Mi az, amivel nem értessz egyet a kereszténységen belül?

"Mondj egy okot amiért szerinted nem egyenértékű a férfi és a nő."

De egyenértékű! Hogyan lehetne "nem egyenértékű"?

Egyenértékű, de nem azonos!

Mind a ketten emberek, de mások az igényeik, és másra alkalmasak.

----

"Mi az, amivel nem értesz egyet a kereszténységen belül?"

A szentháromság! Az egészséges szív, és józan ész, nem képes elfogadni.

„Uniszex” társadalom – avagy „ha felnő, majd eldönti”

Szakállas vicc (szó szerint), de aktuális. A liberális a parkban tolja a babakocsit. Oda megy hozzá egy ember, megcsodálja a gyermeket, majd megkérdezi: „de aranyos, kisfiú vagy kislány?” Erre a kérdezett felháborodva kifakad: „mit tudom én, majd ha felnő eldönti!”. Kicsit olyan ez, mint a „főnök vicce”. Addig röhögünk rajta, amíg rá nem jövünk, hogy az a napi feladat (esetünkben a szomorú valóság). A politikai korrektség szellemi alapjaira épülő liberalizmus a férfi és női családi/társadalmi szerepeket csereszabatosnak tekinti, a két nemet pedig nem csak egyenlő jogúnak, de gyakorlatilag egyformának is. A mindenki számára szembetűnő különbségeket a kultúra, a vallás és a szocializáció/neveltetés számlájára írják. Nincsenek már „férfi szerepek”, „férfias szakmák”, sem „női szerepek”, nincs már apa vagy anya, csak „szülő 1” és „szülő 2”, - s aki ezt kétségbe vonja, az bizony „szexista”.

Tekintetbe véve, hogy ma egy családot egy szülő (az apa) jövedelméből igencsak nehéz fenntartani, vagyis a jelen rendszer nem csak ideológiai, de gazdasági eszközökkel is szinte kikényszeríti a nők munkába állását, a feminizmus azon követelésével, miszerint ugyan azon munkáért a nőnek ugyan olyan bér jár, mint egy férfinak, nem lehet vitatkozni. Ahogy azzal sem, hogy ha egy munkakörre egy nő egyébként fizikailag, szellemileg alkalmas, akkor női mivoltára hivatkozva ez a munkakör nem tagadható meg tőle. De Szálasi már a harmincas években figyelmezettet: „Bűnt követ el az a rendszer, amelyik a nőt szent hivatásától elvonja, mint munkást kihasználja és anyagi feltételek után rohanó "férfinőt" teremt belőle.” A kulturális marxizmus lelkes támogatását élvező, s már a politikai korrektség szerves részévé vált feminizmus azonban éppen ezt teszi. A cél a hagyományos család szétverése – mindez az „egyenjogúság”, a „nők felszabadítása” jelszavai mögé rejtve, tekintve, hogy a család felszámolásának szándékát (ami egy érezhetően negatív dolog) kevés nővel lehetne a maga csupasz valójában megetetni, ezért pozitív, az emberek által általában szimpatikusnak gondolt fogalmakba (egyenlőség, szabadság, boldogulás, önmegvalósítás) csomagolják. A feminizmus a nőket a hiúságukon, büszkeségükön keresztül próbálja a kulturális marxizmus céljaira motiválni. „Te is képes vagy rá”, „valósítsd meg önmagad”, „tudod te ezt még jobban is, mint egy férfi” és hasonlók. Így azon nők, akiket a gazdasági szükségszerűség esetleg nem kényszerít munkába, állást vállalnak azért, hogy megmutassák a világnak, hogy vannak olyan jók, mint a férfiak. Megjegyezzük, némely területen még jobbak is, de ez egy másik fejezet témája. Így a rendszer által mesterségesen keltett lelki (önmegvalósítás, bizonyítási vágy) illetve anyagi (a puszta létfenntartástól a presztízs-fogyasztásig széles a skála) szükségletek képesek rákényszeríteni a nőt arra, ami ellen egész valója a leghevesebben tiltakozik. E tiltakozás letörését szolgálja a tudatipar, az iskolától az egyetemig, majd a média és a kultúra. Ennek köszönhetően a hagyományos anyaszerep mára „ciki” lett, a családjáért élő nő „elnyomott rabszolga”. A szórakoztatóipar ma a nőket keménynek, rámenősnek ábrázolja és szinte kivétel nélkül szinglinek, aki a munkájában, kedvteléseiben (szórakozás, fogyasztás) teljesedik ki. „Ma a nyugati nők milliói osztoznak a feministák házassággal és anyasággal szemben tanúsított ellenséges beállítottságában. Milliók tették magukévá a mozgalom célkitűzéseit, és nem áll szándékukban férjhez menni, pláne gyermeket szülni. Marcuse Élvezeti Elvével való azonosulásuk, a szexuális forradalomban vállalt elkötelezettségük azt jelenti, hogy a házasság a sor végére került. És - amint válási és születési statisztikáink mutatják - még a megkötött házasságok is kevésbé tartósak és termékenyek.” (Buchanan)

A nők a gazdasági kényszer, illetve a pszichológiai kondicionálás előtt meghajolva, bárki által elvégezhető munkák felvállalásával bizonyítják értéküket a világnak, miközben a senki más által el nem végezhető és a társadalom számára nélkülözhetetlen hivatásukat második helyre szorítják, esetleg teljesen feláldozzák a karrier, illetve a megélhetés oltárán. Tanár, orvos, ügyvéd, közgazdász vagy „manager”, esetleg gyári munkás bárki lehet, édesanya viszont nem. Olyan nők persze mindig voltak, leginkább a középkorban, akik a hivatásukért lemondtak a családról, hogy teljes lényükkel átadhassák magukat annak, amit csinálnak. Őket hívták apácának. De őket nem az „önmegvalósítás”, a pénzszerzés vagy az érvényesülés motiválta, és csupán egy dolgot „akartak megmutatni”, a világnak: Krisztus szeretetét.

Mások fölötti kifinomult hatalomgyakorlás,ezáltal a hívőket függőségi viszonyba kényszerítik-ebbe beletartozik a megfélemlítés is,persze ez nyíltan sosincs kimondva,de a pokollal való fenyegetőzés,haragvó Istenkép,ördögök,démonok,bűntudatkeltés,ezek mind a megfélemlítés eszközei,visszaélés az emberek kishitűségével,hiszékenységével.Aztán Jézus üzeneteinek eltorzítása/nem feltétlen szándékosan/

És a Biblia kizárólagos igazságnak nyilvánítása/a vezetők is tudják,hogy ez az álláspont az életben nem kivitelezhető teljes mértékben,de a hatalmuk érdekében ragaszkodnak hozzá.

"Mondj egy okot amiért szerinted nem egyenértékű a férfi és a nő."

Könnyebben bűnbe esik (Éva), könnyebben csábítható. Nézd csak meg pénzzel, bűnnel hány nőt csábítanak el férfiak a világban... Egy férfi pénzzel és hatalommal ritkán csábítható el.

Olyna férfiakat is említ a Biblia, akiket "nőiesnek" jellemez, akik könnyen befolyásolhatóak. De ez viszont nem igaz olyan nőkre, akik hitben erősek és férfiakon is túltesznek. Tehát nem lehet általánosítani.

Amúgy mostanában felkavarodik a gyomrom ezektől a kérdésektől, amelyek támadják a Bibliát, sorokat meg akarnak változtatni. Az igaz keresztény a Bibliát követi, tehát nem lehet olyan dolog amivel nem értesz egyet. Ha valamit másként sajátítasz el és igazságról nem veszel tudomást, akkor tévesen tanulsz.

A keresztyénségen belül nem értek egyet mind azzal, ami a keresztyénségen kívül van.

Elég jó válasz???

Haver ,fogjál lepkéket,az nem nehéz.

Mivel nem értek egyet a kereszténységben?

1. Isten szeretete abszolút ellentmondásba kerül önmagával

A keresztény Isten állítólag feltétel nélkül szereti az embereket, mégis feltételeket szab, melyek teljesítése nélkül az emberek automatikusan kerülnek a Pokolba. Hogy is van ez? Az ember lehet akármilyen jólelkű, szeretetteljes, törekedhet a jobbra - ha nem hisz Jézusban, ha nem a Bibliai elveket követi, ha nem felel meg adott kritériumoknak, úgy Isten egyszerűen eldobja. Nem kell neki a jósága, mert a hitet a szeretet fölé emeli.

2. A Pokol

Az imént beszéltünk Isten szeretetéről - na de képezzük le a dolgot egyszerű, esendő földi ember szintjére. Még egy bűnös, rossz földi anya is képes feltétlen szeretetre a saját gyermeke iránt, épp azért, mert látja benne a jót. És ha a gyermek téved, ha elbukik, ha rosszat tesz, az anya nem belöki egy fáskamrába és otthagyja örökre. Nem: kiszabja a jogos büntetést, és megbocsát, aztán újabb lehetőséget ad, még akkor is, ha a gyerek nem hajlandó belátni a bűnösségét. Mert a szeretet hisz, remél és bízik, és arra törekszik, hogy megmutassa a gyermeknek, hol és miért tévedett, hogy ráébressze a helyes útra, nem pedig megsértődve rekeszti ki minden további segítségből, mert "én mondtam mit csináljon, nem akarta, tudjon rá".

Ha az emberek képesek erre, akkor pont a végtelen szeretetű Isten ne lenne?

A másik eset, amikor a Poklot szimbolikus helyként értelmezik, mint az Istentől való elválasztottságot. Miért is? Ha meghal egy ateista, úgyis rájön, hogy "hoppá, tényleg létezik Isten", onnantól kezdve pedig aligha beszélhetünk elválasztásról, mert nyilván onnantól kezdve másképp áll majd a dologhoz.

Na meg az ateista is lehet jólelkű és szeretetteljes, s mivel ezeket a dolgok a lélekből erednek, épp ezért még Isten sem tudja elvenni tőle a reményt és jóságot, csak ha elpusztítja azt a bizonyos lelket. Akkor meg ugyan mi megy a Pokolba, ha nincs is meg a lélek?

3. A Biblia állandóan a szeretetről, elfogadásról és megbocsátásról beszél, miközben maga olyan szinten elutasító minden eltérő véleménnyel szemben, hogy az néha már kimondottan idegesítő. Vitathatatlan, hogy igen nagy értékeket hordoz magában a könyv, csak sajnos sokat rombol rajta, hogy mindezt átszövi a "Bort iszik, vizet prédikál" effektus.

Ezenkívül a Biblia egésze azt sugallja, hogy aki nem hajlandó követni, az már nem is lehet jó ember...

4. Nem akarok itt vitatkozni a feminizmusról, mert nem erről szól a kérdés, de ha már itt tartunk, nekem sem tetszik, hogy ennyire átüt a Biblián a patriarchátus szelleme. Mintha Istennek sem lennének fontosak a nők, és úgy alapjában véve tényleg azt sugallja, hogy csak másodrendűek.

Holott semmi nem igazolja azt, hogy a nők dolga az, ami le van írva a Bibliában. A női-férfi szerepek idővel alakultak ki különböző okok miatt, és ha nem csak a keresztnyi időket vesszük, akkor láthatjuk, hogy folyamatos alakulásban vannak az őskor óta, ahogy most is - csak ezt sokan nem akarják elfogadni. A szerepek csupán a társadalom által a nemekre aggatott feladatokat jelentik, de a társadalmi felépítés, a szociológia ás a kulturális szemléletmód is változik, az egyetlen, ami változatlan: a biológiai felépítés. Márpedig logikusan nézve egyetlen biológiai tényező sem igazolja azt, hogy a nőnek kell felnevelnie a gyereket, míg a férfi dolgozik. Ez csak az adott társadalom hozzáállásának kérdése, semmi több.

Egy apró dolog ezzel kapcsolatban: engem zavar, hogy minden keresztény azt mondja, hogy Isten nem férfi, de csak az Atyám és Uram megszólítás fogadják el, ha Istent nőként ábrázolják, mindenki azonnal fel van háborodva. Ismét itt az álszentség, ami egyébként a leggyakoribb hiba a kereszténységben (és itt nem feltétlen a követőire gondolok, hanem magára a vallásra). Kár, hogy mindeközben elfeledkeznek arról a kiművelt keresztények, hogy a Szentlélek nőnemű szó, tehát Isten annyira nő (Szentlélek), amennyire férfi (Atya).

Nos, hirtelen ennyi ugrott be.