Mi a kedvenc versetek?

József Attila: Levegőt! (mert ma is aktuális..)

"

Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott

hazafelé menet?

A gyepre éppen langy sötétség szállott,

mint bársony-permeteg

és lábom alatt álmatlan forogtak,

ütött gyermekként csendesen morogtak

a sovány levelek.

Fürkészve, körben guggoltak a bokrok

a város peremén.

Az őszi szél köztük vigyázva botlott.

A hűvös televény

a lámpák felé lesett gyanakvóan;

vadkácsa riadt hápogva a tóban,

amerre mentem én.

Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti,

e táj oly elhagyott.

S im váratlan előbukkant egy férfi,

de tovább baktatott.

Utána néztem. Kifoszthatna engem,

hisz védekezni nincsen semmi kedvem,

mig nyomorult vagyok.

Számon tarthatják, mit telefonoztam

s mikor, miért, kinek.

Aktákba irják, miről álmodoztam

s azt is, ki érti meg.

És nem sejthetem, mikor lesz elég ok

előkotorni azt a kartotékot,

mely jogom sérti meg.

És az országban a törékeny falvak

- anyám ott született -

az eleven jog fájáról lehulltak,

mint itt e levelek

s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse,

mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse

s elporlik, szétpereg.

Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.

Lelkem nem ily honos.

Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,

aki alattomos.

Sem népet, amely retteg, hogyha választ,

szemét lesütve fontol sanda választ

és vidul, ha toroz.

Én nem ilyennek képzeltem a rendet.

Pedig hát engemet

sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,

mint apró gyermeket,

ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.

Én tudtam - messze anyám, rokonom van,

ezek idegenek.

Felnőttem már. Szaporodik fogamban

az idegen anyag,

mint szivemben a halál. De jogom van

és lélek vagy agyag

még nem vagyok s nem oly becses az irhám,

hogy érett fővel szótlanul kibirnám,

ha nem vagyok szabad!

Az én vezérem bensőmből vezérel!

Emberek, nem vadak -

elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,

nem kartoték-adat.

Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,

jó szóval oktasd, játszani is engedd

szép, komoly fiadat! "

Fodor Ákos haikui

EGY AJÁNDÉK ELHÁRÍTÁSA

Ne adj igazat.

Neked túlsokba kerül;

nekem meg épp van.

.

EPIKTÉTOSZ-VISSZHANG

Sose mondd azt: "el-

veszítettem", semmiről;

mondd: "visszaadtam".

.

Axióma [A szeretésen]

A szeretésen

kívül minden emberi

tett: romépítés.

.

Nem szeretsz. Érzem.

- Hogy engem? vagy magadat?

Magadban döntsd el.

.

KOSZTOLÁNYI-HOMMAGE

nekem muszáj volt

megtanulnom röpülni:

futni nem tudok

.

PÁRBESZÉD

- Csak rémeket látsz...

- Nem csak! De, ha már vannak:

látom őket is.

.

EGY LEHETSÉGES BÖLCSHÖZ

Mértékkel élnél?

- A mértéktartásban is

légy mértékletes.

.

Még rengeteget tudnék írni, konkrét kedvencem nincs, de mindig találok egy hangulatomhoz megfelelőt. Engem sosem tudtak igazán megfogni a hosszabb, hagyományos versek, ezek viszont egyszerűségükkel nagyszerűek.

Radnóti Miklós: Bájoló

Rebbenő szemmel

ülök a fényben,

rózsafa ugrik

át a sövényen,

ugrik a fény is,

gyűlik a felleg,

surran a villám

s már feleselget

fenn a magasban

dörgedelem vad

dörgedelemmel,

kékje lehervad

lenn a tavaknak

s tükre megárad,

jöjj be a házba,

vesd le ruhádat,

már esik is kint,

vesd le az inged,

mossa az eső

össze szivünket.

...

Mindig egy régi, lillafüredi nyarat idéz fel, amit nagyon szerettem.

Benjámin László: Mi van a Hold túlsó felén

Ledobja elvásott hitét

az ember: annyi trónja-fosztott

isten után a légbe foszlott

az utolsó is, aki még

mennyet Ígért –

Sem a földön, se hét egén túl,

nincs menny, és nincs, aki keresse –

Suhan egy műszer messze-messze,

hanggal és képpel hogy jelezze:

Mi van a hold túlsó felén –

Egykor az idők elején –

talán mert a bendő üres volt

vagy fölkelt a teli veres hold –

akadt egy bozontos legény,

aki korlátolt istenén

keresztülhágott, s bár remegve

fülelt a gonosz szellemekre,

mégis a gleccserek jegén

átgázolt-mászott és kileste:

Mi van a hegy túlsó felén –

S mögötte sorban az időben,

lovon, gyalog, hajón, tevén,

páncélban, dervis-lepedőben –

kit tudás hajt, kit nyeremény –

katona, kalmár, óceánok

kalandora, tudós zarándok,

s mind, ki elment, hogy adna számot:

Mi van a föld túlsó felén –

S akik a szellem éjjelén

a holttesteket elrabolták,

mert tudni kell: mi van a bordák,

mi van az arc túlsó felén –

S mind, aki a közvélemény

ügyvédje volt: élet-királya,

pellengér dísze vagy a máglya

étke a város főterén;

megalázottak, fölemeltek

egyként az igazért pereltek,

jót-rosszat nevezve nevén:

Mi van a szó, mi van az elvek,

mi a tettek túlsó felén –

S akik sorsuk küzdőterén

bukottan, halálos kudarcok

után sem adták föl a harcot

jó ügyükért, hirdetve kardok

között is, holtak csont-hegyén,

hogy van remény –

És mind, ki névtelen helyén

sorsa fölé nő bár csak azzal,

hogy birokra kel az anyaggal,

vagy megnézi: Ki áll az asztal

túlsó felén –

Akik hívők a keresésben,

hívők akkor is, ha tagadva,

nekik nem dogma, és se csapda,

nem cél, csak út az „igen” és „nem” –

Megszállottan, hittől-vezetve

szállnak új és új gépezetre,

föl a magasba, le a mélybe,

itt és túl járatlan vidékre,

soha-föl-nem-térképezettre –

Mert fűti az örök igény:

Lélekben, földben, csillagokban

ásni a rejteket, ahonnan

nem érkezett még semmi fény –

A minden dolgok felszínén

keresztülnézők: Hű szemekkel,

okos szívvel, jó műszerekkel

ők végezték el, hogy az ember:

Ember, lények-fölötti lény –

Ki léte száz évezredén

vészt, jajt túlélve, végre földi

nyűgeiből készül kitörni,

s nem akar már jajgatni-ölni,

porszem a Minden porszemén –

S tűnődve ősök érdemén,

a bátrak végzetén, magányán,

elindul két új-ősi szárnyán –

az anyagén s a szellemén –

a világok-közötti pályán,

széjjelnéz csillagrendszerén –