Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Tamás evangéliuma miért nem...

Tamás evangéliuma miért nem lett kanonizálva?

Figyelt kérdés
Melyik az a szöveg, amelyik nem illeszthető bele a kanonizálás elvébe?
2013. máj. 15. 09:40
 1/5 anonim ***** válasza:
100%

Amit én erről hallottam TV-ben:

- Tamás evangéliumát viszonylag nem régen találták meg, tehát amikor a bibliát kb. i.u. 200-ban összeállították, akkor azt még nem ismerték

- nem is fogják berakni a bibliába, mert abból állítólag az derül ki, hogy Jézus előre lebeszélte Júdással, hogy el fogja árulni őt. Ugyanis meg akarta mutatni az embereknek, hogy azért nem fél a haláltól, mert tudja, hogy az csak a test halála. Másrészt, hogy az egyistenbe vetett hit alapján az ember még azt is felvállalhatja, stb. stb. És ha majd mártír lesz belőle, az emberek valójában csak utána fogják a tanításait tömegesen követni.


Ha Tamás evangéliumát elfogadják, berakják a bibliába, alapjaiban rengeti meg az eddig Júdásról, Jézusról tanított dolgokat. Szóval sohasem fogják elfogadni Tamás evangéliumát valódinak!


Hogy mindez igaz, vagy nem, ki tudja?

2013. máj. 15. 10:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
25%

Bár én nem olvastam, de hitetlen Tamásról tudjuk, hogy nem volt teljes a hite.

Másrészt Jézus nem a haláltól félt, hanem attól, hogy sikerüljön az áldozat és egy csepp bűn se essen, még gondolatban sem. Ez nagyon nehéz.

2013. máj. 15. 10:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
100%

1-es vagyok!


Szóval szépen beírtam, amit hallottam, láttam a Júdás evangéliumról, pedig a kérdező a Tamás evangéliumról kérdezett.

Az egészből talán (?) annyi igaz, hogy Júdás evangéliumát, Tamás evangéliumát és még további evangéliumokat találtak egyszerre a közelmúltban.


Igen, Tamás kissé hitetlen volt, Júdás nem biztos, hogy valóban júdás (=áruló) volt, és még ki tudja, miket találtak ott?

2013. máj. 15. 11:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 munyamunya ***** válasza:
53%

Talán az ilyesmi szövegek miatt:


"Ha azt mondják nektek: "Honnan lettetek?", mondjátok azt

nekik: "A fényből jöttünk, onnan, ahol a fény keletkezett, egyedül (önmaga) által, [.....]tt, és [k]ijelentette magát képükben."


"Ha megkérdeznek titeket: "Mi a jele atyátoknak, amely bennetek van?", ezt mondjátok nekik: "Mozgás és megnyugvás.""


"Jézus mondta: Ha magatokban azt hozzátok létre, amitek van, meg fog menteni titeket. Ha az nincs bennetek, az, ami nincs bennetek, meg f[og ö]lni titeket."


"Jézus mondta: A képek kijelentetnek az embernek, és a fény, amely bennük van, rejtett. Az Atya fényének képében ki fogja jelenteni magát, és az ő képe rejtett az ő fénye által."


"Jézus mondta: Akkor, amikor képmásotokat látjátok, örültök; ha pedig (ős?)képeiteket látjátok - amely kezdetetek előtt keletkezett; sem nem halnak meg, sem nem jelentetnek ki - hogyan fogjátok elviselni?"


"Simon Péter mondta nekik: Bárcsak távozna Mária közülünk, mert az asszonyok nem méltóak az életre!

Jézus mondta: Íme, én biztatni fogom őt, hogy férfiúvá teszem; hogy ő is élő szellemmé legyen, amely hozzátok, férfiakhoz hasonlít. Mert minden asszony, aki férfiúvá lesz, be fog menni a mennyek királyságába."


Gnosztikus filozofálgatás, idegen tanítások, homályos kijelentések magyarázat nélkül (Jézus mindig elmondta tanításai lényegét a tanítványoknak, ha nem volt egyértelmű a példázata). Ez a szöveg nem is evangélium abban az értelemben, hogy semmiféle történést nem mond el, csak valamiféle mondás-gyűjtemény, amin nagyon érződik a különféle, akkoriban forgalomban levő misztikus ideológiák hatása. Számomra nem az a Jézus beszél benne, akit én megismertem.

2013. máj. 15. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
78%

Szia!


Azért mert ez egy pszeudoepigráf irat, amely gnosztikus nézeteket tartalmaz Jézusról.


A pszeudoepigráf iratok csoportjába azok az írások tartoznak, amelyeket egyöntetűen mindenki elvetett, mint a prófétai, apostoli iratok utánzásával próbálkozó hamisítványokat. (A "pseudoepigrafo" kifejezés jelentése: álírások, hamisítványok.) Az Újszövetség pszeudoepigráf iratainak száma igen magas: a IX. században Phótiosznak 280-ról volt tudomása.


A gnoszticizmus pedig a II. századtól érvényesülő misztikus filozófiai irányzat, amely felvette a kereszténység fogalmait, de a maga idegen szellemi tartalmával töltötte meg. A görög "gnózis" = ismeret szóból származik, ami utal spekulatív, filozofikus jellegére. Az előbbi hozzászólásban már történtek idézetek a könyvből ezzel kapcsolatosan, így erről most nem írnék.


Még annyit tennék hozzá, hogy egy irat kanonikussága az alábbi ismérvek alapján vizsgálható meg:

a) Isten szava tekintélyével szól-e?

b) Prófétikus irat-e, Isten "szent embere", próféta írta-e?

c) Összhangban van-e a tartalma a többi kanonikus iratéval? (Az igazat mondja-e Istenről, az emberről stb.)

d) Az Isten Igéjére jellemző életátformáló erő megnyilatkozik-e általa?

e) Isten népe elfogadta-e? (Belefoglalták-e korábban a kánonba, olvasták-e és használták-e?)


Üdv. Péter

2013. máj. 15. 17:29
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!