A szolipszista létszemlélet mennyire összeegyeztethető a világvallások tanaival?Adott esetben a mennyország elképzelésével?

folyt. Mert ha nem így lenne, akkor semmi értelme nem lenne a törvényeknek. Az egész azon alapszik, hogy a másik ember velem egyenlő. Hogy az én érdekeim nem mindenek felett állnak, hanem a másiknak is vannak érzései, képes vagyok azokat megsérteni és bántani a másik embert. Miért kéne úgy szeretnem valakit mint önmagamat, ha egyszer nem is létezik, csak én képzelem?

A menny pedig nem lenne valódi menny, ha valójában csak én lennék ott a saját kis világomban. Az azt jelentené, hogy Isten becsapta a híveket. Valójában az emberek nem találkozhatnak azokkal, akiket szerettek. A menny nem lenne valódi jutalom, csak egy színjáték. Ennyi erővel, akkor a Jézus apostolai sem lehettek újra együtt Jézussal, úgy mint életükben. és egy házaspár sem találkozhat újra, akik mindhalálig szerették egymást.

A kérdés részletezésében leírt megközelítés összhangot mutat a védanta mélyebb értelmezésével. Azt nem tudom megmondani, hogy a hinduizmus követői úgy általában erről, hogy gondolkodnak, bár úgy tudom a filozófiájuk mélyebb megértése, megélése és gyakorlása náluk sokkal jellemzőbb, mint a kereszténységben.

Az egész egyébként az újjászületés rendszerébe illeszkedik szervesen.

Az Jézus tanítása, hogy az evangéliumok szólnak róla, szerintem nem áll ellentétben a fenti megközelítéssel.

Amit 2-3-as ír, ott sántít, hogy keveri Isten ígéretét, annak lehetséges vagy létező értelezéseivel.

pl.:

"Miért kéne úgy szeretnem valakit mint önmagamat, ha egyszer nem is létezik, csak én képzelem?".

A Baranyi Tibor Imrének tulajdonított fenit állításban ugyebár nem az áll, hogy "én képzelem". Ez már csak durva leegyszerűsítése valamilyen komplex szerves rendszernek (gondolom, mert én csak a védantát ismerem)

Egyébként az előző kérdésre egyszerű a válasz a szóban forgó "filozófiák" alapján.

Mikor rájössz, hogy te egy vagy mindennel, amit magad körül tőled különállóként észlelsz, az marad az egyetlen természetes "érzelem" és logikus döntés, hogy szeretetel viszonyulsz mindenhez.

A félreértés abból fakadhat, hogy a "szeretni mint önmagamat" képet jelen hétköznapjaink egoista megközelítése szerint értelmezzük. Azaz abban a tudatlanságban ahol vágyak és ösztönök rángatják "akaratunk" gyeplőjét!

Az isteni szeretet viszont csak egyre teljesebb tudatosságban érthető-, közelíthető- és végül élhető meg.

3-as

"Isten becsapta a híveket. Valójában az emberek nem találkozhatnak azokkal, akiket szerettek. A menny nem lenne valódi jutalom, csak egy színjáték."

Ez nagyszerúen összefoglalja az uralkodó "keresztény" teológiák, és úgy általában az intézménysült vallások korlátait. Ezek a korlátok egy ideig szilárt kapaszkodót nyújtanak az emberi lélek fejlődésére, de egy ponton túl már a valódi boldogság elérésének adalyai.

Nem Isten csapja be a híveket. Az meberek csapják be magukat. Ez a tudatlanság állapota. Úgy is mondhatnám tágabb értelemben vett antropomorfizmus. Mindent magunkhoz viszonítunk, és csak jelen érletkörülményeinkben tundk gondolkodni. Ezen korlátolt rendszeren belül keressük a megoldásokat és a válaszokat, még Istenre is!!!!

János evangéliumából tisztán kivehető, hogy Jézusnak már akkor is ezzel volt baja! Ennek a megközelítésnek a hibájára próbált rávezetni. Arra sarkall, hogy lépjük át evilági vágyaink korlátain, melyek tudatunkat homályosítják. Újjá kell születnünk, nem anyától, hanem szellemtől, mert máskép nem láthatjuk meg Isten országát.

A valódi jutalom nem az, amit most nagyra tartunk. A valódi jutalmat csak akkor látjuk meg ha visszakapjuk látásunkat. "Én vagyok a világnak világa"!

#3

Az a baj hogy ez nem igaz. A szolioszizmus sem mondja hogy a te felebarátod nem létezik.

#7

És attól hogy valamit a tudat hoz létre, miért ne lenne létező?

Többféle szolipszizmus van. Ezenfelül a Baranyi által képviselt (Guénon-féle) tradicionalista létszemlélet követőinek/gyakorlóiank sem egységes a véleményük erről a kérdésről.

Ráadásul a vallásoknak is sokféle iránya, értelmezése van.

Ami leszögezhető, az említett vallások egy bizonyos értelmezési szinten összhangban állnak a Védantával és a Védanta által hirdetett szolipszizmussal.

Leegyszerűsítve az elgondolásom alapján (ami leginkább szakirodalmon alapszik):

Én, te, ők, Isten mind ugyanaz vagyunk, egy valaki. Egy valaki elképzeli az egész világot, benne minden létezőt, minden atomi összetevővel, minden fizikával, kémiával, biológiával stb. működő bonyolult rendszerét sőt a túlvilágot is - ami még komplexebb, mint az evilág. Ott nyer igazán értelmet a legtöbb ok-okozat összefüggés.

Elképzeli, mint egy gondolatjáték, és a lényeknek külön-külön személyiséget, egót képzel, eljátszadozva velük.

Ezek a személyiségek elszakadnak az eredettől, a valakitől, aki elgondolja őket, saját tudatuk van, ami sokkal csekélyebb, mint a "Valakié", hiszen csak annak mérhetetlenül kicsiny része, de kvázi különálló, életrekelt gondolatok.

Mintha mi elképzelnénk egy új történetet, saját regényt és a karakterek annyira ki lennének dolgozva, hogy egy kicsit magukat irányítanák.

Ezek a képzelt lények vagy elvesznek örökre, vagy visszatalálnak a Valakihez, felismerve, hogy ők maguk az, így maximálisan kiteljesednek, (illetve így a Valaki teljesedik ki maximálisan).

Ahhoz viszont el kell hagyni azt a csökevény egót és az anyagi világ kötelékeit, vagyis a földi/testi vágyakat, és segíteni kell másokat is ugyanezt elérni, mert azok is mi vagyunk, a Valaki, aki egy.

Ezekről a végső állapotok eléréséhez vezető utakról szól minden klasszikus vallás és metafizikai hagyomány beavatása, más-más aspektusból.

A védikus tanok az egész megértésére, a kereszténység a morálra, a muszlim kinyilatkoztatás a formai megfelelésre helyezi a hangsúlyt (leegyszerűsítve), így különböző utakat mutatva a híveknek, de ugyanaz az állapot elérése a cél, amit a kereszténység üdvösségnek nevez.