Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Mi a fenevad bélyege?

Mi a fenevad bélyege?

Figyelt kérdés
2011. júl. 3. 04:05
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:
64%

Szia!


Először is fontos tisztázni, hogy a fenevad bélyege imádatának jele. Jel. 13:16-18 szakaszban arról kapunk kinyilatkoztatást, hogy mi az igazi szándéka a fenevadnak és ezt a szándékát miként fogja megvalósítani. A 15. vers így fejeződik be: "Akik nem imádják a fenevad képét, megölessenek." Az egész emberiség egy határozott állásfoglalásra lesz kényszerítve. Ezt az állásfoglalást nem lehet okosan és ügyesen kikerülni, mivel ellenőrzési pontjai lesznek. Ez a hatalom minden egyes imádójára egy bélyeget tesz, vagy pedig a nevét, illetve nevének számát írja rá. Ez a megjelölés az emberek elkötelezettségét jelenti a fenevad imádása mellett. Akik viszont nem hajlandók ezt a bélyeget magukra venni, azok is hordoznak magukon egy másik hatalmasságtól származó jelet. János apostol beszámol arról, hogy milyen körülmények között lesznek ezek az emberek megjelölve. (Lásd. Jel. 7:1-4).

Majd ugyanezeket az embereket később már a Sion hegyén látja állni a Bárány társaságában. (Lásd. Jel. 14:1). Az Isten iránti hódolat jelének több jelentése is van részünkre. (Lásd Jel. 7:2-3. - 14:1). A régi időben a név az egyes ember személyiségét és természetét is képviselte. Az Isten neve az Isten jellemét fejezi ki. (II.Móz. 34:5-6). Akiken az Isten neve látható, azok Isten jellemét tükrözik vissza, vagyis a Teremtőjük képmása lesz látható rajtuk. Isten neve azt is jelenti rajtuk, hogy az Ő tulajdonaivá lettek és Isten ezáltal jelzi a tulajdonjogot felettük. Magáévá fogadta őket, a nagy család tagjaivá. Az Istenhez tartozás kifejezésére Isten egy külső jelet is adott népe számára, egy örökkévaló pecsétet, ami a föld történelmének utolsó nagy küzdelmében igen fontos szerepet kap. Ez a pecsét az Isten tízparancsolatában található (Lásd. Ezék. 20,20. II.Móz. 31,17). Az Isten népével kötött szövetség feltételei között egyedül a 4. parancsolat hordozza magában azokat a szükséges tényeket, ami egy pecsétben megtalálható kell hogy legyen: A törvényadó nevét, címét, hatalmi jogkörét.


Ugyanilyen módon a fenevad iránti hódolat jelének is többirányú jelentése van. A fenevad neve is magában hordozza az ő jellemét és természetét. Vadállat, fenevad - Isten ilyennek látja. Ebből adódóan azok, akik a fenevad nevét veszik magukra, azok azt a természetet veszik magukra, ami a fenevadat jellemzi. Isten elleni lázadás,

Káromolja az Istent, üldözi az Isten szentjeit. A fenevad nevének felvétele a hovatartozásukat is meghatározza. Nevének felvétele által az Isten ellen lázadó, gonosz világ családjába lép be valaki. Ennek a névnek a felvételével a fenevad és az ő szándéka mellett kötelezi el magát mindenki. Ez a név a fenevad tulajdonjogát is érvényesíti azok felett, akik magukra veszik. A fenevad pecsétje pedig az ő hatalmának a jele. Annak a hatalomnak a jele ez, mely szerint azt gondolja magáról, hogy neki joga van beülni az Isten templomába és Isten gyanánt mutogatni magát. Ennek a magának tulajdonított hatalomnak a bizonyítására változtatta meg Isten törvényét. Aki tehát a megváltoztatott törvényt, mint az ő hatalmának ezt a pecsétjét elfogadja és magára veszi, az Isten fölé emeli őt ezáltal. A fenevad igyekezete arra irányul, hogy az emberek "jobb kezére vagy homlokára" bélyeget tegyen. Elkötelezni akarja az embereket. Ez a meghatározás a fenevad előtt hódolók két osztályát határozza meg. A homlok ebben az esetben az értelem, a meggyőződés, a szabad akaratú döntés jelképe. Aki homlokára veszi fel a fenevad pecsétjét, az önként és meggyőződéséből fakadó döntése alapján imádja a fenevadat. A jobb kéz pedig a tevékenységnek, a cselekedeteknek a szimbóluma. Akik csak jobb kezükre veszik fel a fenevad bélyegét: azok nem meggyőződésből foglalnak állást a fenevad mellett, azok nem szabad akaratból veszik magukra ezt a bélyeget, ezek az emberek csak a kényszerítés hatása alatt cselekszik azt, amit a fenevad parancsol.


A fenevad bélyegének rendeltetése az, hogy a gazdasági élet területén lehetetlenné tegye a megélhetést azok számára, akik nem hajlandók a fenevad előtt meghódolni, és őt imádni. Isten azonban már régtől fogva biztosítja az övéit az ilyen fenyegetésekkel szemben. (Ésa. 33:15-16).


Üdv. Péter

2011. júl. 4. 08:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 anonim válasza:
60%
A fenevad bélyegét a biblia is megemliti:Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyen.
2011. júl. 4. 09:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 anonim ***** válasza:
a BUTASÁG
2012. dec. 11. 02:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 anonim ***** válasza:

NA Biblia a János jelenésekben EGÉSZEN konkrétan utal arra, hogy a 666 utal a fenevad JELÉRE, és a fenevad jelének a száma a 666, aki lehet egyszerre az Antikrisztus, vagy a sátán. EZ AZ eredete, és NEM MÁS


Jel 13,16 "Elrendelte, hogy mindenkinek, kicsinek és nagynak, gazdagnak és szegénynek, szabadnak és rabszolgának jelöljék meg a jobb karját vagy a homlokát, és hogy senki ne adhasson-vehessen, ha nem viseli a vadállat jelét: nevét vagy nevének a számát. 18Ez a bölcsesség! Akinek van esze, számítsa ki a vadállat számát, hisz emberi szám: hatszázhatvanhat."


666, mert az Antikrisztus megidézéshez használták a hat ágú csillagot.A 6 ágú csillag, amiről János jelenések beszél a Bibliában, amikor azt emlegeti, hogy ez a "fenevad bélyege" (fontos, hogy bélyeg!) 666, mivel 6 csúcsa, 6 szöge van, és 6 vonalból van rajzolva. Salamonhoz kapcsolódik, az ószövetség is emlegeti a 666-ot több helyen is Salamonnal kapcsolatban. Pl: "Salamon kincstárába évente 666 talentum[a] arany érkezett" (2 Krónika 9:13-24)


A 6 ágú csillag már Salamonnál is a démonok megidézését szolgálta, és később is folytatódott ez a "hagyomány"


Ennek sarkait díszítették a döglött macskákkal, megölt szűzlánnyal kecskebak koponyával,vérbefojtott denevérrel, apagyilkos koponyával, majd duruzsolták az imát a Sátánhoz, hogy segítsen. Manapság inkább az 5 ágú csillagot ábrázolják az ördögidézéshez, de régen a 6 ágú csillaggal "idézték" a sátánt,vagy Antikrisztust.


[link]


A sátán jele. (+6csúcs,6szög,6vonal)


A magyar károlyi biblia fogalmaz kicsit rosszul, mert hogy itt valójában egy jelről van szó! Igazából a 6 ágú csillagnak, mint "jel"nek a száma a 666!

2013. júl. 15. 17:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!