Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Zsidó származású honfitársaim:...

Zsidó származású honfitársaim: zsidónak, zsidó származású barátnak tartanátok engem vagy nem?

Figyelt kérdés

Tudom, hogy a zsidóságnak, zsidó identitásnak több dimenziója van: vallási és etnikai, származási: azaz betértként lehetek zsidó, de ha nem gyakorlom a hitemet, nem anyai ágon vagyok zsidó, akkor "csak" zsidó származású vagyok genetikai szempontból, amihez úgyszintén csatlakozhat egyfajta zsidó öntudat (vallás nélkül).


Egy családi DNS teszt-kör után kiderült, hogy nagymamám 1/4-ed zsidó, de nem tudtuk eddig kideríteni, melyik nagyszüleje volt zsidó és azt sem, hogy sikerült ezt eltitkolni.


Nagymamám által így én is zsidó származású vagyok.


Az értékrendszerem miatt folyton zsidóztak az iskolában, gimnáziumban - de akkoriban fogalmam sem volt nagymamám DNS titkáról. De valahogy még is ott volt bennem, hogy egy részem zsidó. Erre most ki is derült, hogy tényleg...


Szóval, kedves zsidó honfitársaim: a fentebbiek alapján én zsidó származású lennék számotokra, éreznétek velem valami közöset, vagy nem, mert ez már távolibb dolog?


Nem zsidó honfitársaim: zsidó lennék számotokra, ha barátotokként ezt elmesélném nektek?


Nagyon köszönöm előre is az értelmes válaszokat!


2023. júl. 28. 21:52
 1/8 anonim válasza:
62%
Az vagy, aminek vallod magad.
2023. júl. 28. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%
1/16 zsidóként? Na ne már! Ugyanezt négerrel is eljátszanád?
2023. júl. 28. 22:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%

"Nem zsidó honfitársaim: zsidó lennék számotokra, ha barátotokként ezt elmesélném nektek?"

Azt hiszem, első nekifutásra egy ilyen helyzetben nem (mert nagyon távoli), de megkérdezném tőled, és ha te zsidónak tartod magad, akkor én is annak tartalak.

Egyébként én ismerek olyan nőt, akinek az anyai nagymamája volt zsidó, és a 15-20 éves gyerekeinek még mindig nem mondta el, állítólag azért, mert a férje nem engedi. Ezt sokan titkolják tiszta erőből, tehát a nagymamád nem volt egyedül ezzel. Talán védik az utódaikat a bántásoktól.

2023. júl. 28. 23:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
100%

Egyszer én is megkérdeztem az anyai nagymamánkat,hogy mi zsidók vagyunk-e. Az a nagyi,akinek a hátán fát lehetett vágni panasza nélkül, irtózatosan mérgesen ezt válaszolta: ARRÓL NEM BESZÉLÜNK!...MI KERESZTÉNYEK VAGYUNK!


A férje és egyetlen fia a 9 gyermeke közül 45-ben halt meg.Gyermekként fájó pontra tapintottam.

2023. júl. 29. 00:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
72%

Zsidó magyar vagyok.


Köztudott, hogy a magyar zsidóság holokausztot átélt, látott nemzedék nagyon nagy része az ateizmusba menekült, tagadta le a zsidóságát örökre, szabadult meg tőle, és merült feledésbe a borzalmak átélése miatt, és ugyanez a generáció mondta a gyermekeinek, és unokáinak a zsidóságról hogy: ne csináld.És így tűnt el a zsidóság maradéka 1945 óta lelkileg.Így szerintem több ezres számra tehetőek azok a családok szerte az országban, ahol vannak ilyen "rejtett" származások, amikről nem nagyon szeretnek beszélni - gondolom pont ezért, mert a túlélők és a borzalmakat látottak úgy adták és adták át, hogy ne legyen téma a zsidóság.


A környezetemben számos embert ismerek, aki zsidó vallásjogilag - halachikusan - nem számít zsidónak, de nagyobb határozottsággal nevezi magát zsidónak, úgy, hogy "csak" pl. az apja, vagy az anyai-nagyanyai vonalon kívül eső zsidó felmenője van (pl. apai vagy anyai nagyapa, stb).


"Szóval, kedves zsidó honfitársaim: a fentebbiek alapján én zsidó származású lennék számotokra, éreznétek velem valami közöset, vagy nem, mert ez már távolibb dolog?"


Zera Yisraelnek minősülsz.Mivel leírásod szerint zsidó származású vagy, így értelemszerűen számomra is az lennél :D Nekem nem lenne ellenvetésem közösséget érezni veled, természetesen.És ez nem távolabbi dolog, mint írtam ezzel nem vagy egyedül.

2023. júl. 30. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen mindenkinek a válaszokat!


Amióta az átlagember számára is elérhető lett a DNS vizsgálat, kiderült, hogy Izrael után, a populációhoz mérten Magyarországon él a legtöbb zsidó származású ember, és ráadásul úgy, hogy a többség nem is tudja/tudott róla, hogy zsidó származású. Nagyon érdekes.

2023. aug. 22. 21:48
 7/8 anonim ***** válasza:
53%

Nekem az anyai nagymamám különös szokásokat gyakorolt rendszeresen:


Minden pénteken feltakarította nem csak a házat,hanem az udvart is felseperte(mindig pénteken),fonott kalácsot vett,és piros mustot készített péntek estére. Bár volt villany a házában,mindig gyertyát gyújtott alkonyatkor s az addig égett,míg el nem hamvadt. A gyertyagyújtás után egészen szombat sötétedésig,semmit sem dolgozott.(Egyébként minden nap pirkadattól addig dolgozott a veteményében,a baromfi udvarban,amíg látott,szinte pihenés nélkül.


Kb. 10 éves lehettem,amikor megkérdeztem: "Nagymama,mi nem zsidók vagyunk?" Az addig vég nélküli türelemmel,kedvességgel beszélő nagyi dühösen rámförmedt,hogy majdnem elsírtam magam: "ERRŐL NEM BESZÉLÜNK! Mi református keresztények vagyunk." Többé nem mertem erről kérdezni.


Mintegy 30 év múlva, Brooklynban,egy Yeshiva iskolában mosogattam és pénteken a direktortól kértem a heti béremet. A zsidó végignézett rajtam és színtiszta magyarsággal kérdezett: "Maga zsidó?"...-Nem,én keresztény vagyok,bár anyai nagyim fura szokásokat követett,de amikor ezt kérdeztem dühösen hárított...."Meghalt valakije 44-45-ben?"...Igen az ő férje és a 9 gyermeke közül az egyetlen fia 16 évesen...."Maga zsidó és a nagymamája féltette a maga életét jobban,mint a sajátját!"


Lehet,hogy én is zsidó vagyok?

2023. aug. 23. 00:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
100%
Az 5. válasz alapján a zsidók szemében zsidónak minősülsz, mert akinek az édesanyja zsidó, az zsidó lesz. De igazából ezt te döntöd el, hogy azonosulsz-e vele, mivel nem neveltek annak - én így gondolom.
2023. aug. 23. 02:50
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!