csapból is a feminizmus folyik, minden magazinban van róla legalább egy cikk, interneten is lépten-nyomon ebbe a témába botlok.

Önmagában nem zavar, hogy a nők megvalósítják önmagukat, nem irritál, hogy vezérigazgatók lesznek meg tudósok, sőt, örülök neki, ha valaki boldog és elégedett az életével.

Én is az vagyok az enyémmel. Van egy diplomám, de úgy alakult, hogy nem dolgozom, otthon vagyok és a családomról gondoskodom, támogatom a férjemet az ő karrierjében, sokat segítek neki. Valahogy sosem vonzott a saját karrier, teljesen boldog vagyok így.

Számomra öröm, hogy finomat főzök a szeretteimnek, hogy uzsonnát készítek nekik stb.

Ez nem azt jelenti, hogy a szolgájuk vagyok, van, hogy a párom főz nekem hétvégén vagy ő hozza ágyba a kávét. Eddig teljesen meg voltam elégedve ezzel az életformával, de ez az újfajta feminista hullám elbizonytalanított, hogy én talán nem vagyok olyan jó és értékes, mint azok a nők, akik 30 felett szülnek, fontos karriert építenek és magas fizetésük van. Ők hasznosak a társadalomnak, én nem.

Nekem semmi bajom amúgy azzal, aki így él, de rosszul esik, amikor minden arról szól, hogy az a nő ér valamit, aki megvalósítja önmagát és sikereket ér el a munkában. Aki nem, az egy lúzer. Volt olyan cikk, amiben konkrétan az állt, hogy a nőknek nincs szükségük pasira egy villanykörte kicseréléséhez és azzal kiheréljük a férfiakat, ha mosunk rájuk. Én sosem cseréltem villanykörtét, lehet menne,de örülök, hogy a férjem megcsinálja helyettem. Mosok rá és úgy érzem, ezzel nem kiherelem, hanem törődök vele. A mi házasságunkban megvannak a hagyományos szerepek és én ezt cseppet sem bánom.

Mégegyszer hangsúlyozom, nekem nincs gondom azzal, ha valaki nem így él, nem is akarom ezt senkire ráerőltetni, de úgy érzem, hogy ez az ,,erőszakos " feminizmus hullám nyomás alá helyezi a hozzám hasonlókat és kezdem magam ettől rosszul érezni.

Ti hogy vagytok ezzel?


2017. júl. 29. 09:53
1 2 3
 1/29 anonim ***** válasza:
74%
A feminizmus nem azt jelenti amiről te itt írsz. Biztos vannak olyan példák előtted amik ezt mutatják neked, de az ugyanúgy egy rossz felfogásból jön. A másik félreértelmezhető dolog abban amit írsz, hogy úgy állítod be a család-munka/karrier témakört, mintha ez mindenkinél választás kérdése lenne, pedig a legtöbb esetben nem így van.
2017. júl. 29. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/29 anonim ***** válasza:
85%

"Ők hasznosak a társadalomnak, én nem. "


Minden érzelmet félretéve, teljesen materialistán: Te gyereket nevelsz -> tehát gondoskodsz a társadalom jövőjéről -> társadalomnak hasznos tagja vagy.

2017. júl. 29. 10:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/29 anonim ***** válasza:
82%

Figyelj, ha te ebben az életvitelben találod meg az örömöket, számodra a család jelenti az önmegvalósítást, akkor nincs miért elégedetlenkedned.

Az, hogy a mai nők nagy része (velem együtt, nekem mindig a munka volt és lesz is az első) nem tudja megérteni, miért is látod így, más téma.

Viszont a feminizmushoz ennek semmi köze. Javaslom, nézz utána az eredeti elveknek, és ne azokból tájékozódj, amiket mostanra minden létező média kiforgatott - a feminizmusnak semmi köze ahhoz, amit ma annak hívnak az emberek.

2017. júl. 29. 10:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/29 anonim ***** válasza:
76%

Én feminista vagyok, legalábbis korábban annak vallottam magam, de ez a mai feminista dolog szerintem túlzás, néhányan meglehetősen túltolják ezt a dolgot. Itt gyakorin is találkoztam ezzel, amit írsz, hogy az, aki főállású anya az alárendeli magát, meg ilyenek, pedig ez hülyeség. A feminizmus lényege, hogy a nő eldönthesse, mit akar, legyen szabad választása, és dolgozhasson, ha szeretne. Én is szeretnék majd otthon maradni pár évet, amíg a gyerekek kicsik. De tényleg sokan túltolják, úgy vannak vele, hogy inkább bölcsibe adják a kicsit, vagy bébiszitter, nagymama vigyáz rá. Ismerek ilyen nagy, dolgozó nőt, akinek pici gyereke van, mégis több munkahelyen dolgozik, és a gyerekkel alig van, a kicsi a nagymamájához jobban kötődik. És én ezt nem akarom. Szerintem teljesen normális az, ahogy csinálod, és hidd el, értékes tagja vagy a tarsadalomnak, hiszen így értékeket tudsz átadni a gyermekednek, és nem mások nevelik. És hidd el, ez nagyon fontos, mert ahogy már előttem írták, bennük van a jövő.


A mai feministáknak meg hihetetlen, hogy ez a legnagyobb problémájuk, én azon tudok kiakadni, hogy bizonyos országokban még mindig nincs a nőknek semmi joga. Mi itt Európában már teljesen emancipáltak vagyunk.

2017. júl. 29. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/29 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!

Persze tisztában vagyok vele, hogy önmagában a család és a munka nem zárja ki egymást. De azért bizonyos szituációkban van, hogy választani kell, hogy melyik élvez elsőbbséget: a ranglétrán való előrejutás vagy a család.

Meg lehet, hogy nem sikerült túl jól megfogalmazni, de itt egy kicsit a hagyományos szerepekre is gondoltam. Sok nő van - és ezt a média most nagyon propagálja is -akik önállóak, talpraesettek és mindenben boldogulnak egyedül, az autó karbantartásától kezdve az anyagiakig, mindenben. Sikeresek a munkájukban, nincs szükségük támaszra.

Nos, én nem ilyen vagyok. Nekem ha lerobban az autóm, akkor hívom a férjemet , aki megjavítja vagy szervízbe viszi.

Ha nem működik a laptopom, akkor ő foglalkozik vele. Ha bevásárolni k, akkor ő cipeli a nehéz csomagokat...

Viszont én jobban főzök nála, nagyobb türelmem és precizitás on van az adminisztrációs dolgokhoz. Ha beteg a gyerek én ápolom és én intéztem a napi bevásárlást. Szóval nekem szükségem van a férjem segítségére sok dologban és neki is rám.

Biztos, hogy meg tudnám tanulni, hogy hogyan kell biztosítékot cserélni és ő is el tudna menni kenyérért, de valahogy mindkettőnknek jobb ez a szereposztás.

Én örülök neki, hogy erős férfi van mellettem és szeretek nő lenni.

Na épp ez az, amit a média most sulykol, hogy a nőknek nincs ilyen formában szüksége férfiakra, hiszen önállóak, fontos állást töltenek be, az életük nem családról szól, minden megoldanák maguk stb. Ez nem gond, hiszen mindenkinek más a fontos, de igenis az utóbbi időben mindenhonnan azt kapjuk, hogy ilyennek KELL lenni. Kimondatlanul is azt sugallják a magazinok, Facebook posztok , tv műsorok, hogy az a nő, aki hagyományos értelemben tölt be női szerepeket, az szánni való/buta/elnyomott stb.

A feminizmus már nem az egyenjogúságról szól -legalábbis a main stream, populáris irányzat- hiszen már nagyon régóta ugyanazok a nők jogai, mint a férfiaké. Szavazhatnak, dolgozhatnak, tanulhatnak stb. Ezeket a jogokat már nem kell kivívni, mert elődeink rég megharcoltak az egyenjogúságért. Most inkább az egyformaság a lényege, hogy a nő ugyanarra képes , mint a férfi és az, hogy milyen neműnek születésű, az nem dönti el, hogy háztartásbeli leszel vagy épp bankigazgató.

Ez teljesen rendben van így, felőlem lehet egy apuka gyes-en vagy lehet egy nő a miniszterelnök, őszintén nem zavar. Mindenki sikerét tisztelem.

Az zavar, hogy igenis rengeteg embert befolyásol abba az irányba, hogy egy nőnek kell, hogy legyenek céljai a családon kívül, kell, hogy önálló legyen, domináns . Ez lett mára a közgondolkodásban az elfogadott.

Szerintem ez nem sokkal jobb, mint amikor a nők nem lehettek orvosok, mert ugyanúgy lassan elindulunk arrafelé, hogy nincs szabad választás. 100 éve megszólták azt a lányt, aki nem akart férjhez menni és mondjuk politizálni szeretett volna, ma azt nézik le, akinek a férje és a gyerekei körül forog az élete.

2017. júl. 29. 11:43
 6/29 anonim ***** válasza:
60%

Annyira kis viccesek ezek a szélsőséges feminácik. Ehelyett inkább a muszlim nők jogaival kéne foglalkozni. Múltkor volt, hogy Svédországban feminista kormány alakult, és mégis, amikor valami arab országba mentek, felvették a fejkendőt. Sem Michelle Obama, sem Melanie Trump nem vette fel, amikir muszlim országba mentek, azért, hogy ezzel fejezzék ki, hogy nem értenek egyet a nők elnyomásával. És erre a feminista kormány felveszi az elnyomást jelképező hidzsábot.


Kérdező, ne érezd magad szar alaknak, ezért. Egy nő és egy férfi más dolgokban jó és ezzel nincs semmi gond.

2017. júl. 29. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/29 A kérdező kommentje:

Utolsó, teljesen egyetértek abban, hogy Magyarországon és a tobbi EU tagországban is egyenjogúság van. Az, hogy valaki milyen eséllyel szerez pl diplomát, nem azon múlik, hogy férfi vagy nő az illető. Egy nőnek is lehet tulajdona, vezethet autót, bármiben dönthet. Es ez szuper!

De épp ezért itt már nem igazán van min dolgozni, mert jogi egyenlőség van.

Akik elnyomásról, alárendelt szerepről beszélhetnének, azok pl sok afrikai nő, akik adnak-vesznek, mint mi egy vagyontárgyat, akiknek nincs beleszólásuk abba, hogy ki lesz a férjük, hány gyereket szülnek. Na ott elnyomás van. Itt Európában szerencsére már régen nem.

Nagyon örülök neki, hogy nem kell elszenvednem azt, amit sok más nőtársamnak a Föld más országaiban.

2017. júl. 29. 12:03
 8/29 A kérdező kommentje:

*akiket adnak-vesznek

Bocsi a sok hibáért, auto correct.

2017. júl. 29. 12:05
 9/29 anonim ***** válasza:
71%
Addig hiába beszélnek egyenjogúságról ameddig ugyan azért a munkáért a nők kevesebbet kapnak, vagy fel sem veszik őket mert még nincs, már van gyerekük, esetleg gyanúsan férjnél vannak. Az egyenjogúság nem majdnem ugyanolyan esélyeket jelent. Sok nő családon belül is kiszolgáltatott helyzetben van, csak azért mert nők, mert ők szülnek, ők maradnak otthon, ők nem hoznak haza pénzt. Lehet túltolják a női egyenjogúság témát és ha rosszul is jön le, szerintem egyáltalán nem azok ellen irányul akik jól érzik magukat a hagyományos szerepekben. Egyszerűen az van, hogy egyenjogúságról inkább csak beszélnek de nem annyira létezik mint mondják. Ezt viszont leginkább azok veszik észre akik segítség nélkül nevelnek gyereket és mellette még dolgozniuk is kell a megélhetésért. Nem azt mondják, hogy a nőknek ugyanazt kell tudni mint a férfiaknak, hanem azt, hogy egy nő is képes lehet mindarra amire egy férfi, így megilleti ugyan az a lehetőség és ugyan annyi jövedelem. Ma, Magyarországon, ez sajnos még mindig nem teljesül.
2017. júl. 29. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/29 anonim ***** válasza:
22%
Engem férfiként nyomaszt a nők élre törése, akár kapcsolatban, akár a mindennapokban, minden férfias dolgot átvesznek, háttérbe szorult a hagyományos női, férfi szerepek, már csak az öltözködésben van női-férfi, minden más téren divat, hogy férfias szokásokat, munkákat, életet élnek.
2017. júl. 29. 13:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!