Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Miért született Jézus i.e....

Bölcsek köve kérdése:

Miért született Jézus i.e. 8.02.10-én?

Figyelt kérdés

Jézus születésének és kínhalálának időpontjára nézve az elmúlt évszázadok folyamán számtalan elmélet látott már napvilágot, viszont azt is tudjuk, hogy helyes megoldás csak egy lehet...


Jézus születésének korrekt időpontja kizárólagosan a Schemhamphoras, azaz Isten 72 szellemének ismeretében adható meg. Ez a 72-féle isteni szellemi hatás magába foglalja az ormuzdi, azaz a pozitív szellemi hatást is, aminek az égisze alatt jött a világra többek között Hom, Zoroaster, Mithrász, Szt. György, Attila, Álmos, David Reubeni, Sabbatai Cví, Jiddu Krishnamuri és természetesen a Názáreti Jézus is.


A Jakab-féle apokrif evangélium szerint amikor Mária 1 éves lett, a beavatott papok már jelezték Annának és Joákimnak, hogy a leányuknak kell majdan megszülnie Izrael fiainak a Megváltóját, Jézust.


Mária 3 éves korától 12 éves koráig a jeruzsálemi Templomban nevelkedett, Zakariás pap felügyelete alatt, aki Máriát az alábbi szavakkal fogadta: "az utolsó napokban nyilvánvalóvá teszi benned az Úristen, Izrael fiainak megváltását". Máriát a Templomban töltött évek folyamán Zakariás felkészítette a Jézussal történő közelgő terhességére.


Mária áldott állapotának kezdete, azaz Jézus testi megfogamzása egybeesik Máriának a jeruzsálemi Templomban történt látogatásával, ahova elvitte az általa elkészített függönyt, amit az ottani főpap korábbi kérésére csinált a Templom számára. Ezt követően ment vendégségbe Erzsébethez, akinek a férje volt Zakariás. Ez i.e. 9.05.20-án történt, a Schemhamphoras egyik kozmikus forrásának kialakulásakor.


Mária és József Betlehembe mentek, mivel Augustus császár utasítására i.e. 8-ban Publius Sulpicius Quirinius a nem római polgárok részére is népszámlálást tartott. Jézus születése ez idő alatt következett be i.e. 8.02.10-én. Aznap a Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek (Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és Uránusz) együttálltak Betlehem felett.


Heródes király nem csak az újszülött fiúgyermekeket ölettette meg, hanem 2 éves korig az összest, ugyanis tudomására juthatott, hogy a Mars planéta periódusából adódóan 2 év eltéréssel kétszer valósul meg minden esetben az itt tárgyalt együttállás. Heródes tehát nem lehetett abban biztos, hogy a 2 évvel korábbi (i.e. 10.02.03.), kevésbé egzakt konjunkció égisze alatt nem jött-e a világra egy Jézushoz hasonló lelki adottságokkal felvértezett gyermek, aki esetleg szintén veszélyt jelenthetne majdan királyságára.


A Máté evangéliumában részletezett napkeleti bölcsek látogatásának története egy emberbőrbe bújtatott kozmikus misztérium exoterikus elbeszélése. A hagyományok szerint ugyanezek a bölcsek ugyanilyen ajándékokkal (arannyal, tömjéntnel és mirhával)kedveskedtek Mithrász születésekor is, aki szintén Isten fiaként bűntelenül született egy szűztől, akit Isten anyjának neveztek. A jászola mellett pásztorok és Ormuzd szent állatai (egy szamár és egy ökör) tartózkodtak. Nem véletlenül olvasható a Magyar Katolikus Lexikonban az alábbi megjegyzés: "A Háromkirályokat a legrégebbi keresztény ábrázolások Mithrász tisztelőiként állítják elénk"...


Annak ellenére, hogy Máté nem említette a bölcsek számát, az ókeresztény teológus, író és egyháztanító Órigenész azt nyilatkozta, hogy hárman voltak, amire logikus módon az ajándékok száma is utal.


A három napkeleti bölcs valójában a Mars, Szaturnusz és Uránusz planétákat szimbolizálták, testesítették meg és ezért érkeztek napkelet felől (Máté 2,1) majd távoztak más irányba (Máté 2,12), azaz napnyugati irányába az égi mechanika törvényszerűségéből adódóan.


Nagy Heródes i.e. 9.11.28-án máglyára küldött néhány lázadót egy teljes holdfogyatkozás alkalmából (forrás: Josephus Flavius), majd néhány hónap múlva a Peszách ünnep előtt, i.e. 8-ban a királyságának 37. évében eltávozott az élők sorából.



#Jézus #Josephus Flavius #Schemhamphoras #Augustus császár #Nagy Heródes #Magyar Katolikus Lexikon
márc. 17. 17:02
1 2 3 4 5
 1/48 anonim ***** válasza:
19%

Szia


Nem akkor született. Jézus fogantatása decemberben van, a katolikusoknál ha jól emlékszem, a szeplőtelen fogantatás, decemeber 8-a.

Semmiképpen nem születhetett februárban.

De más okok miatt sem lehetett február.

Jézus kora összel, októberben született.

márc. 17. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/48 anonim ***** válasza:
82%

Biztos nem akkor született Jézus, ilyen okkult módszerekkel nem lehet kiszámolni, semmi értelme.


#1

Ne írj hülyeséget, a katolikusok március 25-én ünneplik Jézus fogantatását, karácsony napjától számolj vissza 9 hónapot, mert felénk a terhesség hagyományosan annyi ideig tart.

márc. 17. 18:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/48 A kérdező kommentje:

Az okkult szó rejtett, titkos, titokzatos valamire utal, az ezotéria titkos tudást jelent, az ezotérikus pedig mint jelző azt, hogy csak beavatottak számára hozzáférhető.

A Magyar Zsidó Lexikon 440. oldalán olvashatjuk az alábbiakat:


"Mégis a titkos tanokkal való foglalkozás, melynek jegyében a Kabbala megszületett s amely az egész Tórának csak keveseknek érthető misztikus jelleget adott, már az ókori zsidóságnál, főképpen a chásszideusoknál meglehetett.

Josephus szerint az esszénusok őrizték a titkos tant (De bell. Jud. 2.8.), de Philo (De Vita Contemplavita 3.), úgyszintén a modern K.-kutatók közül A. Jellinek, Plessner, Hilgenfeld, Eichhorn, Gaster és Kohler és még sok más tudós is, szintén őket tartják a K. megalapozóinak. Hogy a titkos tanokat azok őrzői titkolják, azt már Ezra is állítja (14.45-46, v. ö. Szóta 15.3)."


Mint tudjuk, Keresztelő János volt a leghíresebb esszénus. Annak érdekében, hogy a nép elfogadja Jézust Messiásnak, ahhoz a hagyományok értelmében egy égi jelre volt szükség, amit Keresztelő János prezentálni tudott Jézus megkeresztelése alkalmából i.sz. 22.07.02-án. Ekkor ugyanis Jézusnak a majdani keresztre feszítésének napján, azaz i.sz. 25.04.01-én kialakult T-keresztet felépítő égitestek egy X-keresztet alkottak a zodiákusban, melyhez ugyanúgy csatlakozott a Neptunusz és Plútó is, mint Jézus kínhalálakor kialakult T-kereszthez. A Magyar Katolikus Lexikon és más források is arra hívják fel a figyelmet, hogy a Keresztelő János-féle keresztelés nem azonos az egyház által elfogadottal, ugyanis értékében illetve jelentőségében is lényegesen elmarad a Jézus keresztjére hivatkozva praktizált keresztelés mögött, amiben természetesen igaza van a fenti forrásoknak.


Csak olyat érdemes tagadni, amiben biztosak lehetünk, hogy nem úgy van... Az egyedüli helyes dátum Jézus születésére nézve i.e. 8.02.10..

márc. 17. 19:09
 4/48 anonim ***** válasza:
38%

2

"a katolikusok március 25-én ünneplik Jézus fogantatását,"

Valóban? Akkor valaki nem mond igazat:

[link]

márc. 17. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/48 anonim ***** válasza:
41%

#4

Igen, te nem mondasz igazat. Amit linkeltél, ott írják, hogy december 8-án Mária fogantatását ünneplik, nem Jézusét. Jézus fogantatásának ünnepe március 25., mint írtam, próbálj karácsony napjából 9 hónapot visszaszámolni, meg fogsz lepődni.

márc. 17. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/48 anonim ***** válasza:
0%

Mária fogantatása?

Mária, ha szeplőtelenül fogant volna, akkor Jézus születésével nem kellett volna áldozatot bemutatnia, mivel egy fiú nyitota meg a méhét.

Ez egyébként sem Bibliai tanítás, senkei nem volt tökéltes, még Mária, és az Ő anyukája sem.

Mária anyukájának sem ígérte Isten, hogy a szellem által tisztán születik meg a lánya.

márc. 17. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/48 anonim ***** válasza:
65%

A Gyümölcsoltó Boldogasszony (latinul: Annuntiatio Beatae Mariae Virginis ) Jézus fogantatásának, illetve a születése hírüladásának főünnepe, melyet a római katolikus egyház március 25-én ünnepel.


A szeplőtelen fogantatás egy katolikus hittétel, amely szerint Szűz Mária már édesanyja, Szent Anna méhében szeplőtelenül, vagyis eredendő (másképpen áteredő) bűn nélkül fogant. Ünnepe évente december 8-án van.

márc. 17. 19:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/48 anonim ***** válasza:
0%

A Biblia sehol nem írja, hogy "szent Anna terhes lett Máriával"

Anna keresztelő Jánossal lett terhes nem Máriával. 😮🤦‍♀️

márc. 17. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/48 anonim ***** válasza:
0%

28Az angyal belépett hozzá és megszólította: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.” 29E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez. 30Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél.


Az, hogy Máriának szeplőtelen fogantatása miatt nem kellett volna áldozatot bemutatnia, de bemutatott, nem érv. Jézusnak sem volt szüksége arra, hogy Keresztelő János megkeresztelje, de megkeresztelkedett.

márc. 17. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/48 anonim ***** válasza:

A New Catholic Encyclopedia (1967, VII. köt., 378—81. o.) elismeri e hitnézet eredetéről: „A Szentírás nem tanítja Mária szeplőtelen fogantatását. 

Lehetetlen pontos dátumot megadni arra vonatkozóan, mikor lett ebből a hitből hittétel, de úgy látszik, hogy a VIII. vagy IX. században már általánosan elfogadottá vált. [1854-ben IX. Pius pápa fogalmazta meg a dogmát,] »amely azt tartja, hogy a Boldogságos Szűz Mária fogantatásának első pillanatától az eredeti bűn minden szennyétől mentes«

márc. 17. 20:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!