Van-e realitásuk a vallások túlvilági ígéreteinek?

Senki nem jött vissza elmesélni. Az ember, amióta öntudatra ébredt, fél a haláltól. Ezért is születtek a vallások, temetkezési rítusok, hogy ezt a félelmet fel lehessen dolgozni.

Az egyiptomiak úgy hitték, ugyanolyan élet van a túlvilágon mint itt. A görögöknél örök élet volt az alvilágban, de mindenkinek érdemei szerint, így, volt, aki örökre bűnhődött a tartaroszban míg mások az elízium mezején andalogtak, a kettő között meg volt egy átmeneti bűnhődés, ha nem olyan égbekiáltó bűnöket követett el az ember. A kereszténység is ezt a hármas gondolatot viszi tovább: pokol, purgatórium, menny. Az iszlámban nincs purgatórium amennyire tudom, de a mennyben a férfiaknak van plusz 72 szexrabszolga kilátásba helyezve. A hinduizmus és a buddhizmus szerint a lelkünk újjászületik egy másik testben, érdemeink szerint, lehetsz legközelebb király, de elefánt, kígyó vagy csótány is.

Egyik sem valósabb a másiknál. De valamibe kell kapaszkodni, mert a semmi, az ismeretlen, az nagyon ijesztő.

Persze, hogy van!

Lehet, hogy fel is csapok mohamedánnak, ha belegondolsz csak annyi kell, hogy agyoncsapjanak a keresztények és hetvenkét bögyös luvnyát kapok kárpótlásul cserébe, tuti üzlet, bolond lennék kihagyni.

Ehhez képest a Mennyországi örökös halleluja elég halovány ígéret.

A kereszténység nem csak a túlvilágra ad igéretet.

A teremtő Isten már most itt gyermekévé szüli a benne hivőket akikkel személyes kapcsolatba lép, és átadja nekik mindenét már ebben az életben is ami bövölködéshez, egészséghez, stb kell. Erről szól az evangélium, ami nem üres igéret. Isten igéreteit már itt ebben az életben realizálni lehet, a következő életben pedig Isten kimondhatatlan dicsőségében, boldogságában, békességében és örömében reménykedünk.