Keresztények, nektek van alvókátok? Bálványimádásnak számít, ha valakinek van?

Egy plüssmacival alszom felnőtt létemre, hát... ez van 😅

Miért lenne bálványimádás? Nem térdelek le a maci előtt és nem imádkozom hozzá. 😅 Mik ezek a kérdések?

Én plüssmacista vagyok, nem keresztény, szóval nem számít bálványimádásnak, van alvókám :D

Viccet félretéve, keresztény vagyok, és egyáltalán semmi köze a bálványimádáshoz

#3

Én is :)

Nekem is van egy plüss tengerimalacom és nem bálványimádás mert nem imádkozik hozzá. Beszélgetni szoktam vele, de hát egyedül élek nekem is kell a társaság.

Amúgy a Bibliámmal is szoktam aludni sőt meg is puszilom néha az akkor bálványimádásnak számít? 😳

Hadd tegyek fel egy kérdést, kedves Csillagfürt! Te hogyan definiálnád a bálványimádást? Az már bálványimádásnak számít, ha Istenen kívül valakinek vagy valaminek az általa nyújtott megnyugtató testi-lelki-érzelmi hatását igénybe vesszük? Mert akkor az is bálványimádó, aki időnként forró fürdőt vesz vagy aki gyönyörködik a naplementében.

Látod, annyiból, amit írtál, nem dönthető el egyértelműen a kérdés. De az biztos, hogy az alvóka egy gyermeteg dolog.

Nekem a következő a véleményem a bálványimádás definiálásáról. Mindenkinek van egy rangsor a szívében, első hely, második hely, mindenki imád valamit vagy valamiket (legyen ez akár pl. a saját egója vagy saját élete). Az imádata tárgyát (vagy személyét) az ember nem hajlandó feladni vagy kicserélni másra, igazából a rabjává válunk neki, és amikor Isten akar a helyére lépni, nemet mondhatunk Istennek.

Ha nem vagyok hajlandó feladni a kapcsolatomat egy teremtménnyel (saját lelkem, apám, anyám, fiam, lányom, bélyeggyűjteményem, legszebb ruhám stb.), akkor egy teremtményt imádok, bálványimádó vagyok. Ha az imádatom tárgya a teremtő Isten, vagyis nem vagyok hajlandó feladni a kapcsolatomat Istennel, akkor hívő vagyok. Ezt az jelzi, hogy viszot bármi mást hajlandó vagyok feladni Istenért, hogy közeledjek Istenhez.

Látod, a bálványimádás emiatt sokkal széleskörűbb dolog, mint sokan gondolnák. Gyakran nagy mértékben függünk attól, amit a bálványuktól kapunk vagy kapni vélünk.

Jézus elvárta mindenkitől, hogy hajlandó legyen bármit és bárkit feladni érte, beleértve akár a fizikai családját, a lakóhelyét, a kényelmét vagy az életét is. De nem értelmetlen áldozat ez, mert amit feladunk, ahelyett Isten sokkal többet és jobbat ad (Mt 19:27-30). Mit szólnál hozzá, ha Jézus azt mondaná neked, hogy dobd ki a kukába azonnal az alvókádat? Ha ki tudod dobni, az jó tesztje annak, hogy a bálványod-e. Annakidején, az első századokban Jézus elvárta sok kereszténytől, hogy a kínhalállal is nézzen szembe miatta (a nagy keresztényüldözések idején). Ha Jézus ezt elvárhatta, vajon nem várhatja el, hogy könnyű szívvel és sajnálat nélkül dobj ki egy tárgyat, és tedd Őt, Istent abba a helyzetbe, hogy ő nyugtasson meg érzelmileg éjszakára? Nem mondhatom biztosan, hogy Jézus ezt kérné tőled, mert én nem ismerlek, és nem is akarom helyetted eldönteni, mert ez a te életed, de ha Isten nem tudja elfoglalni az ő helyét abban, hogy ő legyen a vigasztalód, mert egy bábu akadályozza ebben, szerintem Jézus szemrebbenés nélkül megparancsolná neked, hogy szabadulj meg kis alvókádtól. Láthatod a gazdag ifjú Bibliai történetében, hogy Jézus szemrebbenés nélkül megparancsolta az ifjúnak, hogy ossza szét az egész vagyonát a szegényeknek. Ennek az oka az volt, hogy a pénz volt a bálványa, amely akadályozta őt abban, hogy Isten legyen a biztonságának és bizalmának a forrása az életében.

Persze, ha esetleg pszichés beteg vagy, akkor Isten elnézőbb lehet.

üdv Stefán

Egy levendulával töltött állatom van, azzal alszom, a levendula illata amúgy is segít az alvásban, nyugtat.

Akkor lenne bálványimádás, ha imádkoznék hozzá, de semmi ilyesmiről nincs szó.

"Mindenkinek van egy rangsor a szívében, első hely, második hely, mindenki imád valamit vagy valamiket (legyen ez akár pl. a saját egója vagy saját élete). Az imádata tárgyát (vagy személyét) az ember nem hajlandó feladni vagy kicserélni másra, igazából a rabjává válunk neki, és amikor Isten akar a helyére lépni, nemet mondhatunk Istennek."

Ez nem így van, egy egészséges lelkületű ember nem válik rabjává semminek, és rangsort sem állít fel. Annyi igazság van a dologban, hogy az ember egója hajlamos túlterjeszkedni és uralomra törni. Ez viszont nem azt jelenti, hogy az ember rögtön az egója rabjává válik. Bár a mai világban sajnos egyfajta egókultusz jött létre, a társadalmi-kulturális helyzet az egó féktelen szabadjára engedésének kedvez. Mindezek ellenére helytelen úgy beállítani, hogy ha nem Istent teszed az első helyre, akkor automatikusan eluralkodik rajtad valamiféle bálványimádás és elkerülhetetlenül rabjává leszel valaminek.