Milyen érzés volt nektek római/görög katolikus családban felnőni?

Nem kőkeményen erre neveltek, ne úgy képzeld ezt el, hogy engem erre rákényszerítettek, vagy ilyesmi, sosem voltak szigorúak a szüleim, szeretetben neveltek fel.

Mindig is szerettem katolikusnak lenni, szerintem jó gyerekkorom volt, évekig ministráltam, jártam hittanra, majd ifire, egyházi táborokban és egyéb keresztény programokon vettem részt, és rengeteg jó emlékem kapcsolódik ezekhez.

Most meg nem azért vagyok hívő, mert kőkeményen belém nevelték volna, sőt, az, ahogy a hitemet megélem, jelentősen különbözik a szüleim vallásosságától.

Nekem is voltak kételyeim, amikor megkérdőjeleztem ezt az egészet, de végül eljutottam oda, hogy ezt tartom igaznak. Rettenetesen érdekel a teológia és az egyháztörténet, sokat foglalkozom ezzel. Ezen kívül egy normális embernek tartom, szerintem nem vagyok agymosott, csomó más is érdekel, megvannak a kis hobbijaim, és kőkeményen konzervatív sem vagyok, sőt, sokan már már liberálisnak neveznek. :D

"Amikor nem akartam, akkor nem erőltették rám, később magam akartam mindig."

Dettó.

Kőkemény volt: kukoricán térdelés, nádpálca és vezeklőöv mindennap... :D

Ugyan már.

Velem nagyon bőkezűek voltak a szüleim, mindig éreztem, hogy támogatnak, se időt, se pénzt nem sajnáltak. Nyilván a nevelés gyerekfüggő is: velem állítólag sok gond nem volt, vagy amikor volt is valami, akkor szép szóval könnyebben lehetett jobb belátásra bírni. De van olyan gyerek, akinél kell a kemény szülői fellépés, mert arra hallgat inkább.

Ezzel együtt nem csak a szülői nevelés tart meg katolikusnak. Nagyon-nagyon számít, hogy a fiatal milyen közösségbe kerül. Nekem szerencsém volt, mert pont a kritikus korban, tehát kamaszkorom elején kaptunk egy rendkívül jó plébánost, aki nagy figyelmet fordított a fiatalok nevelésére. Rendszeresen jártam ifi hittanra, kirándulni, sátorozni, az atya vitt minket, 15-16 éveseket Rómába.

Hiába nevelnek valakit "kőkeményen", kamaszkorban a fiatal már nem a szülőket kezdi másolni, követni, hanem a kortárs-csoportot. Erről neveléspszichológiai tanulmányok születtek, hogy a kamaszokra sokkal inkább hatnak a kortársak, mint a szülő vagy a tanár. Hiába lép fel a szülő erővel, gyökeresen nem fog hatni: és ekkor szokott az lenni, hogy a fiatal 18 évesen gyorsan le is lép otthonról.

Én római katolikus vagyok egyébként, az egyik nagyapám volt görög, de elhunyt, mielőtt megszülettem. Mi alapvetően római katolikus többségű városban lakunk, nagyon kevés a görög, szóval itt a görögökből is inkább rómaiak lesznek. Ettől függetlenül szeretem a görög rítust is.

Mamám vitt templomba, ha akartam, ha nem. Egészen addig, míg akkora lettem, hogy nem tudott elráncigálni.

Anyám nagyon ki volt akadva, mikor nem lettem bérmálkozó.