A színészek, hogy tudnak nevetni?

Ezért van a forgatás előtt jó pár hónapnyi felkészülés, amikor nem csak gyúrnak, híznak meg fogyóznak, de fel is veszik a karaktert. Visszavonulnak a világtól, és elképzeilk, kikisérletezik, hogy az illető hogyan mozog, hogyan beszél, megtanulnak egy akcentust, átélik a gyerekkorát, jelenét és a jövőre vonatkozó terveit.

Vannak erre játékok is, pl. gondolatban beledobni egy, a történetben nem szereplő szituációba, és levezetni, hogy hogyan reagál, és miért úgy. Lehet ez tök abszurd is, pl. közös ebéd a nagyanyámmal, sakkozás a dalai lámával vagy legózás egy fogyatékos hatévessel.

A lényeg, hogy hús-vér embert faragjon a papírra leírt adatokból.

A színészi alakítás azon is múlik, hogy mennyire jól van megírva a karakter. Ha a világ legjobb színészét beállítanák egy pocsék karakterbe, akkor nem lenne jó az alalkítás. A színész a szereplő motivációjába, lelkivilágába éli bele magát. Ha ez nem következetes és megalapozott, akkor kapunk olyan nyögvenyelős munkákat mint szerencsétlen Pattinson Edwardként (egyébként nem rossz színész, de kakiból nem lehet várat építeni).

A negatív karakterek nem úgy keletkeznek, hogy egyzsercsak egy átlagember úgy kelt föl, hogy jó, akkor most robbantok egy bombát, aztán megeszek két csecsemőt reggelire, aztán fél tizenkettőig hisztérikusan röhögök a tükörbe, utánna ebédszünet... A legtöbb negatív karakter valami traumával küzd, bosszút akar állni, vagy egyzserűen csak jobbá akarja tenni a világot-a saját elképzelései szerint. Minden karakter a saját történetének a jófiúja és főhőse, a leggonoszabbak is.