Isten mi alapján ossza a talentumokat születéskor?

Azt figyeltem meg, minél több kiemelkedő adottsággal rendelkezik valaki, annál több az önbizalma és nagyobb gyakorisággal teszi tönkre magát már fiatalon. Veszélyes, dolgokat csinál, káros szenvedélyek függőségébe taszítja magát, vagy akár másik csapatban játszik.

Olyankor a világ átlag alattijai, velem az élen összenéznek, "mivan??? haver...ne már..."

Ilyenkor hol van Isten, aki azt mondja: "Te jó adottságokkal születtél, és Isten látá, hogy ez jó. Élj szép életet. Te rondának és hülyének születtél, Isten látá, hogy ez nem jó. Pusztulj, mert nem az én képemre teremtettél!" Majd minden ronda mellé kirendel egy-egy Jóbot és megmutatja a Sátánnak mekkora a jó adottságokkal született Jóbok hite, azzal, hogy az összes defektes egyedet elveszejti mellőle és lehet jó adottságokkal született Jóbban összedől a világ, kicsit rondább is lesz a fizimiskája a sok kórtól, de kitart az Istene mellett, mert ismeri a történetet, talán titkon várja is, hogy Isten megjutalmazza a megérdemelt egészségével, a hozzá hasonló állataival, asszonyaival, gyermekeivel.

Az ilyen emberek nagyobb valószínűséggel fordulnak el az Úrtól, de Isten megbocsájtja nekik, hiszen pozitív tulajdonságokkal születtek.

Többször dörgölik szerencséjüket kevésbé szerencsés társaik orra alá, gondolják különb embernek magukat, miközben belül rothadnak, de a külcsín mindig is többet számít az embereknek, mint a belbecs. Na tessék, így van ez emberemlékezet óta.

Mi vagyunk Isten képmásának megcsúfolásai, vicc az élet folyamán, mégis próbáljuk túlélni egyik napot a másik után, lehet közben az emberek nyíltan vagy sunyiban kiröhögnek minket, alánk tesznek, és Isten is ellenünk munkálkodik mind a nyolc karjával kinyúl, hogy még inkább megkeserítse az életünket, mert a genetika még nem tett elég kárt, a társadalmi szokások se nyirbálták meg eléggé az önbecsülésünket, de az, hogy Isten is ellenünk munkálkodik, hát mindennek az alja.

Az Istennel való kapcsolat is megsínyli ezt, jobban kell próbálkozni, mint mások és Isten gyakran eltűnik, olyankor a kétségbeesés vesz erőt rajtunk, kilátástalannak látjuk a jövőt, de haladunk tovább, hajt az életösztön előre, megyünk, míg bírjuk, csináljuk, még akkor is, hiszen ez a lényeg, a belénk kódolt elemi ösztön; Isten teremtményeinek kiszolgálása. Mint jó gazda, néha rápillant a jobbágyokra, vált pár szót velük, majd visszamegy a háza tájára, ahol a kiváltságosok táncolnak, mulatoznak.

De nem adjuk fel, mert az egész életünk rossz volt, ha egy nap már kevésbé volt szar, hát az volt a mennyország, nap, nap után telik, az önbecsülésünk a béka segge alatt, de a lelkünk lassan megkeményedik. És az, hogy nem repítünk golyót a fejünkbe, vagy nem lógatjuk fel magunkat a paradiófára, minden túlélt éjszaka egy újabb fricska Istennek és tökéletes teremtményeinek.

Szeretem Istent, de nem tartom igazságosnak. Egyeseknek miért könnyebb az élete, mint másoknak? Mit kell bizonyítanunk? A hitünket, mint Jób? Isten véletlenszerűen kiválaszt egyes lelkeket a szenvedésre, míg másokat a boldogságra? Megtorlás lenne, múltbéli cselekedeteink miatt? Mi az igazság? Mi a kiválasztás módszere?