Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Jehova tanúi most már kimerite...

Jehova tanúi most már kimeritek mondani azt, hogy kit is neveztek uratoknak?


2014. máj. 6. 19:19
1 2 3 4
 21/33 anonim ***** válasza:

E verset sokszor szeretitek idézni:


(Filippi 2:11) 11 s minden nyelv nyíltan megvallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Istennek, az Atyának dicsőségére.


Kérdés:

Kinek a dicsőségére Úr, Jézus?

A lábjegyzetben hozzáfűzi:

A görög szerint: hogy Jézus Krisztus az Úr az Atya Isten dicsőségére, t. i. [tudniillik] az Atya megdicsőitésére.” (Figyeld meg, hogy eszerint különbség van Jézus Krisztus és Isten, vagyis az Atya között, akinek Jézus alá van rendelve.)


Jézus nem saját hatalommal Úr hanem kinevezett, és nem a saját dicsőségére, hogy Őt magasztalják, Hanem Istent akarja ezzel felmagasztalni, dicsőíteni, mint ahogy mindig is ezt tette.


Szerinted Jézus örül neki, hogy az apukáját eldugtátok a süllyesztőbe, csak hogy Istent csináljatok belőle?

Nem is tetszik ez neki, mert soha nem akart és nem is akar Isten helyébe lenni, sem azt nem akarja, hogy felettébb dicsőítsék.

Ezért emeli ki mindig az atyja akaratát, és azt hogy csak az menekül meg aki az Atya akaratát teszi és nem azt mondja, hogy a fiúét....

2014. máj. 6. 23:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/33 anonim ***** válasza:
Itt Jézusról, mint emberről van szó. Vagy ezt direkt nem látjátok? Nem Bibliakutatók vagytok ti, hanem csak másoló gépek.
2014. máj. 6. 23:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/33 anonim ***** válasza:

A kérdező kommentje:


Katy úgylátom ez az igeszakasz kiment a fejecskédből :DDD :)))) :DDD -.-"


"Doktoroknak se hivassátok magatokat, mert egy a ti Doktorotok, a Krisztus."

Máté 23:10


-------------------


Tofy, most öszintén, te hogy szólítod az orvost? Testvérem és tegezed?


Még egyszer megpróbálom neked összefoglalni.


Olvasd el a Zsoltárok 83:18,19 versét a Károli Bibliában.


No most a Biblia információja alapján


1. Jehovát imádjuk, mint a legfelségesebb Istent. Ezt tette Jézus Krisztus is.


2. Elismerjük Jézus Krisztust, mint Urunkat, Királyunkat, mint a gyülekezet Fejét


3. Ez két különálló szellemi személy


Katy

2014. máj. 7. 06:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/33 anonim ***** válasza:

..és még ahhoz a hozzászólásodhoz, hogy senki sem szolgálhat két úrnak


Megfigyelhetjük az alapos Biblia tanulmányozásnál, hogy itt a roszról és a jóról van szó.


Például arról ír a Biblia, hogy tisztességes viselkedés és az erkölcstelen viselkedés között különbséget kell tenni


ahogyan írja egy forrásból nem jöhet édes és keserü


Vagy szolgál az ember /még tudatán kívül is a Sátánnak, vagy Jehovának/


Katy

2014. máj. 7. 06:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/33 Szeressük egymást ***** válasza:

Katy Weawer rövid válasza arra, hogy kimeri-e mondani, hogy ki az Ura, Jehova vagy Jézus:


XDD


Na de gyermekeim az Úrban...Nézd kedves Tofy.Sajnos nagyon makacsul ragaszkodsz valamihez amit

nem értesz meg.Olvassuk el együtt a Dániel könyvének az egyik versét:(Dániel 7:13, 14) 13 Néztem tovább az éjszakai

látomást,és íme,egy emberfiához hasonló valaki jött az egek felhőivel.Bebocsátást nyert az Öregkorúhoz,és egészen elé vitték.14 Majd uralkodói hatalmat,méltóságot és királyságot kapott,hogy a népek,nemzetek és nyelvi csoportok mind őt szolgálják.Itt nagyon jól látjuk és be is azonosítjuk a szereplőket.Az öregkorú vajon kilehet?És az emberfia?S mit kapott az emberfia és kitől?Amikor a földön volt,Jézus Krisztus az „embernek

Fia”kifejezéssel utalt magára,jelezve ezzel rokoni

kapcsolatát az emberiséggel.A Szanhedrinnek,a zsidó legfelsőbb bíróságnak Jézus

ezt mondta:„meglátjátok az embernek Fiát ülni az

Istennek hatalmas jobbján,és eljőni az égnek

felhőiben”(Máté 26:64).A feltámasztott,megdicsőült

Jézus Krisztus volt tehát az,aki Dániel látomásában

az emberi szemek számára láthatatlanul eljött,és

bebocsátást nyert Jehova Istenhez.Az„Öregkorú”, Jehova Isten.Dániel„az ég

felhőjében” látta őt,azaz,a láthatatlan szellemi

birodalomban,amint királyságot adott ’valakinek,aki

egy ember fiához hasonló’.Ez a prófécia arról szól,hogy Jézus kap hatalmat az

Atyjától,s mivel az öregkorú jelzőt kapta ez is jól

mutatja,hogy korban és tapasztalatban sőt mindenek

felett magasabb pozícióban van az emberfiától

Jézustól.Mivel a teremtő Isten a legfőbb uralkodó és szuverén

Úr,ezért a királyság az övé,de jutalmul a tetteiért

Jézus kapott egy időre hatalmat,amit úgy igazgat

ahogy Isten szándékával összhangban van.Ahogy a földön sem tett semmit saját hatalomból,vagy

magán kezdeményezésből,a királysága is az Atyja

gondolkodásával van összhangban.ezért nem lehet kijelenteni,hogy csak ŐT vagy csak

Jézust nevezzük Úrnak.A jobb megértést végett alkalmaztam azt a

szemléltetést Dávid királlyal kapcsolatban.A király Dávid volt Izraelben,de Jehova kente fel

királlyá hogy Őt képviselje.S bár a nép itt ha a királynak engedelmeskedett,igazából Istennek fogadott szót, mert a királyság

Istené Dávid csak földi képviselő.Ha a király eltért Jehova akaratától az uralkodásban

Isten megbüntette,és ha kellett le is váltotta,Lásd

Saul király.bocsi nem tudtam ezúttal rövidebben leírni.Ha most sem érted, akkor sajnálom tovább nem fogom

ragozni.Jézust ellehet ismerni Úrnak mert kapott hatalmat,de

a biblia sehol nem írja hogy Jézus mindenható Isten

lenne, hiszen van kezdete.„Én vagyok az Alfa és az Omega.,aki van,aki

volt, és aki eljön,a Mindenható” (Jelenések 1:8).A Jelenések könyvében ez az első alkalom a három

közül,amikor maga Jehova beszél az égből.(Lásd

még: Jelenések 21:5–8;22:12–15.)Az első századi

keresztények azonnal felismerték,hogy az alfa és az

omega a görög ábécé első,illetve utolsó betűje.Jehova

ezzel a két betűvel nevezi meg magát,így

hangsúlyozva,hogy előtte nem volt mindenható Isten,és utána sem lesz.Sikeresen és örökre lezárja majd az

istenségre vonatkozó vitakérdést.Nem Jézus Istenségét vonták kétségbe az Édenkertben

hanem Jehováét aki előbb volt mint Jézus,ennélfogva

ebben az értelemben Jézus nem lehet alfa és omega,mert nem mindenható.Az Alfa és az Omega” megnevezés Jehovára

vonatkozik,és azt hangsúlyozza,hogy őelőtte nem

volt mindenható Isten,és utána sem lesz.Ő„a kezdet

és a vég”Ezt szépe összekevered a 17-18-as verssel, amiben

valóban Jézusról beszél,de már nem mint mindenható

Istenről,hanem az elsőről a halottak közül,Jehova

pedig nem tud meghalni,mert halhatatlan.A Jelenések első fejezetének szövegösszefüggéséből

kiderül, hogy itt„az Első és az Utolsó” kifejezés Jézus

Krisztusra vonatkozik.Ő volt az első olyan ember,aki

halhatatlan szellemi életre támadt fel,és az utolsó,akit Jehova személyesen támasztott fel ilyen szellemi

életre(Kol 1:18).Mit értett Jézus ezalatt?A saját tapasztalatára utalt.Ő is meghalt,de Isten nem hagyta őt a hadészban.A harmadik napon Jehova személyesen támasztotta őt

fel szellemi életre,és halhatatlanságot adott neki.(Cselekedetek 2:32, 33; 10:40).Isten továbbá neki adta a

„halál és a hadész kulcsait”,hogy használja,és

kiszabadítson másokat az emberiség közös sírjából és

az ádámi bűn hatásai alól.Jézus képes feltámasztani

hűséges követőit,mivel nála vannak ezek a kulcsok.(Ézsaiás 44:6) 6 Így szól Jehova,Izrael királya és

Megváltója,a seregek Jehovája: »Én vagyok az első,és

én vagyok az utolsó.Rajtam kívül nincs Isten.Az Ézsaiás 44:6-ban az eredeti héber szövegben az„első”és az „utolsó”szavakhoz nem kapcsolódik

határozott névelő,míg a Jelenések 1:17-ben,ahol Jézus

önmagáról közöl leírást,az eredeti görög szövegben

megtalálható a határozott névelő.Tehát a Jelenések

1:17nyelvtanilag címre utal,az Ézsaiás 44:6 pedig

Jehova istenségét írja le.Ugyan hogyan beszélhetne az Ézsaiás könyve Jézusról

amikor Ott nem Jézusról szól az Ó szövetség hanem a

mindenható Istenről,akit a Zsidók is Jehovaként

ismernek.Sajnos ezért keveritek,mert a fordításokban az Úr

szót használják Jézusnál is meg Jehovánál is,ennélfogva nagyon jól összekeverték az embereket

ezekkel a fordításokkal.Az Ézsaiás 44:6-ban Jehova a saját állásáról joggal

jelenti ki azt,hogy ő az egyedüli mindenható Isten:„Én vagyok az első, és én vagyok az utolsó. Rajtam

kívül nincs Isten.” Amikor Jézus ezen a címen

mutatkozik be:„az Első és az Utolsó”,nem állítja

magáról,hogy egyenlő Jehovával,a nagy Teremtővel.Csupán azt a címet használja,melyet Isten

helyénvalóan ráruházott.Az Ézsaiás könyvében

Jehova kijelentette magáról,hogy ő mint az igaz Isten,páratlan állást tölt be.Örökkévaló Isten,és rajta kívül

nincs Isten

Jehova most úgy azonosítja magát,mint aki Izrael

Megváltója-az,aki kiváltja a nemzetet Babilon és

annak minden istene megrökönyödésére(Jeremiás

50:34).E szavakkal száll szembe a hamis istenekkel és

imádóikkal:„Így szól az Úr, Izráelnek királya és

megváltója,a seregeknek Ura:Én vagyok az első,én

az utolsó,és rajtam kivül nincsen Isten.És ki hirdetett

hozzám hasonlóan?jelentse meg és hozza azt elém,mióta e világ népét teremtém;és jelentsék meg a

közeli és távoli jövőt.Ne féljetek és ne rettegjetek!Hát

nem mondtam-é meg és nem jelentém előre?Ti

vagytok tanuim!Hát van-é rajtam kivül Isten?Nincs

kőszál, nem tudok!”(Ézsaiás 44:6–8).Jehova felszólítja az isteneket, hogy mutassák fel

bizonyítékaikat.Képesek-e úgy beszélni a még nem

létező dolgokról,mintha léteznének,vagyis olyan

pontossággal megjövendölni jövőbeli eseményeket,mintha már megtörténtek volna?Ilyenre csak’az első

és az utolsó’képes,aki minden hamis isten létrejötte

előtt is létezett,és még akkor is létezni fog,amikor a

hamis istenek már rég a feledésbe merültek.Népének

nem kell félnie attól,hogy tanúskodjon erről az

igazságról,mivel Jehova-aki olyan szilárd és

változatlan,mint egy hatalmas kőszikla-támogatja

őket!(5Mózes 32:4; 2Sámuel 22:31, 32).E verset sokszor szeretitek idézni:(Filippi 2:11) 11 s minden nyelv nyíltan megvallja,hogy Jézus Krisztus Úr az Istennek,az Atyának

dicsőségére.Kérdés:

Kinek a dicsőségére Úr,Jézus?A lábjegyzetben hozzáfűzi:A görög szerint:hogy Jézus Krisztus az Úr az Atya

Isten dicsőségére,t.i.[tudniillik] az Atya

megdicsőitésére.”(Figyeld meg,hogy eszerint

különbség van Jézus Krisztus és Isten,vagyis az Atya

között,akinek Jézus alá van rendelve.)Jézus nem saját hatalommal Úr hanem kinevezett,és

nem a saját dicsőségére,hogy Őt magasztalják,Hanem

Istent akarja ezzel felmagasztalni,dicsőíteni,mint

ahogy mindig is ezt tette.Szerinted Jézus örül neki,hogy az apukáját eldugtátok

a süllyesztőbe,csak hogy Istent csináljatok belőle?Nem is tetszik ez neki,mert soha nem akart és nem is

akar Isten helyébe lenni,sem azt nem akarja,hogy

felettébb dicsőítsék.Ezért emeli ki mindig az atyja akaratát,és azt hogy

csak az menekül meg aki az Atya akaratát teszi és

nem azt mondja,hogy a fiúét..

2014. máj. 7. 07:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/33 Szeressük egymást ***** válasza:

Közvetítem Neked Katy Weawer válaszát. El van dugva a szövegben. :-D


"nem lehet kijelenteni,hogy csak ŐT vagy csak

Jézust nevezzük Úrnak."

2014. máj. 7. 08:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/33 Szeressük egymást ***** válasza:

Pedig ez a vers így van benne a Katy Weawer bibliaferdítésében is:

Ef 4:5 Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség;

2014. máj. 7. 08:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/33 anonim ***** válasza:

Kedves utolsó kettö, próbálj meg odafigyelni , olvasd el a verseket, gondolkozz el rajta......ha csupán csúfolkodni fogsz még azt hiszem, hogy be vagy ijedve attól, hogy mit is ír a Te Bibliád


Katy

2014. máj. 8. 06:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/33 Szeressük egymást ***** válasza:
Jól esett csúfolkodni olyanokkal akik csúfot űznek a szentírásból. :-)
2014. máj. 8. 08:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/33 megfelelő ***** válasza:
A Bibliában az apostolok a levelekben és minden másban is külömbséget tesznek Jézus az Úr és Isten között, de Jézusnak kell engedelmeskednünk, mert ő közvetíti az Atya akaratát. Feltéve, ha valakinek van kapcsolata Jézussal és tudja, hogy az személyesen mit vár tőle és nem általánosságban.
2014. máj. 8. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!