Írtam egy verset az elmúlt szerelemről, elolvasod?

Kiábrándulás

Már nem simított annyiszor kezed,

Már nem kellettem szenvedéllyel neked,

Feszült ráncaim már lassan elsimulnak,

Ahogy a heves vágyak elcsitulnak.

Akarlak téged itt mélyen legbelül,

Ahogy lágy hangod elmémben felcsendül,

Finom bőröd simítom oly nagyon,

Hogy szívembe mar az erős fájdalom.

Nem leszel itt ha hívlak téged.

Nem tarthatlak bezárva végleg,

Gyere és bújj hozzám úgy újra,

Hogy ne gondoljak többet külön útra.

Tudom hogy fáj, de mit mondhatnék,

Így arcot többet nem foghatnék,

Nem másét kedves, hanem a tied,

De nincs selymes bőr csak nyirkos hideg.