A szamuráj és lovagi erkölcsi kódexről alapjaiban mit kell és mit lehet tudni?

Azt, hogy gyakorlatban nem igazán voltak ilyenek. Minden szamuráj a maga nézetei szerint értelmezte a bushidót a lovagok meg a lovagi kódexet, úgyhogy konkrétan ezt nem lehet megmondani.

Általánosságban beszélve viszont mindkettőnek nagyon nagy részét képezte a tekintély. A szamuráj/lovag személye elleni sérelem vérrel büntethető és a sértett nemes kegyelmére, lelkiismeretére van bízva a szankció. A szamurájoknál ez inkább megvalósult, a lovagoknak viszont sokszor kellet magukat tartaniuk magasabb szabályokhoz, ergo nem vághattak le minden jobbágyot, aki ellenük mert szólni, mert az sérthette az uradalom szabályait. Ebben a szamurájok jóval inkább szabad kezet kaptak.

A nemes - nemes elleni nézeteltéréseket párbajjal rendezték végső soron, mondjuk a szamurájoknál ez is előbb bekövetkezett.

Mindkéz osztály fiataljaitól elvárás volt, hogy mind a harcművészetekben, mind iskolázottságban élen járjanak. A családok mindkét esetben tanítókat béreltek fel erre a célra. A fiatalok 14 éves kortól voltak kitéve valódi, vérre menő harcoknak. Annyi külömbséggel, hogy míg a szamurájok külömböző dojókban (harcművészeti iskolákban) sajátították el ezeket, addig a lovagok apródokként tanultak idősebb lovagoktól, vagy neves mesterektől.

Mindkét kaszton belül voltak magasabb és alacsonyabb rangú családok, ahol a hierarchia szigorúan meg volt határozva.

Nagy eltérés van a csatamentalitásban viszont. A szamuráj akkor volt jó szamuráj, ha a végsőkig emgedelmeskedett a feljebbvalójának és minden eszközt bevetett a végső cél érdekében, amit az ura meghatározott. Ez azt jelenti, hogy amint kihúzta valaki a kardját nem volt kegyelem, nem volt megadás, az illetőnek harcban kellett meghalnia. Aki kegyelmet kért azt elítélték. Ezzel szemben az európai nemeseknél egymás között bevett volt a szokás, hogy aki kegyelmet kér, az kap is, a vesztes viszont adósa lesz a győztesnek. Ez persze az esetek nagy részében nem valósult meg.