Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Ha valaki kereszténynek...

Ha valaki kereszténynek vallja magát, és számára ez annyira fontos, hogy különböző netes fórumokon érvelis mellette, akkor miért teszi ezt bunkó módon?

Figyelt kérdés

Hívő vagyok, és szeretek netes fórumokon hittel, vallással kapcsolatos kérdésekről beszélgetni, akár vitatkozni is, egészen addig, ameddig ez normális, kulturált hangnemben folyik.


De hihetelenül zavar, hogy egyesek, akik szintén hívőnek mondják magukat, bunkó módon érvelnek, anyáznak, gyűlöletet keltenek, pedig tudhatnák, hogy mindez semmiképpen sem fér össze Krisztus jellemével. A másik ami szintén zavar, hogyha valaki úgy mond valamit, hogy "a Biblia szerint..." és nem veszi a fáradtságot, hogy utánanézzen, hanem félreinformál mindenkit.


---


Komolyan mondom, úgy érzem, hogy nincs az a rafinált érv vagy keresztkérdés nem hívő részről, ami annyit ártana a hitnek, mint egy-egy ember, aki elvileg egyetért velünk, gyakorlatilag meg hihetetlenül nem úgy viselkedik :-(((


2008. júl. 17. 10:51
 1/6 anonim ***** válasza:
50%

Hát gondolom van aki hozzászokott ezekhez a szavakhoz meghát az emberek nagy része hitetlen.

Az egyik szomszédom vagyis már volt szomszédom annyira hitt istenben hogy már a végén tényleg bedilizet.Igyen eladta a házát meg az összes vagyonát meg olyanokat mondott hogy isten mondta neki hogy aggya oda a szegényeknek és hogy majd ő segít rajta.És most oda jutott hogy utcán él.Nincs lakása és semmilye.Azért azt mégsem gondolhatja komolyan hogy majd az égből pénz fog hullani.

A bibliát meg ugye lusták kinyitni.Mondjuk én sem vagyok hívő az ilyen dolgokba de azért nem szoktam káromkodni.

2008. júl. 17. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%
Talán azért, mert a szép szóból sokan nem értenek. Az én hitemnek nem ártanak az ateisták érvei, sem pedig a bunkó módon érvelők. Nem fogok kitérni a hitemből, írhat bárki bármit akárhová. Szerintem a többi hívő hitének sem árt. Hogy a nem hívők hogyan ítélik meg a hívőket, annak árt az biztos. Egyébként bármelyik fórumon azt tapasztalom, hogy a nagy többség csak bunkó módon tud érvelni.
2008. júl. 18. 01:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:

Igazad van.


"Ártana a hitnek" alatt nem azt értettem egyébként, hogy az én hitemnek, hanem hogy a "hit ügyének", az igazi, (nem vallásföldrajzi értelemben vett) hit terjedésének, pont azért, mivel sajnos az ilyen emberek alapján fogják megítélni a hívőket, és azt jóval kevésbé veszik észre, aki csendben, szeretettel teszi a dolgát.

2008. júl. 19. 09:57
 4/6 anonim ***** válasza:
100%

Nagyon helyes, jó kis kérdés ez is.


Egy-egy ilyen többet árt, mint száz tudományos kritikus.

Azaz hogy csak az ilyen árt a hitnek, mert ha normális hangnemben lehet beszélgetni, megdöbbentő ereje van a Bibliának, hiszen ez a lényeg!

2008. júl. 20. 10:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
100%

Egyszerűen csak arról van szó, hogy a net névtelensége, személytelensége mögé el lehet bújni. A neten bárki érvelhet a kereszténység mellett és ellen, ehhez nem kell kereszténynek lenni.

Attól ,hogy magam kereszténynek tartom, nem lényeg, ha az Úr nem tart annak.


Járhetok templomba is: szóval ha bemegyek a garázsba még nem leszek autó:)


Szóval érted...

2008. aug. 10. 19:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
100%

1. Mert ez az internet, és itt sokmindent meg lehet csinálni (az már más kérdés, hogy valaki él-e a lehetőségekkel vagy visszaél velük).


2. Hagyd rájuk, ez legyen azok problémája.


3. Egyszer Jézus is kibukott (lehet, hogy többször is, de a Biblia ebből 1-et biztosan rögzít), amikor ostorral zavarta ki a templomból az oda nem illő árusokat. Persze ő ezt nyomós okkal tette, és igaza volt, az ember sokkal többet hibázik, aztán nem biztos, hogy rájön.

2008. szept. 29. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!