Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Népszokások » Milyen okokra vezethető...

Milyen okokra vezethető vissza, hogy manapság a svéd a világ egyik legliberálisabb nemzete?

Figyelt kérdés
2014. máj. 8. 11:44
 1/1 anonim ***** válasza:
100%

A kérdésed roppant érdekes és elgondolkoztatott.

Úgy vélem komoly szerepe van, a korai reformáció hatásának, bár ezzel Dánia és Hollandia, Anglia, sőt Németország is dicsekedhet, de azoknál a nacionalizmus, illetve a gyarmatosítással keltett érzelmek kissé visszafogták az ilyen irányú fejlődést. Lényegében a svéd lutheránus egyház viszi el a pálmát, ez kétségtelen.

Az éghajlat is szerepet játszhat, ugye a temperamentumos olaszok és spanyolok nem annyira nyugodtak, mint a svédek. A hidegebb hőmérséklet miatt az év nagy részében zárt helyen tartózkodhatnak és ez az emberi kapcsolatokban erősíthette a toleranciát.

A történelmük során voltak nézeteltéréseik az oroszokkal, a finnekkel és a dánokkal is, de a háborúik nem voltak olyan gyakoriak, mint Európa más részein, nem folyt olyan intenzitással és olyan események is történtek, amiből az egész régió tanult, pl. Keresztély király tanulságos esete, aki a finn belháborút úgy akarta megszüntetni, hogy a koronázási ünnepségen az előzőleg ellene szegülő nemeseket, akiknek bűnbocsánatot adott, hitszegő módon lefejeztette, de ezzel az alávaló és irgalmat nem ismerő tettével az ellenkező hatást érte el, hiszen minden egyes csapás, amivel egy fejet leüttetett, a saját koronájára mért ütésnek bizonyult, amit így sikerült összetörnie, hiszen az éppen megszűnő lázadás azonnal fellángolt és elsöpörte az uralmát.

Toleranciával többre ment volna.

A szabadságjogok tekintetében Gusztáv király igyekezete is kudarcot vallott, mert sikerült ugyan a központi hatalmat megerősítenie, de alattvalói megutálták és hamarosan meggyilkolták, hiszen csak kényszerből engedtek az erőszaknak, de számos összeesküvés született ellene, ami végül is sikerrel járt.

Szerintem a szabadság nagy fokú igénye, vagy tisztelete, hagyománya együtt kell járjon a toleranciával és ezen okok együttese miatt lettek ennyire liberálisak.

2014. máj. 11. 06:09
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!