Mi a különbség az elkényeztetettség és a felsőbbrendűségi komplexus között?

Azért nagyon nem ugyanaz a kettő... bár sok esetben együtt járnak. Az elkényeztetettség annyit tesz, hogy az ember mindent megkapott, amit akart, vagy majdnem mindent, és hozzászokott a jóhoz, és ez már egy elvárásként jelentkezik nála. Merthogy eddig is megkapta, amit akart, tehát ő úgy gondolja, hogy ez neki jár.

A felsőbbrendűségi komplexusban szenvedő (bár ő ezt aligha érzi szenvedésnek) pedig egyszerűen jóval többre tartja magát a többi embernél, mert ő tudja, hogy okosabb, szebb, ügyesebb, stb, és aki meg meri szólni bármi miatt, az csak irigy az ő tökéletességére.

"A felsőbbrendűségi komplexus a kisebbrendűségi érzés olyan túlkompenzálása, mely a mások feletti hatalomra törekvéssel, és a mindenáron való kitűnéssel jellemezhető.

Straégiák: mások hibáztatása, mások sikerének lebecsmérlése."

Elkényeztetett személy nem feltétlenül felvágós, tehát nem feltétlenül tartja magát többre másnál.

A lényeg, hogy sarkítasz. Mind két esetben több, egymástól eltérő megnyilvánulásai is lehetnek a valós életben. Pl. vannak akik a fehér felsőbbrendűséget hirdetik, tehát felsőbbrendűségi komplexusuk van. Az ilyen embereket valószínűleg nem kényeztették el, mivel a legtöbb ilyen beállítottságú ember alsóbb társadalmi rétegből kerül ki.

Felsőbbrendűségi komplexusa akárkinek, a legigénytelenebb embernek is lehet. Nem egyszer tapasztaltam már sajnos olyat, hogy egy aluliskolázott, feltűnően kulturálatlan, primitív, beszűkült látókörű ember fennhéjázóan és lenézően viselkedett velem, aki, nos, nem szeretném fényezni magam, de azért relatíve művelt is vagyok, meg kulturált is, meg iskolázott is.

Az elkényeztetettség könnyen eredményezhet felsőbbrendűségi kompelxust, sőt, én nem ismerek olyan elkényeztetett embert, aki ne tartaná magát felsőbbrendűnek.

Lehet tehát a kettő között ok-okozati összefüggés is, a felsőbbrendűségi komplexus kiváltó oka azonban nem csak az elkényeztetés lehet. Lehet például a szűk látókör, a szociális érzékenység hiánya és a hibás értékrend is. Egyszerűbben fogalmazva nem csak annál alakulhat ki f. komplexus, akit elkényeztetnek, hanem annál is, aki például olyan környezetben nő fel, ahol nem érték a műveltség, a rendezettség, a kulturált beszéd, vagy más olyan dolgok, amelyek a társadalom nagy részének a szemében a kultúra ismérvei. Ergo az illető le fogja nézni azt az embert, aki pl. művelt és rendezett, de nem visel arany ékszereket, mert abban a környezetben, ahol ő felnőtt, az emberek értékének a fokmérője nem a műveltség, hanem az, hogy mennyi arany ékszert visel.

Remélem, sikerült érthetően fogalmaznom.

Én például szerintem felsőbbrendűségi komplexusos vagyok, holott egyáltalán nem vagyok elkényeztetett, sőt, elég kevés dolgot kaptam meg ingyen az életben. Azonban a felsőbbrendűségi komplexus sem ugyan az, mint a bunkóság, és mások nyílt lenézése, és becsmérlése. Én például soha nem beszélek senkinek arról, hogy magamat mindenkinél többre tartom, mert tudom, hogy emiatt csak megutálnának. Sokan talán még szerény embernek is tartanak engem, pedig ha tudnák, mi játszódik bennem... Igazából tudom, egyáltalán nincs ez rendben, hogy másokat (persze titokban) lenézek, de ez egy olyan passzív tulajdonság, amin nem tudok válltoztatni.

A felsőbbrendűségi komplexus nálam abban nyílvánul meg, hogy nem szeretek olyan emberekkel beszélgetni, akik úgymond nem mentek át a rostámon. Sok barátom van, főleg a régi, gyerekkori barátaim, akiket igyekszek megtartani örökre, de újabb emberekkel nem igen szeretek beszélgetni. Az például a halálom, ha egy házibuliba kell mennem, és ott rakás emberrel beszélgetnem. Szeretem, ha én magam választom ki, kikkel töltöm el a szabadidőmet. Munkahelyemen utálok emberekkel kontaktusba lépni. Azt szeretem, ha zavartalanul zajlik le a műszakom, és mehetek a dolgomra. Nem tudom miért van ez. 16-17 éves koromban ébredt bennem ez az elemi büszkeség, most nem írom le, milyen dolgok miatt, mert azzal sem lennék szimpatikus, de tény, hogy ez van. Persze hangsúlyozom ismét, mindezt én soha nem mutatom senki felé, legalábbis szándékosan nem. Senkit nem küldök el a fenébe, hogy "húzz innen, nem vagy méltó a társaságomra" hanem igyekszek jó pofát vágni mindenhez, és inkább magam állok odébb. Na, csak leírtam a dolgokat, hogy ilyen is létezik, és szerintem sok ember érez így, csak hozzám hasonlóan nem igen mutatják ki. Persze ha valaki éles szemű, rájöhet jelekből, de az emberek sokkal hamarabb veszék észre a valóban bunkó embereket, mint aki csak úgymond passzívan az :)