Rajtam kívűl még van olyan, aki úgy gondolja, hogy a magyar kortárs zenénél nincs rosszabb?

De most komolyan. Nem érdekel, hogy Kodály objektíve mennyire zseniális, szerintem nagyon nem az. Vannak jó kórusművei (Tantum Ergo-ból bizonyos tételek, Gergelyjárás, Szent Ágnes napja), de a többség borzalmas és kifordul ezektől a fülem (Hegyi éjszakák, Villő, Tantum Ergo legtöbb tétele, Ave Maria, Karácsonyi Pásztortánc, stb.). Borzalmas harmóniák és unalmas dallamok tömkelege. Meg tudom érteni, hogy más világ volt akkor, az emberek máshogyan gondolkoztak, de nem értem, hogy miért kellett megerőszakolni a zenevilágot. Ott van például Petrovics Emil. A kórussal énkeltük tőle a Nyári rajzot és soha, de soha többé nem akarom azt a szart énekelni. Ráadásul abban én mezzot énekeltem (egyébként szoprán2 vagyok), ami a műben a legborzalmasabb szólam. Ez a: szó mi mi szó lá szó lá fí fí fá mí ré dó ré ré mi fá; és még a ritmust nem is írtam, ami még inkább fokozza az undormányt. Hogy lehet ilyen fost írni? A másik a kromatika; nem lesz attól egyedibb egy darab, ha kromatikát alkalmazunk. Mellesleg nagyon nehéz alkalmazni, Henry Purcellnek sikerült a Dídó és Aneasz befejező basso continojánál a kromatika, sőt kimondottan jó lett, de ebben a Nyári rajzban borzalmas.

A másik, Bartók kórusművek. A melankólikus kórusművei gyomorforgatóan depisek, a vidámabb kórusművei unalmasak. Azt viszont meg kell valljam, hogy az "Este a székelyeknél" zongora darabja zseniális és gyönyörű. De a kórus műveivel hagyjanak békén. Leánykérő, Madár dal, Elment a madárka, Senkim a világon...fuj fuj fuj. Oké a Kékszakállú herceg vára opera is nagyon jó, meg talán még az Allegro barbaro expresszionista zongora műve is, de a többi ehhhhh.

A Kocsár és a Karai művek még viselhetőek. Egyedül Bárdos Lajos műveit szeretem, eddig egy művével se volt bajom, amikkel találkoztam.

A fő gond leginkább az, hogy Kodály és Bartók bevezették ezt a stílust és onnantól kezdve a magyar kortárs zene nem sokat változott. Minden egyes zeneszerző az ő stílusukat majmolja. Nem arra törekednek, hogy minél fülbemászóbb és szebb kórusműveket írjanak, hanem az egyediségüket úgy próbálják megmutatni, hogy hányingerkeltő koholmányokat produkálnak. Csemiczky Miklóstól a Hymni Abrossini borzalmas lett, Tóth Péter műveitől pedig megfájdul a fejem (Regina Ceali, Sicut Servus, Vonaton, Ave Maria, Szvit, Buborék, stb.). A mai magyar kortárs zeneszerzők közül talán Fekete Gyula az, akinek a munkásságát elismerem.

Tavaly voltam a kórussal a Tolosai kórusversenyen. Ott a versenyen két baszk kórusművet énekeltünk (Uraren besotik, Non degu non), amik nagyon jók voltak. Ezen kívűl magyar kortárs műveket énekeltünk, amik nem igazán nyerték a zsűrik tettszését. A többi versenyző kórusok vidámabb és szebb dalokat énekeltek, olykor musical stílusban adtak elő egyes műveket. Mi pedig abban a hülye apácaszerű kórusegyenruhában énekeltünk unalmas és sirató dalokat, mint akik megragadtak az 50-es években.

Múltkpr volt a sulinkban egy San Franciscoi gyerekkar. A sima amerikai kórusműveket kicsit hamiskásan énekelték, de az utolsó két számot zseniálisan adták elő. Az egyik egy musical volt, a másik a Delta Rae együttestől a Bottom of the river kórusfeldolgozásban (ami a kedvenc számom). Meg látszott is rajtuk, hogy élvezik, amit csinálnak, mi pedig savanyú fejjel énekeltünk el nekik két bartókot. Ebben a modern világban számomra pedig végképp nem könnyű folyton magyar kortárs zenét énekelni, mert fölmegyek a youtubra, hogy számos olyan kórusokról van videó, akik mosolygós arcal énekelnek Gospel-t.

Nem ártana egy reformot bevezetni. Ha az az ára, hogy Kodály és Bartók befogadás esztétikája megszűnik; hát legyen. Ti mit gondoltok.

Bocs a helyesírásért és egyéb nyelvhelyességi hibákért.