Orseolo Péter miért utálta a magyarokat?

Orseolo Péter István/Vajk egyik nővérének a fia. István egyik nővére a velencei dózséhoz ment feleségül. István Imre fia halála, meggyilkolása után - a külföldiekkel körülvett Istvánnak több gyermekét is meggyilkolták - után a fiatal unokaöcsét, Pétert, az apai ágon olasz, anyai ágon félig magyar unokaöcsét, magához fogadta. Az idős király lélektani indíttatása abból fakadt, hogy meghalt Imre fia is és „pótlásul” magához vette Pétert. Ami szeretetet a fiának adott volna, azt az unokaöcsének adta, őt halmozta el ajándékokkal, őt készítette fel az uralkodásra.

István király meghalt. Jött Orseolo Péter olasz kísérettel a palotába átvenni a trónt. Az ország vezetését 1038-ban vette át.

Azonban annyira méltatlanul viselkedett, hogy a magyarok három évet viseltek el uralmából, majd fellázadtak ellene és elkergették. Pazarlóan, eltékozolva az államkincstár vagyonát élt. Élvhajhász volt, olyan ember, aki azt vallja, hogy az emberi élet célja az érzéki örömök, gyönyörök átélésére törekedni. Tivornyázott egész nap a székesfehérvári és esztergomi várakban. Alkoholista volt és nőcsábász. Férjes asszonyokat csábított el. Királyhoz teljesen méltatlanul viselkedett és teljesen alkalmatlan volt az uralkodásra, az ország vezetésére. Orseolo Pétert semmi más nem érdekelte a mulatozáson kívül: az olasz kíséretével egész nap, majd egész éjszaka ettek, szeszesitaloztak, nemi életet éltek.

Közfelháborodás által 1041-ben a magyarok elkergették Orseolo Pétert.

Röviden: nem volt magyar érzelmű, nemzettudatú, nem Magyarországon nevelkedett... politikai célokra felhasználható eszköz volt.

Az országban azonban idegenként tekintettek rá, és a magyar nemesség jó része nem fogadta el királyságát. Péter püspököket nevezett ki (vagyis a korábbiakat leváltotta), a várakban olasz és német katonákat állomásoztatott, a magyar főurakat kizárta a kormányzásból. Katonasága az országban csúf dolgokat vitt véghez. Amikor ezt felrótták neki, ezt válaszolta: „valamennyi birót, tekintetes urat, századost, országnagyot és méltóságot németekből és olaszokból teszek, és Magyarország földjét idegenekkel töltve be a németeknek adom birodalmúl.”[5]

Az 1038 és 1041 közötti időszakban aktív külpolitikát folytatott. Fő célja a két szomszédos nagyhatalom, a Német-római Birodalom és a Bizánci Császárság gyengítése volt. 1039 és 1040 telén, a német-római császár elleni háborúskodás során sógora, Adalbert osztrák őrgróf területeit is feldúlta. 1040 nyarán három sereget küldött az új német uralkodóval, III. Henrikkel harcoló cseh fejedelem, I. Bretiszláv segítségére, és így a magyarral kiegészült cseh erők győzelmet arattak. Támogatta a lengyelek függetlenségi törekvéseit, és segítséget nyújtott a Bizánc ellen felkelt bolgár hadakat vezető Delján Péternek is.

Ezek e külpolitikai törekvései messze túlhaladták az ország lehetőségeit. A döntéshozatalban mellőzte a királyi tanácsot; az ellene fellépő főurakat kizáratta és helyükre saját híveit ültette — főleg németeket és olaszokat. A tanácsból kitiltott urak között volt Aba Sámuel is. Az egyházi ügyekbe is beleszólt, két püspököt is eltávolított hivatalából. Istvánnak tett ígérete ellenére Gizellát birtokainak nagy részétől megfosztotta, és saját kezelése alá vonta, az özvegy királynét pedig Veszprémben tartotta házi őrizetben. Kegyeltjei között volt egy Budo nevű, feltehetően német származású férfi is. A mellőzött hazai urak és Gizella együtt léptek fel: a király rossz szellemének tartott Budo száműzését követelték. Péter erre nem volt hajlandó, mire a lázadók Budót meggyilkolták, két fiát pedig megvakították. Elszántságukat látva az uralkodó 1041 szeptemberében elmenekült az országból, a főurak pedig Aba Sámuelt ültették helyére.

Halálával kapcsolatban ellentmondásosak a források. Az egyik verzió szerint 1046-ban, nem sokkal megvakíttatása után, Székesfehérvárott halt meg. A másik szerint viszont még összeházasodott a cseh fejedelem, Bretiszláv özvegyével, Schweinfurti Judittal, majd 1059. augusztus 30-án halt meg Székesfehérvárott. Utódairól nem tudunk. Holttestét az általa építtetett pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban helyezték örök nyugalomra.