Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Igazuk van vagy jól gondolom:...

Igazuk van vagy jól gondolom: ez túlzás?

Figyelt kérdés

Sok keresztyén szerint nem fontos az egészséges életmód, mert arra időt kell szánni, és inkább Istennel töltsük azt az időt, ill. Istent szolgáljuk.

Sok keresztyén szerint nem fontos a hivatás, mert az földi kincsek gyűjtésének felel meg. Mindegy mi a hivatásunk, úgyis rövid ideig vagyunk itt.

Sok keresztyén szerint h*lyeség a környezetvédelem, sőt, kb. bűn, mert úgyis meg fogunk halni jelenlegi testi valónkban, és új Földet kapunk. Ez is földi kincsek gyűjtése, és ne a földiekre koncentráljunk.

Sok keresztyén, amint eredményt ér el, azt Isten dicsőségének tulajdonítja. Értem én, Isten biztos segített, erős adott, ugyanakkor mi dolgoztunk meg érte, nem Ő.


Az is idegesít, hogyha bármi van, rögtön Isten jut eszükbe, Őt emlegetik.



Ez a számomra túlvalásosság eltántorít Istentől.

Egy önző, furcsa Isten képét varázsolják elém; bár ha ez így van, miért nem lebegő lelkeket teremtett?


2012. dec. 6. 19:51
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
80%
Én ilyesmiket nem hallottam keresztényektől. Ez inkább a szekták tagjaira jellemző. Ők bigottan hisznek a tanaikban.
2012. dec. 6. 19:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 A kérdező kommentje:
Én reformátusoktól hallottam ilyeneket. Mindet!
2012. dec. 6. 20:00
 3/19 anonim ***** válasza:
100%

Nem tudom milyen keresztények gondolják így, én még ilyennel nem találkoztam.

Az egészséges életmód fontos mert törődünk az Úr ajándékával: az életünkkel.

A hivatásunk igenis fontos, azt a hivatást kell betöltenünk amire Isten szánt mert azzal leszünk boldogok.

Az Úr teremtményeit, a hegyeket, patakokat, állatokat, növényeket óvnunk kell, mert ezek is az Úr ajándékai. Ezek fölött uralkodnunk, de nem zsarnokoskodnunk kell, tehát óvni kell és gyönyörködni benne.

Bizonyos dolgokat tényleg ő intézi, másokhoz erőt ad, így köszönettel tartozunk a jóért. Azáltal, hogy meg kell dolgoznunk valamiért, jobban becsüljük.

2012. dec. 6. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 A kérdező kommentje:

Második: én is pont így gondolom. De pont most beszéltem valakivel, aki a másodikat cáfolta, legalábbis részben mindenképp. Nyáron az elsőt cáfolták, de máshol is láttam azt. A harmadikat is.

És van egy ismerősöm, akire a negyedik az igaz túlzottan.

2012. dec. 6. 20:12
 5/19 anonim ***** válasza:
100%

A környezetvédelemhez tudok hozzászólni...


Az MEK-en van egy könyv, kb. arról szól, hogy keresztények (vegyesen katolikus, evangélikus, meg református és miegyéb) mennyire fontosnak tartják a Föld megóvását (vagy megmentését...). A címe: FELELÕSSÉGÜNK

A TEREMTETT VILÁGÉRT.


Nem mellesleg, az ember szerepe a teremtéstörténet szerint éppen a Föld "gondozása" lett volna, és az állatok felett való "uralkodás" szónak fordított ige is valójában egyfajta irányítást jelent, ahogyan Isten az embereket irányítja. (Bár én nem értem az eredeti szöveget, de több forrásból hallottam már úgy, hogy ez a helyes fordítás.) Szóval, nem egyoldalú dologról volt azért itt sem szó, ráadásul az állatok eredetileg "segítőtársak", nem kaják.


Ami meg engem illet, én személy szerint természetvédő mérnöknek tanulok, és igen fontosnak tartom, hogy a Földet megőrizzük élhető állapotban, amíg lehet. Mert így most tulajdonképpen a saját luxusunk érdekében a jövőben élők elől "pazaroljuk" el az erőforrásokat. És ha a jövő nemzedéke most élne a földön, akkor ugyanezt elég súlyos lopásnak lehetne nevezni, nemde...? Nem is beszélve az állatokról, növényekről, és minden szép dologról, amit az ember elpusztít... Szóval, szerintem ez egy eléggé szükséges dolog azért.


Ami a sikereket illeti... Hát, ha valaki, akkor én már csak tudom, hogy a dolgok nagy részében csak szerencsém volt. Gondolok itt arra, hogy szinte mindig pont azt az egy tételt húztam, amit tudtam, stb. Mondjuk, hogy én nem vagyok sajnos a legszorgalmasabb ember... Már ami a tanulást illeti... Ezért aztán igazán csak "szerencsém" volt eddig. De, nem is olyan régen néztem meg a Hobbit c. animációs filmet. Gandalf éppen azt ecsetelgette Bilbonak, hogy "a próféciákban ugyan neki is szerepe volt, de az ő szerepe mindössze merő véletlenek sorozatából épült". Vagy valami ilyesmi. Persze, Tolkien ezt biztosan szebben leírta, ha egyáltalán tőle származik ez a néhány sor... Elég régen olvastam már a könyvet...

2012. dec. 6. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 Hazardteam ***** válasza:
58%

"Ez a számomra túlvalásosság eltántorít Istentől. Egy önző, furcsa Isten képét varázsolják elém"


Ők tévednek, de legalább próbálnak hinni valamiben. A te "hited" meg olyan gyenge lábakon áll, hogy emberekhez kötöd, ráadásul olyanokhoz, akikkel nem is értesz egyet és viszolyogsz a dumáiktól/dolgaiktól. Senki nem "varázsol" semmit eléd, ott a biblia, vedd a kezedbe és keresd Istent te magad, ahogy kell. Vagy mit számít neked az, hogy vannak ilyen vadhajtások? Ezek alapján akarod megítélni Istent? Nem érzed gáznak egy kicsit? Te sem különbözöl tőlük nagy mértékben, ne legyél eltévedve. Csak ők más ember alkotta smzabályokban és téveszmékben hisznek, mint te. Te meg emberekben, akiknek a tettei alapján ítélgeted és kritizálod Istent, akit nem is ismersz, mert nem veszed a bátorságot, hogy legalább a bibliából, a szavából tudakold meg miről mit gondol.

2012. dec. 6. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 anonim ***** válasza:

A kérdésed őszintén megdöbbentett. Az általam ismert keresztények szerint fontos az egészséges életmód, mert a testünk templom, meg kell hát tisztelnünk és vigyáznunk kell rá. Fontos a hivatás, mert a családunkat el kell tartani valamiből. Fontos a környezetvédelem, mert a Földet is az Úr teremtette, ezért vigyáznunk kell rá, óvnunk kell. Az általunk elért eredményekben szerepe lehet az Úrnak is, de Ő hiába segítene, ha mi csak karba tett kézzel ülnénk, aligha érnénk el akármit is. A sikereinket tehát az Úr és mi együtt érjük el.


"hogyha bármi van, rögtön Isten jut eszükbe, Őt emlegetik." - Ez viszont szerintem önmagában nem baj. Kinézek az ablakon, és konstatálom, hogy milyen szépen süt a nap, ettől hálát érzek az Úr iránt. Benézek a hűtőbe, amely tele van - ismét csak hálát érzek. Stb...


Amiket írtál, azokban veled értek egyet: aki ilyeneket mond, az nem jól gondolja. A környezetvédelem stb. a kereszténység szerint nagyon is fontos.

2012. dec. 7. 09:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 anonim ***** válasza:

Egyet kell értsek:


"Ők tévednek, de legalább próbálnak hinni valamiben. A te "hited" meg olyan gyenge lábakon áll, hogy emberekhez kötöd, ráadásul olyanokhoz, akikkel nem is értesz egyet és viszolyogsz a dumáiktól/dolgaiktól. Senki nem "varázsol" semmit eléd, ott a biblia, vedd a kezedbe és keresd Istent te magad, ahogy kell. Vagy mit számít neked az, hogy vannak ilyen vadhajtások? Ezek alapján akarod megítélni Istent? Nem érzed gáznak egy kicsit? Te sem különbözöl tőlük nagy mértékben, ne legyél eltévedve. Csak ők más ember alkotta smzabályokban és téveszmékben hisznek, mint te. Te meg emberekben, akiknek a tettei alapján ítélgeted és kritizálod Istent, akit nem is ismersz, mert nem veszed a bátorságot, hogy legalább a bibliából, a szavából tudakold meg miről mit gondol."


Református templomba járok, még egyszer sem lettem buzdítva arra, hogy szemeteljek, vagy toljam le magasról a környezetet.

Nekem az olyan hivatás nem ér semmit, ami arról szól, hogy zsákmányoljak ki mindenkit, hogy nekem sok legyen. Vagy neked ez bejön?

Az egészséges életmód fontos, mert kötelességünk vigyázni a testünkre, le van írva.

Minden eredményemet Istennek köszönöm. Baj? Gond, hogy nem vagyok önelégült pojáca, aki döngeti a mellét, hogy ő a jani a hegyről, a f.sza gyerek, akinek minden sikerül? Baj, hogy inkább szerény és elégedett élek? Eh, hát tudod...

És ha bármi van, még a lélegzet is Istennek köszönhető, mi a gond, hogy nem felejtem el, és hálát adok mindenért? Te nem szoktál? Soha senkinek? Jóanyádnak sem? Mert ez ciki. A hála természetes emberi dolog. Vagyis annak kéne lenni, de tudjuk, hogy vannak nagyképűek.

2012. dec. 7. 09:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 anonim ***** válasza:
Hol lehet velük találkozni, nagyon szeretném...
2012. dec. 7. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 A kérdező kommentje:

Táborban beszélgettem a táborvezetővel, és ott mondta, hogy ha van időnk egészségesen élni, rendszeresen sportolni, tegyük... De Istennek ez nem fontos, csak az, hogy ne rongáljuk magunkat direkt. És egy csomó dolgot az egészséges életmód elé sorolt!

Például ő emberekkel találkozgat, beszélget Isten dolgairól, lélekről, stb. Nincs ideje sportra.

2012. dec. 7. 21:34
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!