Ha Jézus zsidó volt és a zsidók királyának hivták, akkor miért ismerik el őt a keresztyének és a zsidók miért nem és miért várják még most is a Messiást? Hiszen Jézus az volt, vagy nem?

Igen, Jézus a Messiás, csak ezt a zsidó (vallási)vezető réteg nem ismerte el. Így tulajdonképpen ők ölték meg (az már más tészta, h feltámadt). Szerinted ezek után el fogják ismerni Őt?

Ez nekik gáz...

Sztem.

Azt tudom hogy Jézus volt az de amikor felment a mennybe

azt mondta hogy még visszatér és ő fog uralkoldni az egész világon 10000 évig utánna felmennek együtt a mennybe és élnek örökké! A Biblia szerint! Azért nem várják a messsiást a zsidók mert nekik utánna elágazott a vallásformájuk!

Az történt,hogy a bibliában kétféleképp van írva,hogy eljön a messiás:

-egyik:amikor eljön ,hogy szolgaként,helyettesítő áldozatként ,hogy meghalljon a világ bűneiért-ez történt meg 2000 éve.

-másik: mikor királyként jön,hogy uralkodjon az Izraelen

A félreértés tehát kisebb,de mégis jelentős,mert Izrael királyként várta-várja a messiást és nem ismerték fel,hogy a kettő egy és ugyanaz,de írva van,hogy fel fogják ismerni-legkésőbb,mikor úgy jön el,ahogy várták-majd lesz meglepetés. :D

----addig egyébként rabbinak tekintik,tehát nem írták le,csak kisebbítik a jelentőségét a keresztényekhez képest,de el kell ismerni,hogy még így is sokszor jobbak (vallásosabbak),mint az egyházak többsége és ez konzerválja voltaképpen őket a második eljövetelig,ami szerintük az első lesz,szerintünk pedig a második,de ugyanazt a személyt várja mindenki.

Jézust nem csak a keresztény és a zsidó vallás ismeri el, mint valamilyen módon Isten küdöttje. A kereszténységben egyenesen a Megváltó, az Isten egyetlen fia. A zsidók szerint viszont nem ő volt a megváltó, így ők továbbra is várják az eljövetelét. Mivel a Biblia Újszövetségi része Jézusról, mint megváltóról szól, ezért a zsidók a Bibliának ezt a részét nem ismerik el valódinak.

De hogy legyen még egy kis csavar a történetben: az iszlám vallás is elismeri Jézust, mint prófétát, de nem mint Isten (Allah) fiát.

"Bizonyos-e, hogy Jézus test szerint zsidó volt?"

Igenis bizonyos: minden komoly tanúságtétel így vallja. Az az őrült és káromló ráfogás, hogy Jézus egy Panterus nevű római kapitánytól származott, a krisztusgyűlölő s tudatosan gyalázkodó későbbi talmud-irodalomnak egyik szemérmetlen kitalálása, amivel a talmudisták tehetetlen farizeusi dühükben Jézus emlékét beszennyezni akarták. Hogy ezt az ízléstelen és semmivel sem bizonyított ráfogást azután bizonyos mai német újpogányok (Rosenberg) mint komoly valóságot felelevenítik, csakhogy a maguk elmélete kedvéért Jézusból mindenáron árját csináljanak: felháborítóan nevetséges irányzatosság, amelynek semmi komoly alapja nincs.

"Jézus Galileából való volt, ott pedig a zsidók mellett sok pogány, árja is élt, főleg skythák, a magyarok rokonai. Jézus tehát nem volt zsidó."

Ezt a hajmeresztő okoskodást a német iskola egyik derék, de túlbuzgó magyar utánzója, Zajti Ferenc követi el. Azonban minden állítása merő önkény és gyermekes nagyzolás. Kezdve azon, hogy Jézus Galileából való lett volna. Tudjuk jól, hogy nem Galileából, hanem Júdeából való volt. A derék szerző csak éppen, hogy azt nem mutatja ki, hogy Jézus magyar volt! Holnap majd egy cseh, egy román, egy hottentotta író fogja kimutatni, hogy Jézus cseh, román, illetve hottentotta volt. Szükség van-e arra, hogy mi, magyarok ennyire naivak legyünk s ennyire kinevettessük magunkat? Jaj nekünk, ha ezek a zagyva elmeszülemények esetleg külföldre is kikerülnek!

"Ha Jézus zsidó volt, akkor nem lehet az árják Istene."

Ez aztán nemcsak a legkáromlóbb, hanem a legfelháborítóbban tudatlan és esztelen ellenvetés is. Jézus nem volt egyszerűen "zsidó", hanem Istenember volt, az örök Istennek egyszülött Fia, aki mint ember jelent meg a földön s aki emberfelettien tiszta és nemes egyéniségével, tanításának isteni fennköltségével, főleg pedig csodatetteivel és feltámadásával kétségkívül bebizonyította, hogy csakugyan az, akinek ünnepélyesen vallotta magát: az Atyával egy természetű Isten. Mint ember igenis abból a népből akart származni, amelyet Isten a messiási ígéretek hordozójául szemelt ki. Jézus szenvedni jött értünk a földre s minden lépésében a szegénységet és alázatosságot kereste; érthető tehát, hogy emberi származásában is szerényen és alázatosan egy kicsiny és politikailag jelentéktelen népnek sarja akart lenni. De ez a nép aránylag romlatlan és tiszta volt, talán tisztább, mint bármely más nép a földön. S talán az egész ókorban nem volt oly tiszta vér, mint aminőt Jézus a Dávid király törzséből való Szüzek Szüzének ereiből vett. Csak a korlátoltság vagy gonoszság állíthatja Jézust eredete miatt egy sorba a későbbi talmudistákkal, uzsorásokkal, megromlott erkölcsű zsidókkal.

Ami azonban az árjaságot illeti, legyünk kissé óvatosabbak. Mert tulajdonképpen mi magyarok sem vagyunk árja, hanem ural-altáji eredetűek.

"A keresztény vallásnak nagy szépséghibája, hogy zsidó eredetű!"

Ez a jelszó a modern újpogányság egyik kedvenc jelszava és találmánya, amely látszólagos igazság álarca mögött felháborító valótlanságokat rejteget.

A keresztény vallás először is nem zsidó, hanem isteni eredetű. Még ha Isten az ókori zsidóságon keresztül hirdette is ki kijelentéseit és parancsait, azért azok mégis isteni közlések, nem pedig zsidó találmányok. De azt sem lehet mondani, hogy a keresztény vallás egyszerűen az ótestamentumi zsidó vallásból eredt; mert nem annyira belőle eredt, mint inkább rája épült, mint Istennek tökéletes kinyilatkoztatása a kevésbé tökéletes, ószövetségi kinyilatkoztatásra.

Érthető, ha a mai erősen zsidóellenes korban az újpogányok a kereszténységnek ószövetségi és zsidó kapcsolatait iparkodnak kihasználni, hogy hangulatot keltsenek Krisztus hite ellen. Azonban már az is teljesen történelemellenes dolog, ha valaki az ószövetségi zsidóságot összetéveszti a Krisztus utáni és a mai zsidósággal. A Krisztus utáni zsidóság messze eltért az ószövetségi kinyilatkoztatások útjáról, amikor hátat fordított az azokban oly ünnepélyesen hirdetett Megváltónak s Pilátus előtt magára és unokáira átkul hívta le Krisztus vérét. Ennek az Üdvözítőtől elfordult zsidóságnak kevés köze van ahhoz az ószövetségi zsidósághoz, amelyből a próféták, az apostolok, a Szent Szűz és teste szerint maga Krisztus származott.

"Az Ószövetség a zsidókat magasztalja."

Ezt ugyan nem lehet mondani. Ellenkezőleg, sok helyen rettenetesen korholja, megszégyeníti, megbélyegzi őket.

Nem is a zsidó nép kiválósága miatt juttatja nekik Isten a messiási ígéreteket, hanem az ő irgalmának és leereszkedő kegyelmének bizonyítására.

"Miért szemelte volna ki Isten éppen a zsidókat az ő választott népéül? Miért nem inkább a görögöket vagy rómaiakat?"

Ez a kérdés úgy hangzik, mintha egyenesen az Úristent akarnók számon kérni, miért tett így, vagy amúgy. Nem szabad felednünk, hogy Isten gyakran a legegyszerűbb, legszegényesebb eszközöket választja ki a maga céljainak szolgálatára, talán éppen azért, nehogy bárki azt higgye, hogy a mi érdemeink vagy népi kiválóságunk, nem pedig egyedül az ő irgalmazó kegyelme az, aminek az isteni kijelentések adományát köszönhetjük.

Egyébként az ószövetségi zsidókat nem szabad a Krisztus utáni s a mai zsidók erkölcsi értéke szerint megítélni, mert akkor a legnagyobb történeti tévedésbe esünk. A próféták szent írásai és a krisztusgyalázó talmud-irodalom között éppolyan ég és földnyi különbség van, mint akár Mózes, Dávid, Izaiás vagy a Makkabeus-hősök és a mai galiciánerek között. Amazok szentek voltak, hősök, igazak, hívek az egy Isten hitéhez, akik minden kísértés közt, egy sokisten-tisztelő pogány kultúrvilág minden incselkedése közt hősiesen ragaszkodtak, sőt sokszor vértanúságot szenvedtek az Isten szaváért, emezek pedig - nos, ne beszéljünk róluk.

A zsidóság akkor fordult el önmaga jobbik felétől, attól kezdve lett "nemkívánatos elem", amikor Krisztust megtagadta, amikor az elvakult farizeusok pártja Krisztus vérét magára és fiaira hívta le. A farizeusok és mai követőik azonban egészen más irányt jelentenek, mint az ótestamentumi próféták.

A görögökkel és rómaiakkal pedig kár előhozakodni, mert azok bizony, egy rövid erkölcsi virágzási kort leszámítva, a vallási és erkölcsi síkon a legszomorúbb lesiklás példáit mutatják (kegyetlenség, erkölcstelenség, pederasztia, rabszolgaság, stb.).

"Az egész ószövetségi Szentírás a zsidó világuralom érdekében kieszelt csalás."

Ezt csak a teljes tájékozatlanság állíthatja. Az ószövetségi zsidók sokkal kisebb nép voltak a hatalmas világbirodalmak: Egyiptom, Babilon, Asszíria s végül Róma között, semhogy világuralmi törekvéseik lehettek volna. Nincs ennek sehol semmi komoly, történelmi nyoma.

Még vallásilag sem törekedett a zsidóság világvallássá lenni, mert nem ez volt a hivatása, sem nem ez volt a próféták utasítása.

Ami pedig a "csalás" szándékát illeti, annak ugyancsak ellentmond a tény, hogy az ószövetségi Szentírás a legmagasabb erkölcsi emelkedettséget mutatja, sőt tele van éppen a zsidókat helyenkint ostorozó, megszégyenítő részletekkel. Ezek a részletek emberi számítás szerint valóban nem lehettek volna alkalmasak arra, hogy a zsidók számára világuralmi lehetőségeket nyissanak.

"Az ősi magyar vallás nem volt alacsonyrendű."

Az ősi magyar vallásról nagyon keveset, jóformán semmit sem tudunk. Mindenesetre elég alacsonyrendű lehetett, ha animizmusból vagy bálványimádásból állt. Olyan ősi vallásra, amelyről alig tudunk valamit, ráépíteni egy nemzet lelki világát már ebből az okból sem lehet. A "magyar ősvallásról" szóló regényes részletek, melyekről itt is, ott is hallunk vagy olvasunk, merő késői kitalálások, mint pl. a "hadúr"-isten meséje, amelyet 1823-ban Aranyosrákosi Székely Sándor talált ki a "Székelyek Erdélyben" c. művében, a gót hödur-isten átalakításával. A "hadúr" tehát maga is idegen eredetű s a régi magyarokhoz semmi köze.

"A kereszténység nem is eredeti vallás, hanem szír-zsidó-etruszk babonák keveréke."

Ez a szépen hangzó összetétel; "szír-zsidó-etruszk" - bum-bum-bum - egy tudatlan németnek, Rosenberg Alfrédnak a találmánya, amelyre ez a vallásfilozófusnak felcsapott építészmérnök, úgy látszik, szörnyen büszke is, mert folyton ismételgeti, de amelynek történelmileg legcsekélyebb, legsoványabb és legvékonyabb alapja sincsen. Mert vajon mi közük volt valaha is a zsidóknak vagy a szíreknek pl. az etruszkokhoz? Ez az egész kapcsolat csak arra való, hogy egy tudatlan, de nagyhangú ember a még nálánál is tudatlanabbakat egy bombasztikus szóhalmazzal, egy nagyképű tudományos bolondériával elkápráztassa. Nevezetesen a kereszténységnek az amúgy is szinte ismeretlen etruszk kultúrvilággal való kapcsolata olyan vakmerő kitalálás, oly értelmetlen fából vaskarika, hogy tudományos körökben az ilyesmit még komoly cáfolatra sem lehet méltatni. Épp olyan, mintha valaki a Tejutat egy istállólámpával hozná kapcsolatba. Hasonlóképp naiv fecsegés a kereszténységnek a szír vallással vagy kultúrával való összefűzése.

Egyedül (nem a szír vagy etruszk): az ószövetségi zsidó vallással van a kereszténységnek mély és szoros kapcsolata, de ez az ószövetségi zsidó vallás - amelynek kevés köze van a mai farizeusi és talmudista zsidóság vallásához csakugyan isteni kinyilatkoztatáson alapul s minden elfogulatlan tudományos kutatás szerint a vallások történetében kimagasló etikai és dogmatikai értékeket mutat fel. A mai újpogányság egyszerűen az újkori zsidóság ellen ébredt ellenszenvet akarja ügyes fogással kihasználni a kereszténység leszólására s ezért keveri össze állandóan az ószövetségi, tehát isteni eredetű zsidó vallást, a kereszténység előfutárát, a mai galíciánusok és talmudisták babonáival. Tudatlanság és nagyképűség!

"A kereszténység Jeruzsálem, Antiochia, Alexandria, Efezus és Bizánc mesztic lakosságától származik."

Ezt a furfangos frázist meg már az a H. St. Chamberlain agyalta ki, aki maga is "mesztic" volt, amennyiben norman, kelta és angolszász vérű angol létére ő lett a német fajiság legbuzgóbb hirdetője. Egyébként a puffogó szólam ezúttal is közönséges történeti hamisítvány, mert a kereszténység sem nem Antiochiából, sem nem Bizáncból, sem máshonnan nem származott, hanem Jézus Krisztus alapította, az Isten Fia.

Nem lehet nagy szavakkal egyszerű és kétségtelen tényeket meg nem történtté varázsolni.

"Maga Szent Ágoston "szétesett lelkű, basztard, rabszolgagondolkozású afrikai félvér" volt (Rosenberg.)"

Ezeket a díszcímeket megint csak a század legnagyobb tudományos sarlatánja, Rosenberg Alfréd költi össze; ha éppen nagy szavakat és durva jelzőket keres, minden idők szennyirodalmában találhatott volna még különbeket is.

Érdekes, hogy ezeknek a történelemtelen elnevezéseknek viszont éppen az a H. St. Chamberlain mond ellen, akiből különben Rosenberg annyira szeret ollózni s aki Szent Ágostont - minden művelt emberrel együtt - a legnagyobb szellemek közé sorolja, akik valaha a földön éltek.

Érdekes az is, hogy ezek a mai újpogányok a szabadszerelmet hirdetik s a törvénytelen gyermekek (basztardok) egyenjogúsítása mellett szavalnak. Miért használják akkor a "törvénytelen gyermek" szót gúnyszó gyanánt, mihelyt a kereszténységnek egy nagy szentjéről van szó? Még hozzá olyanról, aki törvényes származású volt? Utcagyerekes tempó!

"A kereszténység fajkeveredés eredménye, ez pedig mindig romboló hatású."

Mindkét tétel éppoly hamis, mint az egész újpogány mesemondás.

Az első része nem igaz, mert a kereszténység nem fajkeveredés eredménye, hanem Isten kinyilatkoztatása. A másik része sem igaz, mert az ún. fajkeveredés a legnevesebb fajkutatók szerint (Boas, Hertz, Weidenreich) éppen nem szükségképp romboló, ellenkezőleg sokszor inkább nagyon is fejlesztő hatású, amint a közelrokonok közti házasság sem egészséges dolog.

Nem jó az ha tudatlan szószátyárok csapnak fel vallásmagyarázóknak és csalhatatlan világnézeti újprófétáknak. Különben odajutnak, mint Rosenberg, aki szerint csak egyetlenegy igazi rossz dolog van a világon: a zsidóság; mégis "Mythos" című hírhedt, kereszténygyalázó művének megírásában egyik legfőbb forrásként a zsidó Corvin Ottónak Pfaffenspiegel című rosszhírű francia iratát használta fel.

Szidja a zsidót, de a kereszténység elleni vak gyűlöletében maga is zsidó források után indul! Következetesség!

"A tudományos gondolkozás rég elintézte a kereszténységet"

Így csak azok beszélnek, akiknek a kereszténységhez éppoly kevés közük van, mint a tudományossághoz: tanulatlan vörös-bolsevisták és félműveltségű kultúrbolsevisták. Jellemző pl. H. St. Chamberlainnek, a modern újpogányság és faji vallás egyik megalapítójának tudományosságára, hogy először csak azt mondja: "Jézus valószínűleg nem volt zsidó" (bizonyítékot persze erre nézve semmit sem hoz fel), majd ezt az állítását már oda módosítja, hogy "legkisebb ok sincs annak feltevésére, hogy Jézus szülei faj szerint zsidók voltak volna"; aztán egyszerre a valószínűségből a bizonyosságba ugrik át s azt írja: "Ez a valószínűség a bizonyossággal egyenlő" és végül ellentmondást nem tűrő biztossággal eldekretálja: "Tehát (!) aki azt állítja, hogy Jézus zsidó volt, vagy tudatlanságot árul el, vagy valótlanságot mond". Ilyen összevisszaságot már csak az vehet komolyan, aki mint az őrültek házában végzett "bölcs" Nietzsche azt vallja, hogy "az, hogy valamely tétel hamis, még nem bizonyíték az illető tétel ellen." Ez már a logika csődje, a józan gondolkozás kimúlása.

"Ludendorff szerint a modern államok legfőbb ellenségei ezek: Róma, a zsidóság, a jezsuiták és a szabadkőmívesek."

Ez a már első pillantásra egészen bizarr állítás csak kettőt bizonyít; először: hogy az agg generális öreg korára teljesen elveszítette ítélőképességét, s másodszor: hogy milyen veszélyes, ha valaki olyasmihez szól hozzá, amit nem tud és nem tanult. Abból, hogy valaki jó tábornok és hadvezér, még csakugyan nem következik, hogy jó történész és vallásbölcselő.

Rómát és a jezsuitákat a zsidókkal és a szabadkőmívesekkel egy nevezőre hozni elfogultság nélkül nem lehet. Hiszen, amikor még Ludendorffék maguk is a zsidóság és a szabadkőmívesség által kitermelt liberalizmus béklyóiban jártak, éppen csak Róma és a jezsuiták voltak azok, akik a zsidó hitetlenség és erkölcstelenség, valamint a szabadkőmívesség ellen az egész világon küzdöttek. Sokkal helyesebb összetétel volna ez: egyik oldalon kereszténység, Róma, jezsuiták, egészséges antiszemitizmus, védekezés a szabadgondolkodó liberális-szocialista mételyek ellen - s a másik oldalon: zsidó-szabadkőmívesség, szabadgondolkozás, bolsevizmus, liberalizmus, Ludendorff és Rosenbergi újpogányság. Ezek csakugyan tartalmilag lényegesen közös jegyeket viselnek magukon.

"A zsidó-keresztény Isten nem egyéb, mint a szír-arab sivatagi démon, a Jaho vagy Jahve, akit a zsidók nemzeti istenségükké emeltek."

Ez az állítás is merő valótlanság. Először; a zsidóknak sohasem volt "nemzeti istenük" s éppen a Jahve név (a "Levő") maga is a legtisztább, legegyetemesebb Isten-fogalomnak, a tiszta létnek fogalmát fejezi ki utolérhetetlen tökéletességgel. Egyébként a német nemzetiszocialista istentagadók ezt a badarságot attól a Delitzsch Frigyes német bibliakutatótól vették át, aki maga is zsidó származású volt, az apja mint rabbinus tért annakidején a keresztény hitre!

Milyen kormányozható logikával dolgoznak ezek a mai vallásrombolók! Ha egyszer nekik mindenki és minden dolog gyökerestől rossz, ami a zsidóktól ered; miért tartják akkor egyszerre tiszta bölcsességnek azt a vakmerő és bizonyítatlan állást, amelyet egy zsidó származású istentagadó tálalt negyven évvel ezelőtt a világ elé!

Jellemző különben, hogy ugyanaz a Rosenberg, aki ezeket a bölcsességeket kihüvelyezte, más helyen megfeledkezik arról, amit itt mond s kijelenti, hogy a zsidók az egyistenhitet a perzsáktól vették át. Hát akkor zsidó nemzeti babona volt-e az egyistenhit, avagy a perzsáktól átvett kölcsönzés? Egyébként az Isten mint teremtő, kormányzó, jutalmazó és büntető nemcsak a zsidóknál vagy perzsáknál fordul elő, hanem minden kornak valamennyi népénél.

A messiási jövendölések és azok teljesedése Jézusban

A Messiásban való hit, amely ősidők óta élt az emberiség köztudatában, a pogány népeknél idővel teljesen elhomályosult, és csak az Istentől utóbb kiválasztott zsidó népnél maradt meg mindvégig, mert a próféták jövendölései ébren tartották.

„Egyetlen egy nagy ígéret volt az ószövetség az Isten részéről, mely beteljesülésre várt! – úgymond Iványi János – Egyetlen nagy vágy volt ez az ószövetség, az ember részéről, mely kielégülés után epedett. Élt Krisztus, Χριστός, a Masíach már az emberiség ősi elbeszéléseiben és dalaiban, de alakja és szerepe a maga káprázatos szépségében csak Izrael ihletett prófétáinak látomásaiban, izzó szavaiban, ígéretes jövendöléseiben lépett szemünk elé. Igazán elevenen csak az ószövetség népének köztudatában élt ez a Masíach, és nincs is e szövetségnek könyve – legyen az Mózesé, avagy a többi prófétáé – mely kizárólag csak a maga emberéhez szólna, mely ne ígérne, ne bíztatna és a nép örömnapjaiban éppúgy mint vérzivataros perceiben egy pillanatra legalább fel ne libbentené a boldogabb jövő, a messiási idők kárpitját, hogy ezzel még növelje az örömhangulatát avagy a lesújtottság porából felemelje és bizakodásra serkentse a nép elcsüggedt lelkét.”

És az ószövetség messiási jövendölései, amelyet az ígért Megváltó személyére, működésére és alapítandó országára vonatkoznak, Jézus Krisztusban beteljesedtek. Jelentőségük abban áll, hogy Jézus isteni küldetésének hatalmas bizonyítékai és a keresztény hitnek indítékai (motiva credibilitatis).

A messiási jövendölések sorozatát az ú. n. ősevangélium (protoevangelium, Móz. I. 3, 15) nyitja meg, közvetlenül az ősszülők bűnbeesése után. Az utolsó messiási jövendölések a Kr. e. IV. században hangzottak el, amikor a prófétai intézmény megszűntével megszűntek a messiási jövendölések.

A Messiásról szóló főbb jövendölések vonatkoznak:

1. a Megváltó származására: a Messiás Évának egy bűntől ment asszonyi ivadékától fog származni (ősevangélium, Móz. I. 3, 15); Sém (Móz. I. 9, 19-29), Ábrahám (Móz. I. 22, 18), Jákob (Móz. I. 28, 13. 14) ivadéka lesz, és pedig Júda törzséből (Móz. I. 49, 8-10), és Dávid nemzetségéből.

2. Megjelenésének és halálának idejére: akkor fogja országát megalapítani, mikor a fejedelmi pálca (a vallási és törvényhozó autonómia) Júdától elvétetik (Móz. I. 49, 10); akkor fog megjelenni, amikor az újra felépített, vagyis a második jeruzsálemi templom, a zorobábeli, amelyet Heródes restaurált, még fennáll, amelynek dicsősége az elsőnél sokkal nagyobb lesz, mert nem arany és ezüst, hanem annak dicsősége fogja azt betölteni, akit minden nép óhajt s aki helyreállítja a békét az ég és a föld között (Ag. 2, 7-9). Nyilvánosan fel fog lépni, még pedig 69 évhéttel (69X7) azaz 483 évvel a Jeruzsálem újraépítésére kiadandó rendelet után; a 69-iket követő, vagyis a 70-ik évhét közepén pedig meg fogják őt ölni, miután már előbb sokakat Istenhez vezérelt. (Dán. 9, 24).

3. Születésének helyére és körülményeire: Betlehemben (Mik. 5, 2) fog születni; csodálatosan egy szűztől (Iz. 7, 14-18); születése alkalmából gyermekeket fognak megölni Betlehemben (Jer. 31, 15); nyilvános működését hírnök fogja megelőzni, aki a pusztában prédikálva az ő útjait egyengeti (Mal. 3, 1; Iz. 40, 3-5).

4. Kettős természetére (emberi mivoltára és isteni méltóságára): nemcsak igaz ember (az „ember fia” Dán. 7, 13) lesz, hanem igaz Isten is: ő lesz a csodálatosan születendő „Immánuél” = „Isten velünk”, vagyis aki által és akiben velünk lesz az Isten (Iz. 7, 14); a Szentlélek minden ajándéka kiárad rája, ő lesz a legszentebb, a legigazságosabb (Iz. 11, 1-5); sőt öröktől fogva Isten fia (Zs. 2, 7), maga az erős Isten, az örökkévalóság atyja (Iz. 9, 6).

5. Hármas tisztére, személyére, megváltói működésére s országára: próféta, tanító lesz (Móz. V. 18, 18); király, békesség fejedelme, akinek hódol majd az egész emberiség (Zs. 2, 6; 71 [héb. 72]; Zak. 9, 9; Iz. 9, 6; Móz. IV. 24, 17-19), és főpap lesz mindörökké (Zs. 109 [héb. 110], 4; Zak. 6, 12), aki a bűntől megszabadítja az embereket (Iz. 61, 1-3); sok csodát tesz (Iz. 35, 4 stb.); új szövetséget alapít Isten s emberek közt (Jer. 31, 31-33; 33, 34); minden népnek tanítója és törvényhozója lesz (Iz. 60, 2 stb.); aki szelíd bánásmóddal vezérli a bűnösöket és szenvedőket az üdvösségre (Iz. 42, 1-7); beszédei ellenállhatatlanul járják át az emberek lelkét; Izrael népénél azonban mégis kevés sikere lesz, de annál nagyobb a pogányoknál (Iz. 49, 1-9).

6. Szenvedésére, halálára és felmagasztalására: ő mint békefejedelem szerényen, szamáron ülve fog Jeruzsálembe bevonulni (Zak. 9, 9); de a nép fejedelmei (főpapjai és írástudói) meg fogják vetni (Zs. 117 [héb. 118], 22. 23); egyik asztaltársa el fogja árulni (Zs. 40 [héb. 41], 10) és harminc ezüstpénzért ellenségeinek kiszolgáltatni (Zak. 11, 12), de a pénz az Úr házába vettetik „a fazekas elé” (Zak. 11, 13); elfogatásakor tanítványai el fogják hagyni (Zak. 13, 17); mint „a fájdalmak férfia” széttiport féregként fog szenvedni, szidalmazzák, gúnyolják, megverik, megköpdösik, megkínozzák, epével és ecettel itatják, kezeit s lábait átlyuggatják; megölik; szétosztják ruháit s köntösére sorsot vetnek (Zs. 21 [héb. 22], 68 [héb. 69]; Iz. 50, 6; 52, 14. 15; 53, 1-3; Zak. 12, 10); ő pedig mint „Ébed Jahvé” = „Jahvé szolgája” (Iz. 49; 50; 53) az emberek bűneiért türelmesen szenved s önként feláldozza életét, hogy őket üdvözítse (Iz. 53, 4-8). Sírját a gonosztevők között fogják ugyan kijelölni, de mégis gazdagnál fogják eltemetni (Iz. 53, 9); lelke nem marad az alvilágban, sem teste nem lát enyészetet; sírja dicső lesz, mert halottaiból fel fog támadni és az Isten jobbjára fog ülni (Zs. 15 [héb. 16], 9-11; Iz. 11, 10) és onnan fogja kiárasztani a Szentlelket (Joél 2, 28. 29).

7. Megjelenésének hatásaira, következményeire és örök uralmára: a zsidó nép meg fog szűnni választott nép lenni, mert megöli a Messiást; Jeruzsálem és a zsidó templom el fog pusztulni, és ez utóbbi soha többé nem épül fel (Dán. 9, 26); az ószövetségi áldozatok helyett az egész földkerekségen új ételáldozatot fognak bemutatni (Mal. 1, 11); a Messiás békevallása el fog terjedni az egész világon, felvilágosítva és átváltoztatva az embereket; a pogányok mind belépnek a Messiás alapította lelki országba, amely örökké fennmarad (Mik. 4, 1-3; Iz. 2, 2-4; 4, 2-6; 66, 1 sk 60, 1 stb.; Zs. 71 [héb. 72]; Iz. 9, 1-7; 11, 1-10; Dán. 7, 14).

E jövendölések mind beteljesedtek Jézuson és csakis őrajta teljesedtek be:

1. A származására vonatkozó jövendölés beteljesedését mutatja Jézusnak Mt. 1, 1-17 és Lk. 3, 23-38 közölt nemzetségtáblája. Az előbbi Ábrahámtól Szent Józsefig lemenő-, az utóbbi pedig Hélitől (= Joakim), Szűz Mária atyjától Ádámig felmenő sorrendben tünteti fel Jézusnak emberi őseit. A két nemzetségtábla eltérései többféleképpen is megmagyarázhatók. Máté valószínűleg Szent Józsefnek, Lukács pedig Szűz Máriának törzstábláját közli.

2. A megjelenésére és halála idejére vonatkozó jövendölések beteljesedését bizonyítja a történelem. Jézus földi élete ugyanis pontosan arra az időre esik, amelyben a jövendölések szerint a Messiásnak meg kellett jönnie. Jézus éppen akkor jelent meg, amikor Júdától (amely először mint törzs, később Dávidtól kezdve királyokban, a fogság után pedig, amelyből e törzs majdnem egyedül tért vissza, mint nép uralkodott), elvétetett a fejedelmi pálca, amennyiben Júda (a zsidóság) elvesztette vallási és törvényhozói autonómiáját, mert idumeai Heródes, az első idegen ült a zsidóság királyi székén (Lk. 2, 1-3; Jn. 19, 15). Jézus csakugyan megfordult a második templomban s így megdicsőítette azt jelenlétével (v. ö. Lk. 2, 22-52; Jn. 2, 20). Jézus a nyilvánosan kiadott rendelettől számított 69 évhét, vagyis 483 év után lépett föl. Ezt a rendeletet I. Artaxerxes Longimanus Róma építése után 299-ben adta ki; Jézus nyilvános fellépése pedig Lk. 3, 1 szerint Tiberius császár uralkodásának 15-ik esztendejére, azaz R. é. u. 782-re esett, tehát a rendelet óta éppen 483 évre; halála pedig a 70. évhét (783-789) közepén (R. é. u. 786-ban) történt, vagyis 3 és fél évig tartott nyilvános működése után.

3. Pontosan beteljesedtek Jézuson a Messiás születésének helyére és körülményeire vonatkozó jövendölések is. Jézus Betlehemben született (Mt. 1, 1-11; Lk. 2, 4. 15) Szűz Máriától, aki csodálatosan fogant a Szentlélektől (Mt. 1, 18-25; Lk. 1, 26-38). A trónját féltő Heródes pedig, halálra keresvén Jézust, megölette a betlehemi kisdedeket (Mt. 2, 16-18). Keresztelő Szent János a Jordán partvidékén bűnbánatot hirdetve s utalva a már megérkezett s nemsokára nyilvánosan fellépő Jézusra s a tőle alapítandó országra, előfutára volt Jézusnak (Mt. 3, 1 sk; Mk. 1, 2-8; Lk. 3, 2-18).

4. A kettős (emberi és isteni) természetére vonatkozó jöven¬dölések szintén beteljesedtek Jézusban. Krisztus ismételten han¬goztatja embervoltát; „Emberfia" (Mt. 8, 20; 9, 6; 11, 19; 12, 40; 16, 13; 17, 9; 12, 22 sk; Mk. 8, 31; 9, 12. 31; 10, 45; 13, 26; 14, 21. 41. 62 sk; Lk. 7, 34; 9, 22. 26; 9, 44. 56. 58; 11, 30; 22, 48. 69; 24, 1 sk; Jn. 1, 52; 3, 14; 6, 27. 53. 62; 12, 23; 13, 31). Hogy igaz Isten is, emellett tanúságot tett a mennyei Atya, amikor Krisztus megkeresztelésekor a Jordán folyónál (Mt. 3, 17; Mk. 1, 11; Lk. 3, 22) és színeváltozásakor a Tábor hegyén (Mt. 17, 5) Őt Fiának jelentette ki. Krisztus maga is többször kijelentette, hogy ő Isten Fia, még pedig nem átvitt értelemben, miként a szent embereket is Isten fiainak lehet ne¬vezni, hanem szószerinti értelemben (Mt. 16, 17; 26, 63. 64; Mk. 11, 62; Jn. 3, 16-18; 5, 23; 8, 58; 10, 30-38; 11, 25; 14, 10; 16, 14; 17, 5. 23 stb.)

5. Jézus hármas tisztére, megváltói működésére és orszá¬gára vonatkozó jövendölések beteljesedését mutatja Jézus éle¬tének, működésének és vallásának története. Prófétai tisztére utal egész tanítói tevékenysége, amelyben mint nagy isteni tit¬kok, nevezetesen a jövendő dolgok meghatalmazott hirdetőjének vallotta és mutatta be magát (Jn. 1, 45; 5, 45 sk; 6, 14; 13, 13; Mt. 23, 10; Csel. 3, 22 sk.) Papi méltóságát igazolja az a tény, hogy ő az egyetlen természetszerű közvetítő Isten és ember között, az igazság és kegyelem közvetítésével egy¬felől, a papi imádság és kivált áldozat bemutatásával másfelől (Mt. 22, 44. és Szent Pálnak a zsidókhoz írt levele, amely 4, 14-10, 29-ig témaszerűen foglalkozik e kérdéssel). Királyi méltó¬ságát hangoztatja már az angyal a Boldogságos Szűznek (Lk. 1, 32), a mágusok királyként hódolnak neki (Mt. 2, 2); nyilvá¬nos működésében a nép meg akarja őt tenni királynak (Jn. 6; 15), Pilátus e1őtt maga is királynak vallja magát (Jn. 18, 37); sőt keresztfelirata is azt hirdette, hogy a zsidók királya (Mt. 27, 37; 28, 18; v. ö. még Kor. I. 15, 23-25; Jel. 19, 16). Az evangéliumok tanúskodnak arról is, hogy Jézus nagy csodákat tett, továbbá, hogy új szövetséget alapított (Mt. 26, 28; Mk. 14, 24; Lk. 22, 20), amennyiben új törvényt hirdetett (Mt. 5, 3 -7, 29), új papságot (Lk. 22, 19. v. ö. Kor. I. 11, 24. 25) és új áldozatot (Lk. 22, 19; Mt. 26, 28; Lk. 22, 20) rendelt és egyházat alapított (Mt. 16, 18) minden ember befogadására és üdvözítésére (Mt. 28, 19; Mk. 16, 15. 16), amelynek az egész világon el kell terjednie és fennmaradnia az idők végéig (Mt. 28, 20; 16, 18). A zsidók nagy része elfordult tőle, a pogány népek pedig befogadták. Hogy Jézus működésének Izrael körében, amelyhez pedig elsősorban küldetett, milyen kevés sikere volt, ismeretes.

6. A szenvedésére, halálára és megdicsőülésére vonatkozó jövendölések utolsó betűig beteljesedtek Jézusban. Klasszikusan bizonyítják ezt az evangéliumok és a Csel. elbeszélései, amelyek részletesen értesítenek Jézus ünnepélyes bevonulásáról Jeruzsálembe s a zsidóságnak viselkedéséről vele szemben; Júdásról, aki 30 ezüstpénzért elárulta Mesterét, azután lelkiismerete szemrehányásaitól üldöztetve a pénzt a főpapok lábai elé vetette, akik annak árán, mivel a pénzt mint vérdíjat nem tehették a templom kincstárába, egy fazekastól telket vettek temetőhelyül az idegenek számára; a tanítványok megfutamodásáról Jézus elfogatásakor; Jézus szenvedéséről, keresztre feszítéséről, haláláról, eltemetéséről, továbbá feltámadásáról és mennybemeneteléről, valamint a Szentlélek kiáradásáról (Mt. 26-28; Mk. 14-16; Lk. 22-24; Jn. 18-21; Csel. 1. stb).

7. A megjelenésének hatásaira és következményeire vonatkozó jövendölések teljesülését a történelem fényesen igazolja. Jézus keresztre feszítése után nemsokára, R. é. u. 823-ban (Kr. u. 70) a római hadsereg katonái Titus vezérlete alatt lerombolták Jeruzsálemet és mindenkorra elhamvasztották templomát; a zsidó papság és az ószövetségi áldozatok megszűntek (v. ö. Mt. 27, 51), hogy helyet engedjenek az újszövetség új, egyetemes, vérontás nélküli áldozatának a szentmisében; a zsidó nép szétszóratott az egész világon; a pogányok beléptek Jézus országába, az Egyházba, amely az egész földkerekségen elterjed és a megváltás gyümölcseinek áldásában részesíti a föld összes hozzácsatlakozó népeit.

Hogy a Messiásra vonatkozó jövendölések Jézusban pontosan teljesültek, ez világos és cáfolhatatlan bizonyítéka annak, hogy Jézus valóban az Istentől ígért Messiás, de egyúttal annak is, hogy Jézus Isten. Jézus azért maga is a zsidókkal szemben hivatkozott az ószövetségnek e jövendöléseire, mint istensége bizonyítékaira, midőn így szólt hozzájuk: „Vizsgáljátok meg az Írásokat, mert… azok tesznek bizonyságot rólam” (Jn. 5, 39); „Ne gondoljátok, hogy én foglak vádolni titeket az Atyánál; van, aki vádol titeket, Mózes, akiben bizakodtok. Mert ha Mózesnek hinnétek, bizonyára nekem is hinnétek, mert ő énrólam írt” (Jn. 5, 45. 46).

Feltűnő jelenség, hogy habár a jövendölések pontosan teljesültek Jézusban, a zsidóság többsége mégsem hitt benne, nem ismerte el megváltó Messiásnak.

Ennek magyarázata elsősorban az, hogy a Jézus-korabeli zsidóság erkölcsileg elsatnyult; ide juttatta őt a mózesi szertartási törvény betűjéhez, továbbá az ú. n. hagyományhoz s általában a szellemnélküli merő külsőségekhez való túlzó ragaszkodása (aminek elképesztő bizonysága a Misna). Másrészt az is gátolta a Krisztus-korabeli zsidóság világos látását, hogy a nép az elvilágiasodott s megromlott papság s különösen a farizeusok befolyása alatt állott, akiket annyira felbőszített, hogy Jézus kíméletlenül kárhoztatta álszenteskedésüket, hogy sértett gőgjükben elhatározták a gyűlölt s megvetett erkölcsbírónak elvesztését.

Fő oka azonban Izrael elfogultságának a Messiás-hitnek az az időkszülte eltorzulása, a Messiás-eszmének az a végzetes félreértése, félremagyarázása, amely a próféták lelki és egyetemes messianizmusát politikai és szűkkeblű nemzeti messianizmussá zsugorította össze, amihez az is járult, hogy Jézus éppen olyan politikai feszültséggel telített időben, abban a római zsarnokság által állandóan fűtött izzó-forrongó légkörben lépett fel és szerepelt, amikor a zsidóság Messiásában csak hatalmas és győzhetetlen nemzeti szabadsághőst, dicső földi királyt várt, aki Izrael elnyomott s megalázott népét a gyűlölt római uralom alól felszabadítja, sőt a rómaiakat a többi pogány népekkel egyetemben a zsidók engedelmes rabszolgáivá teszi, vagy pedig kiírtja, aki dicsőségesen helyreállítja a nemzeti királyságot s megvalósítja a zsidók világuralmát.

Akik ilyen Messiásról álmodoztak, azoknak természetesen nem kellett a szent egyszerűségben megjelenő, politikával nem foglalkozó, hanem bűnbánatot és megtérést, önmegtagadást és alázatos hitet, szelídséget, békét és minden emberre kiterjedő szeretetet hirdető, az egész emberiséget a gonosz lélek uralma alól felszabadító, nem politikai, hanem lelki országot, zsidó és nemzsidó befogadására vallási társulatot alapító, szenvedő s a keresztfán önmagát feláldozó názáreti Jézus Messiásnak. Sőt ekkora ellentétek mellett a zsidóság szükségszerűen összeütközésbe került Jézussal… egyébként a Messiásnak az elvetése (Dán. 9, 26), illetőleg a zsidóságnak konoksága (Iz. 49, 4) szintén meg volt jövendölve és így ez a körülmény, minthogy Jézusban teljesedett, mellette és nem ellene bizonyít.

A próféták Messiás-eszméjének ez a végzetes félremagyarázása volt az oka Izrael megrázó tragikumának, elvettetésének, nemzeti bukásának… És azóta, bárhová vetődött a földkerekségen, a múltban éppúgy mint a jelenben – minden emancipáció, recepció mellett is – a zsidó nép társadalmi helyzete mindenütt fonák, a népek közt nem szívesen látott idegen elemnek érzi magát, teljesen elütő mentalitásánál fogva nem tud azokhoz bensőleg alkalmazkodni; lelke, minden gazdasági sikere mellett, folyton nyugtalan, hullámzik, sehol igazi békét nem talál; s ez így lesz mindaddig, amíg szembehelyezkedik Avval, illetőleg amíg csak fel nem Azt s megalázódva és bűnbánólag meg nem tér Ahhoz, akit elvakult ősei két évezred előtt elvetettek, káromoltak és keresztre juttattak – a názáreti Jézushoz, megváltó s üdvözítő Messiás-királyához.

Bangha B. – Iványi J. – Pataky A. Katolicizmus és Zsidóság. (Budapest, 1933.) 48. sk.

„A farizeusok és írástudók – jegyzi meg helyesen Pataky Arnold – magukat tökéletesnek tartották – Jézus szeretettel, de nyíltan szemükre lobbantja vétkeiket. A farizeusok és az írástudók meg voltak arról győződve, hogy őket – és csakis őket – mint Ábrahám ivadékát, természetszerűleg megilleti a messiási országnak minden dicsősége és minden kiváltsága; Jézus megmondja, hogy elvakultságuk miatt a megtérő vámosok és bűnös nők meg fogják őket előzni az Isten országában, mert az Ábrahámtól való származás egymagában még nem ad jogcímet arra, hogy a messiási országnak polgárai legyenek. A farizeusok és az írástudók várva-várták azt a pillanatot, mely őket megszabadítja a római uralomtól; Jézus nem akart politikai változások vezére lenni, sőt nyíltan megmondotta: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré és az Istennek, ami az Istené”. Jézus annyira került mindent, ami a zsidóság túlfűtött nemzeti óhajtásait előmozdíthatta volna, hogy nem is használta magáról a „Messiás” nevet, hanem magát „az Emberfiának” mondotta, ami szintén messiási név volt, de minden politikai mellékgondolat nélkül. A farizeusok szerint a pogányok vagy szolgái lesznek a zsidóknak, vagy elpusztulnak; Jézus szerint minden ember hivatalos az Isten országába. – A zsidó nép szellemi vezetőinek gyűlölete fokozatosan nőtt Jézus ellen… mely végre is Jézus elfogatásához, halálra ítéléséhez és keresztre feszítéséhez vezetett.” Bangha B. Iványi J. Pataky A. Katolicizmus és Zsidóság. (Budapest, 1933.) 64. sk.

Lor. Dürr, Ursprung und Ausbau der israelit.-jüd. Heilandserwartungen. Berlin, 1925.; Joh. Döller, Die Messiaserwwartung im A. T. Münster, 1911.; Bangha Béla, Jézus istenségének bizonyítékai. 3. kiad. (Budapest, 1923.) 192. sk. és 204. sk.; Christ. Pesch, Praelectiones dogmaticae. Editio 5. Tom. I. (Friburgi Brisg., 1915.) 153. sk. 173. sk.; Georg. Reinhold, Theologia fundamentalis. Editio 2. (Viennae, 1915.) 257. sk.

A kereszténységnek kellet egy kiinduló pont és az akkori vallásalapítók Jézust választották. Mindösszesen ennyi.

(Pedig i.sz. 22-ben számtalan próféta volt a civilizált világban, Jézusnál sokkal okosabbak és jobbak is. Egyébként olvasd el az Ó-testamentumban a Sámsonra való utalást, ugyanúgy megjelenítik mint Jézust. Jézus köré font leírások pedig vagy igazak, vagy nem.)

A zsidók meg a következőkért nem kívánják megváltóként és királyként elismerni:

először is zsidónak született, a szent lélektől való fogantatás egy kábult ember víziója lehetett, ha meg elfogadom akkor klónozás volt, a mai értelemben,

másodszor mire felnőtt kitért a hitéből és azt képzelte, hogy isteni küldetése van és ő akar lenni a zsidók királya,

harmadszor a zsidók sokkal okosabbak annál, hogy egy ilyen hitszegő embernek higgyenek.

Ha hiszed, hogy Jézus messiás volt, és megváltotta bűneinket kereszthalálával, akkor kérdezd meg, hogy neked most miért van bűnöd. Vagy hívő butítás az egész?

Először: szerintem az emberiség megváltói életükkel, cselekedetükkel (üldözöttek melletti kiállás bármely korban)bizonyították, hogy az emberiség méltó arra, hogy létezzen.

Másodszor: Jézus, a zsidó ács fia látta a visszásságokat, és meg akarta ezeket változtatni (kufárok kiűzése a templomból)de ez persze nem tetszett sem a világi vezetőknek, sem a papoknak. Ezért volt a sorsa, ami,(sok társával egyetemben) és ezért nem tekintik a zsidók a messiásnak.

Amit pedig azóta hatalmi és anyagi okokból ráaggattak (add meg a császárnak...)az tisztán emberi és semmiképpen nem isteni eredetű.

Azt egyébként már gyerekkormban sem értettem én sem, hogy miért kell haragudni azokra, akik a küldetést beteljesítették.