A Bibliai értelmezés szerint az öröklétben nincs idő, akkor a Sátán 1000 esztendőre történő "megkötése" mit jelent?

Itt, ezeket a linkeket végigkattngatva megkapod a választ:

* [link]

* [link]

* [link]

* [link]

Téves az a hiedelem hogy Krisztus második eljövetele és a végítélet között földi országot fog alapítani.

Az ezer évig fennálló földi messiási ország eretneksége (millenarismus, chiliasmus - millenium, chilion = 1000) a Jelenések könyve üzenetének (Jel 20) és szimbolikájának félreértéséből, illetve műfajának fel nem ismeréséből fakad. Lényege, hogy Jézus Krisztus második eljövetele után 1000 éves földi birodalmat alapít, ahol földi boldogságot biztosít választottainak. Ezután a Sátán rövid időre (3 és fél napra) visszakapja a hatalmát, melyet megtör az Utolsó ítélet, s csak ekkor jön el Isten végleges uralma. A félreértés azonban irányított, hiszen történelmi gyökerei messzebb nyúlnak vissza. A parszizmus hatása alatt álló szűkkeblű nacionalista farizeizmus és az emberiséget átölelő egyetemes boldog beteljesedés közötti kompromisszumként már korábban élt a hiedelem, hogy a Messiás földi országot alapít, melyben a zsidók uralkodnak, a pogány népek pedig, és kivált az ellenségek, szolgálni fognak. (Ehhez segítségül jött egyes szentírási próféciák nvers, betű szerinti értelmezése.) Nem csoda, hogy a millenarizmus is zsidó-keresztény szektáknál (pl. ebioniták) ütötte fel először a fejét, akiknek kapóra jött a Jelenések könyvének erőteljes szimbolikája, melyet féligszándékosan, félig tudatlanul félremagyaráztak. A kiliazmus oly erősen átitatta a keresztény lelki perifériát, hogy az. ókori egyházi íróktól (pl. Tertulliánusz), sőt némely egyházatyáktól kezdve (pl. Szt. Iréneusz) a középkori Joachim apáton és a huszitákon keresztül máig kísért egyes rajongó protestáns szekták körében. Hz a tévtan alapvetően két csoportra osztható:

1. Durva kiliazmus. Legnyersebb formájában az ún. zsidózó (azaz a zsidó vallásba visszahajló) eretnekek képviselték, akik a zsidó ritualizmust és kirekesztő partikularizmust (ill. kiválasztottság-tudatot) ötvözték a keresztény szabadság szabadosságként felfogott tévedésével. így az ezeréves földi paradicsomot megtöltötték mindenféle földi (nem ritkán erkölcstelenségig menő) élvezettel. Pedig ez az álláspont magában hordja ítéletét („Hiszen az Isten országa nem eszem-iszom, hanem igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben" /Róm 14,17/). Lélektani gyökerét helyesen tárja fel Euzébiusz, amikor Certinuszról így ír: „Amilyen vágyaktól ő maga fűlt, mint afféle érzéki ember, olyanokban álmodta az Isten országát"

2. A mérsékelt kiliazmus nem korlátozódik érzéki élvezetekre, és nem is hordoz nagy távlatokat. Forrása ui. a jelen világ kategóriáinak túlbecsülése, a túlvilág gyakorlati megvetése és korlátolt szentírásértelmezés. Schütz Antal szerint: „végső kiágazása: a régi zsidó politikai messianizmus sötét fanatizmusával és a szadduceusok jelenvilágiságával áteresztett bolsevizmus mai világuralmi törekvése" (Schütz. Dogm.).

Minden kiliaszta tévedésnek vezérgondolata, hogy ebbe a világba és a történelem egyes szakaszába el lehet hozni a mennyországot. Az egyházatyák többségénél azonban igen erős az ellenállás. A keleti és az alexandriai egyház még a Jelenések könyve apostoli eredetét is nagyon sokáig kétségbe vonta, éppen félreérthetősége miatt. (A keleti egyház, noha már elfogadja a Jelenések könyvét, nyilvános liturgián máig nem olvassa tel.) Szt. Jeromos és Szt. Ágoston szintén e harc szolgálatába állították hatalmas szellemüket.

A millenarizmusnak az ellenkező látszat dacára (Jel 20) nincs szentírási háttere. Elsősorban hallatlanra veszi, hogy a biblikus jövendölések az üdvtörténet különböző mozzanatainak természetfeletti összefüggéseit tárják fel, és nem akarnak elővételezett történelmet tanítani. A prófétai könyvek (főleg a számadatokat tartalmazó) szövegeit nem betű szerint leírásokként kell értelmezni, hanem mély értelmű szimbólumként. Λ Szentírás szellemével összeegyeztethetetlen, hogy az ellen használják fel, aminek érdekében íródott, tehát hogy egy Egyház isteni eredetéről és sorsáról szóló sugalmazott könyvet a sugalmazás nevében az Egyház ellen és értelmezésével szemben magyarázzák. Az Egyház állandó értelmezése megegyezik Szt. Ágoston magyarázatával (August. De Civ. Dei XX.7), aki szerint az ezeréves ország Krisztus Egyházának elterjedése a földön, és az Egyház szentjeinek megdicsőülése az égben. A Sátán ezer évre épp az Egyház történelmi diadala miatt νan megkötözve, majd az utolsó időkben (három és fél napra, mely az ezer évhez képest elenyésző idő) eleresztik, és teljes erejével az. Egyházra tör. Igazolja ezt a világos szentírási igazolás, mely szerint a feltámadást az ítélet oly szorosan követi nyomon, hogy nem marad hely közötte egy ezer évig fennálló földi birodalomnak.

Isten időfölöttiségét örökkévalóságnak szokás mondani. A Szentírásban azonban hiába keresünk olyan szót, amely az örökkévalóság fogalmát pontosan kifejezi. A héber 'ólám, a görög aiónion, a latin aevum, aeternum, saeculum és egyéb szavak a legtöbb esetben csak hosszú időtartamra vonatkoznak. Így pl. az Ószövetség nem egyszer örökkévalónak mondja a mennyet, a földet, Sion hegyét, és örökkétartó uralmat kíván a királynak, máskor azonban kifejezetten említi ezek mulandóságát. Isten örökkévalóságát azonban kétségtelenül tanítja mind az Ószövetség, mind az Újszövetség.

1. ISTEN ÖRÖKKÉVALÓSÁGA MINT HATÁRTALAN, AZAZ KEZDET ÉS VÉG NÉLKÜLI LÉT

Mivel az izraelitáknak jó ideig nem voltak elvont fogalmaik, Isten örökkévalóságát a legrégibb időkben az öröktől létező valaki fogalmával fejezték ki (Ter 21,33). Ilyen értelemben mondja örök sziklának az Urat Izajás (26,4). A Deutero-Izajás már időtlennek mondja és szembe állítja a pogány istenekkel, amelyek a világ körforgásával együtt keletkeztek és tűnnek el újra: az Úr örökkévaló, mert ő teremtette a földet (40,28), mert ő az első és ott lesz az utolsó létezőnél is (41,4; vö. 44,6; Zsolt 90,2; 103,27-28), mert előtte nem volt és nem lesz Isten (43,10). Kezdetnélküliséget és végnélküliséget fejez ki az ,,öröktől örökig'' kifejezés is (Zsolt 90,2; 103,17; Sir 39,20). Több helyütt, főleg a zsoltárokban Isten örök terveiről, örök szeretetéről, kegyelméről, hűségéről, igazságáról, uralmáról olvasunk. Örök szövetségről is van szó (Ter 9,16; 17,7.13; Iz 24,5; Zsolt 106,8), a bölcsességi könyvekben pedig örök bölcsességéről (Sir 1,1; 24,9). Terveivel, szeretetével, uralmával és bölcsességével kapcsolatban a kezdetnélküliséget is említik.

Az Újszövetség ugyanilyen értelemben magasztalja az örökkévaló Istent (Róm 1,20; 16,26; Fil 4,20; 1Tim 1,17; Jel 4,8 stb.), továbbá vallja a Fiú örökkévalóságát (Zsid 1,10 skk; 13,8; Jel 1,17-18), örök uralmát (Lk 1,33; Zsid 1,8; Jel 11,15), örök papságát (Zsid 7,24-25), és sok helyütt emlegeti az eszkatológiai javak örökké tartó birtoklását. Örök büntetésről is beszél az újszövetségi kinyilatkoztatás. Mindezeket a változó és mulandó földiekkel szemben állítja a szent szerző. A Jelenések könyvében Isten a kezdet és vég, alfa és ómega; ő az, aki van és aki volt és aki eljövendő (1,8; 21,6; 22,13).

2. ISTEN ÖRÖKKÉVALÓSÁGA MINT IDŐNÉLKÜLISÉG ÉS EGYIDEJŰSÉG

Ennek felismerése fokozatosan történik. Már a patrisztika korában megkezdődött, részben az idő fogalmának bölcseleti elemzése (Tertulliánusz, Augusztinusz), részben a megfelelő bibliai helyek értelmezése során. Hamarosan rájöttek, hogy Isten időtlensége nemcsak kezdet- és végnélküliség, hanem az időbeli egymásutániságnak tagadása, és hogy ennek következménye mindent egybefogó látás és birtoklás.

a) Istenben tehát hiányzik az egymásutániság, vagyis az a fajta változás, amelyet idővel szoktunk mérni. -- aa) Nincs benne múlt és jövő, hanem örök jelenben él meg mindent. ,,Egy nap az Úr előtt annyi, mint ezer év, ezer év pedig annyi, mint egy nap'', olvassuk az Újszövetségben (2Pt 3,8; vö. Zsolt 90, 3-4). -- ab) Isten tehát nem siethet el semmit, nem is késhet. Csak a mi szempontunkból tűnik várakozónak vagy késedelmeskedőnek. -- ac) Szintén saját fogalmainkat vetítjük rá, amikor azt mondjuk, hogy emlékezik valamire, hiszen nincs benne sem emlékezés, sem várakozás. Látása egybefogja, örök jelenben szemléli azt, ami számunkra múlt, jelen és jövő. A Bibliában ilyen kijelentések utalnak erre: ,,Mielőtt a hegyek kiemelkedtek, mielőtt a föld és a világ kialakult, Isten, te öröktől fogva vagy és örökké'' (Zsolt 90,2). Jézus ezt mondotta: ,,Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok'' (Jn 8,58).

Ha Isten örök jelenére hasonlatot keresünk, próbáljunk elképzelni ilyeneket: aki nagyon magas emelvényről nézi a felvonuló tömeget, az egybefogva, jelenben látja nemcsak az előtte elvonulókat, hanem a már elvonultakat és a később odaérkezőket is. Minél magasabbról nézi valaki a menetet, annál többet tud így egybefogni a jelenből, múltból és jövőből. Isten egészen ,,felülről'' szemléli a világot és eseményeit.

b) Istennek nemcsak tudása fogja egybe azt, ami a világban az időbeliség következtében széthúzódik, hanem lényege is úgy fog össze minden értéket, hogy minden pillanatban egyszerre birtokolja a létnek egész te teljességét. Benne az értékek nem szétaprózva, hanem a maguk kibontakozottságukban, teljes megvalósultságukban vannak meg minden pillanatban. Boétiusz meghatározása szerint az örökkévalóság a határt nem ismerő életnek tökéletes és egyszerre való birtoklása. Istenben nincsenek pillanatok. De képletesen azt állíthatjuk, hogy minden pillanatában nemcsak átéli, hanem birtokolja is végtelen tökéletességeinek összességét. Ilyen értelemben vett örökkévalóság teremtmény számára elképzelhetetlen, hiszen az értékek teljességével csak Isten rendelkezhet.

Isten időtlensége is egyik oka annak, hogy miért annyira érthetetlenek számunkra szándékai és tettei. Mi csak időben tudunk gondolkodni, és nem tudjuk elképzelni, hogy pl. amit öröktől fogva elhatározott, az számára jelen elhatározás; nem tudjuk elképzelni örök döntéseinek jelen tetteinkkel való együttműködési módját; nem tudunk tiszta fogalmat alkotni a világ folyamatos teremtéséről (creatio continua, lásd a teremtéstanban), főleg ha az utóbbiba a fejlődéselméletet is beleszámítjuk.

3. ISTEN SZUVERÉN URA AZ IDŐNEK

Hiszen az idő a teremtményi lét egyik kategóriája, a teremtmény pedig létében és működésében teljesen Istenre van utalva. A teremtményi függőség miatt az értékek teljessége birtoklásának örök jelenét nem képzelhetjük úgy, mintha az időtlenség ,,kizárólagos transzcendencia'', mintegy a világ fölött lebegő időfölöttiség volna. A kinyilatkoztatás Istene állandóan kapcsolatban van az időbeliséggel. Ez a kapcsolat a világ teremtésével kezdődött, folytatódik a történelem gondviselésszerű irányításával, betetőződését pedig a megtestesülésben nyerte el. A megtestesüléskor ugyanis Isten szubsztanciális módon is ,,belépett'' az időbe, hogy az embernek az örökkévalóságban való részesedését lehetővé tegye.

Miben állt Isten tevékenysége és az időhöz való vonatkozása a világ teremtése előtt? Mivel az idő csak a teremtéssel kezdődött, ,,előtt''-ről csak átvitt értelemben beszélhetünk itt. A felelet pedig csak akkor lesz teljes, ha tekintetbe vesszük, hogy a világ nem befolyásolhatja Isten életét: a) Végtelen tökéletességéhez semmit sem adhat hozzá a világ. -- b) Új elfoglaltságot sem jelenthet számára a világgal való törődés, hiszen a teremtés és a történelem eseményei öröktől fogva ,,jelenben'' élnek benne. Ezek megvalósulása az ő részéről csakis logikai viszonylatot eredményez, mint azt később -- Isten változatlanságának tárgyalásakor -- látni fogjuk. -- c) A világ nélkül való élete nem képzelhető unalmas egyedüllétnek, mert mint a Szentháromság titka mutatja, belső élete a kölcsönös megismerés és szeretés szüntelen dinamikája.

4. GYAKORLATI KÖVETKEZMÉNYEK

Ha Isten időfölöttiségét a ,,triplex via'' módszerével közelítjük meg, akkor az időbeliséghez kapcsolódó teremtményi értékek legtökéletesebb birtokosának, mintaképének és forrásának kell őt tekintenünk. a) Kell tehát, hogy meglegyen benne a fiatalság üdesége, frissessége, magabízása, reménykedése és önfeledt boldogsága. Ugyanakkor birtokolnia kell a sokat tapasztalt idős emberek bölcs higgadtságát és érett ítélőképességét. Mert örökké fiatal, nem ismeri a fáradtságot, és mert sokat tapasztalt ,,Ősöreg'' (Dán 7,9), tud várni és nem siet el semmit (Zsolt 2). -- b) Ha igaz továbbá, hogy az idő minden sebet begyógyít, akkor fokozott mértékben áll ez ,,Isten idejére'', amihez egyes szentek ezzel a gondolattal mérték hozzá a mulandó dolgok értékét: ,,Quid hoc ad aeternitatem? Mi ez az örökkévalósághoz képest?'' Aki Isten örökkévalóságához viszonyítja a földi eseményeket, annak kísértésektől, szenvedélyektől, megpróbáltatásoktól vagy bármi mástól felkorbácsolt lelke hullámai előbb-utóbb elcsitulnak. -- c) Isten örökkévalóságának szemlélete egyéb erőket is felszabadít az ember lelkében. Olyan reményt kölcsönözhet, amelynek következtében a legcéltalanabbnak látszó élet is képes megtalálni a maga rendeltetését. A keresztény reményt az hevíti, hogy az időből az örökkévalóság felé menetelünk, nem a semmi, az elmúlás felé. Sőt az örökkévalóság már most átöleli időbeli életünket. Az idő mint tartam, az örökkévalóság földi képe. Napjaink onnan jönnek elő, és oda térnek meg; érdemeink is ott raktározódnak el. Itt részletekben élünk, percekben, órákban, években; rakosgatjuk életünk mozaik-köveit. Ott egyszerre visszakapunk mindent. Az elért tökéletesség mint az idő mintája, többé-kevésbé sikerült képe lesz Isten örökkévaló gazdagságának'.

5. A TEREMTMÉNYEK RÉSZESEDÉSE AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGBAN

Az örökkévalóság Isten sajátságos létezési módja, ezért teremtmény csak bizonyos szempontból részesülhet benne.

a) A kinyilatkoztatásból tudjuk, hogy az angyalok és az emberek nem öröktől fogva léteznek, de létük soha meg nem szűnik.

b) A megigazultak részesülhetnek Isten örök és végtelen életében, de csakis analóg értelemben, hiszen végességük folytán képtelenek a végtelen tökéletesség befogadására. A kegyelemtől nyert befogadóképességük szerint kapnak ugyan Isten életéből, de sohasem élhetik meg annak végtelen tökéletességét.

c) Az üdvözültek és az angyalok örökkévalóságát a skolasztika óta aevum-nak mondja a teológia, szembe állítva Isten aeternitas-ával.

d) A skolasztikán belül két ellentétes vélemény uralkodik arra nézve, hogy az aevum osztozik-e Isten örök jelenében, vagy pedig egymásutániságban élik meg az angyalok és az üdvözültek azt a boldogságot, amely a Szentháromság boldogságából kijut nekik.

6. ISTEN ÖRÖKKÉVALÓSÁGA ÉS A TANÍTÓHIVATAL

Isten örökkévalóságát általánosságban vallja már a Pszeudo-Athanáz-féle hitvallás (DS 75), a Boétiusz-féle értelmezésben pedig a IV. lateráni és az I. vatikáni zsinat (DS 800; 3001). Ezek alapján dogmának kell mondanunk.