Miről szól a Máté evangéliuma?

Jézus bemutatása és a „egek királyságáról” szóló üzenet (1:1—4:25). Máté logikusan Jézus nemzetségtáblázatával kezdi beszámolóját, bebizonyítva, hogy Jézus törvényes, jog szerinti örököse Ábrahámnak és Dávidnak. A zsidó olvasó figyelmét így rögtön megragadja. Ezután Jézus csodálatos fogantatásáról ír, majd betlehemi születéséről, a csillagjósok látogatásáról, és Heródes esztelen öldökléséről, amikor Betlehemben minden két éven aluli fiúgyermeket lemészároltatott. A továbbiakban Józsefnek és Máriának a kisgyermekükkel Egyiptomba való meneküléséről, majd Názáretbe való későbbi visszatéréséről olvasunk. Máté gondosan tereli a figyelmet a jövendölések teljesülésére, hogy megállapítsa: Jézus az előre megjövendölt Messiás (Máté 1:23 — És 7:14; Máté 2:1–6 — Mik 5:2; Máté 2:13–18 — Hós 11:1 és Jer 31:15; Máté 2:23 — És 11:1, lábjegyzet).Máté beszámolójában ezután egy majdnem harmincéves ugrás következik. Alámerítő János Júdea pusztaságában hirdeti: „Tartsatok bűnbánatot, mert elközeledett az egek királysága” (Máté 3:2). A bűnbánó zsidókat a Jordán folyóban alámeríti, a farizeusokat és a szadduceusokat pedig az eljövendő haragra figyelmezteti. Jézus is eljön Galileából, és János őt is alámeríti. Közvetlenül ezután Isten szelleme rászáll Jézusra, és egy hang az égből ezt mondja: „Ez az én Fiam, a szeretett, akit én helyeslek” (3:17). Jézus a pusztába kerül, s ott negyvennapi böjtölés után Sátán, az Ördög megkísérti. Háromszor utasítja el Sátánt az Isten Szavából vett idézettel, s végül ezt mondja: „Távozz tőlem Sátán, mert meg van írva: ’Jehovát, a te Istenedet imádd, és csak neki végezz szent szolgálatot’” (4:10).Tartsatok bűnbánatot, mert közeledik az egek királysága.” Ezeket a felvillanyozó szavakat kezdi hirdetni a felkent Jézus Galileában. Négy halászt hív el a háló mellől, hogy kövessék őt s „emberek halászaivá” legyenek. Bejárja velük „az egész Galileát végig, tanít a zsinagógáikban és prédikálja a Királyság jó hírét; meggyógyít minden betegséget és erőtlenséget a nép között” (4:17, 19, 23).A Hegyi beszéd (5:1—7:29). Amikor az emberek már tömegestől követik Jézust, ő felmegy a hegyre, leül és elkezdi oktatni tanítványait. Lelkesítő beszédét a kilenc ’boldogsággal’ kezdi: boldogok, akik szellemi szükségük tudatában vannak; boldogok a gyászolók, a szelíd természetűek; boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságosságot; boldogok az irgalmasok, a tiszta szívűek, a békességesek; boldogok, akiket üldöznek az igazságosságért, akiket gyaláznak és akik ellen hazugságot beszélnek. „Örvendjetek és ugrándozzatok örömötökben, mert nagy a ti jutalmatok az egekben.” Tanítványait ’a föld sójának’ és ’a világ világosságának’ nevezi, majd megmagyarázza, mi az igazságosság — ami különbözik az írástudók és farizeusok formalizmusától — és az egek Királyságába való belépés előfeltételeként szabja azt meg. „Legyetek azért tökéletesek, mint ahogyan égi Atyátok tökéletes” (5:12–14, 48).Jézus helyteleníti a képmutató adakozásokat és imákat. Tanítványait arra tanítja, hogy Atyja neve megszenteléséért, Királysága eljöveteléért és a naponként szükséges dolgokért imádkozzanak. Jézus az egész Hegyi beszédben a Királyságot emeli ki. Követőit arra figyelmezteti, hogy ne aggodalmaskodjanak, ne csak az anyagi javakért fáradozzanak, hiszen az Atya tudja, mire van szükségük. „Ezért továbbra is keressétek először a királyságot és az ő igazságosságát, és mindezeket az egyéb dolgokat ráadásul megkapjátok” (6:33).A Mester tanácsot ad a másokkal való kapcsolatainkra vonatkozóan is: „Mindazt tehát, amit akartok, hogy az emberek megtegyenek veletek, ti is hasonlóképpen tegyétek meg velük!” Azon kevesek, akik az élethez vezető utat megtalálják, azok lesznek, akik cselekszik az ő Atyja akaratát. A törvénytelenség cselekvőit a gyümölcseikről ismerik majd fel, és elvetik őket. Jézus azt, aki engedelmeskedik szavainak, a ’bölcs emberhez’ hasonlítja, „aki házát sziklára építette”. Milyen hatással van ez a beszéd a hallgató tömegre? Nos, „elámultak tanítási módján”, mert úgy tanít, „mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók” (7:12, 24–29).A Királyságról szóló prédikálás kiterjesztése (8:1—11:30). Jézus sok csodát tesz: leprásokat, bénákat és démonok által megszállt embereket gyógyít. Még a szél és a hullámok feletti hatalmát is megmutatja a vihar lecsendesítésével, majd egy leányt támaszt fel a halálból. Mély részvétet érez a tömegek iránt, amikor látja őket elcsigázottan és kivetetten, „mint a pásztor nélküli juhokat”! Tanítványainak ezt mondja: „Az aratás nagy, de a munkások kevesen vannak. Kérjétek azért az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába” (9:36–38).Jézus kiválaszt 12 apostolt, s megbízza őket a prédikálással. Pontos utasításokat ad nekik arra vonatkozóan, hogyan végezzék munkájukat, s tanításuk központi témáját így emeli ki: „Amikor mentek, prédikáljatok és ezt mondjátok: ’Elközeledett az egek királysága!’” Bölcsen és szeretettel erre inti őket: „Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!” „Legyetek óvatosak, mint a kígyók és ártatlanok, mint a galambok!” S noha számíthatnak közvetlen hozzátartozóik részéről gyűlöletre és üldözésre, Jézus emlékezteti őket: „Az, aki megtalálja lelkét, elveszti azt, és aki elveszíti lelkét énmiattam, megtalálja azt” (10:7, 8, 16, 39). Ilyen útravaló birtokában elindulnak tanítani és prédikálni a kijelölt városokba. Jézus Alámerítő Jánost az őelőtte elküldetett hírnöknek nevezi vagy más néven a megígért „Illésnek”, de „ez a nemzedék” sem Jánost, sem őt, az Emberfiát nem fogadja el (11:14, 16). Ezért jaj e nemzedéknek és azoknak a városoknak, amelyek az ő hatalmas tettei láttán sem tértek meg és nem bánták meg bűneiket! Akik viszont tanítványaivá lesznek, felüdülést találnak lelküknek.A farizeusok megcáfolása és leleplezése (12:1–50). A farizeusok megpróbálnak hibát keresni Jézusban a Sabbath kérdését illetően, de Jézus megcáfolja vádjaikat, s metsző gúnnyal leplezi le képmutatásukat. Ezt mondja nekik: „Viperák fajzatai! Hogyan szólhatnátok jót, ha gonoszok vagytok? Mert a szív teljességéből szól a száj” (12:34). Nem kapnak más jelt Jónás próféta jelén kívül: az Emberfia is három nap és három éjjel lesz a föld belsejében.Hét példázat a Királyságról (13:1–58). Miért beszél Jézus példázatokban vagy szemléltetésekben? Ennek okát így magyarázza meg: „Nektek megadatott, hogy megértsétek az egek királyságának szent titkait, de azoknak nem adatott meg.” Boldogoknak nevezi őket, mert látnak és hallanak. Milyen gazdag, felfrissítő oktatásban részesíti őket! Miután megmagyarázza a magvetőről szóló példázatot, a konkolyról, a mustármagról, a kovászról, az elrejtett kincsről, a nagy értékű drágagyöngyről és a hálóról mond szemléltetéseket, amelyek mind valamilyen vonatkozásban az „egek királyságát” jelképezik! A nép azonban megbotránkozik benne. Ezért Jézus így szól hozzájuk: „Sehol nincs a prófétának kevesebb becsülete, mint saját hazájában és házában” (13:11, 57).További prédikálószolgálat és „a Krisztus” csodái (14:1—17:27). Jézust igen mélyen érinti, amikor hírül adják neki, hogy Alámerítő Jánost a gerinctelen Heródes Antipás parancsára lefejezték. A továbbiakban csodálatos módon vendégül lát több mint ötezer embert; a tengeren jár; visszautasítja a farizeusok bírálatait, akik ’áthágják hagyományaik kedvéért Isten parancsolatait’. Majd meggyógyít démonoktól megszállt, ’sánta, csonka, vak, süket és egyéb betegeket’; újra jól tart több mint négyezer embert hét kenyérrel és néhány hallal (15:3, 30). Jézus kérdésére válaszolva Péter ezt mondja róla: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Jézus megdicséri Pétert és kijelenti: „Én e kősziklára építem fel a gyülekezetemet” (16:16, 18). Jézus ezután közeli haláláról és harmadnapon való feltámadásáról kezd beszélni. Egyes tanítványainak azt ígéri, hogy „nem ízlelik meg a halált addig, míg előbb meg nem látják az Emberfiát eljönni az ő királyságában” (16:28). Hat nappal később Jézus Péterrel, Jakabbal és Jánossal felmegy egy magas hegyre, és ott ők meglátják dicsőségben való elváltozását. Látomásban látják Mózest és Illést beszélgetni Jézussal, és ezt az égi hangot hallják: „Ez az én Fiam, a szeretett, akit én helyeslek: őt hallgassátok!” Miután a hegyről lejönnek, Jézus elmondja nekik, hogy a megígért „Illés” már eljött, s ők felismerik, hogy Alámerítő Jánosról beszél (17:5, 12).Jézus tanácsot ad tanítványainak (18:1–35). Kapernaumban való tartózkodása során Jézus beszél tanítványainak az alázatosságról, az elveszett juh megtalálásának nagy öröméről, és a testvérek között támadt nézeteltérések rendezéséről. Péter ezt kérdezi: ’Hányszor kell megbocsátanom testvéremnek?’ Jézus így válaszol: „Mondom neked: Nem hétszer, hanem hetvenhétszer.” Ennek a pontnak a kiemelése végett Jézus elmondja arról a rabszolgáról szóló példázatát, akinek elengedett a gazdája hatvanmillió dénár adósságot. Ez a rabszolga később találkozott egyik rabszolgatársával, akit mindössze száz dénár adósság miatt bebörtönöztetett. Emiatt az irgalmatlan rabszolga is hasonló sorsra jutott: a börtönőrök kezébe került. A lényeget Jézus így fogalmazza meg: „Hasonló módon bánik veletek is az én égi Atyám, ha nem bocsáttok meg szívetekből, ki-ki az ő testvérének” (18:21, 22, 35).Jézus prédikálószolgálatának utolsó napjai (19:1—22:46). Most gyors egymásutánban peregnek az események; a feszültség akkor hág a csúcspontra, amikor a farizeusok és az írástudók egyre nagyobb haragra gerjednek Jézus prédikálószolgálata miatt. Egy alkalommal meg akarják fogni a válás kérdésében, de sikertelenül; Jézus rámutat, hogy a válásra az egyedüli Írás szerinti alap a paráznaság. Majd egy gazdag ifjú jön Jézushoz és megkérdezi, mi az örök élet elnyerésének útja, de szomorúan távozik, amikor megtudja, hogy mindenét el kell adnia és Jézust kell követnie. A munkásokról és a dénárról szóló példázat ismertetése után Jézus újra beszél haláláról és feltámadásáról, s ezt mondja: „Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem azért, hogy ő szolgáljon és lelkét váltságdíjul adja cserébe sokakért” (20:28).Ezzel megkezdődik Jézus emberi életének utolsó hete. Jézus győzelmesen, királyként vonul be Jeruzsálembe, „nőstény szamár vemhén” (21:4, 5). A templomot megtisztítja a pénzváltóktól és egyéb haszonlesőktől. Ellenségeinek gyűlölete akkor éri el tetőfokát, amikor ezt mondja nekik: „Az adószedők és a szajhák megelőznek benneteket Isten királyságában” (21:31). A szőlőről és a menyegzői ünnepélyről szóló félreérthetetlen szemléltetése eléri célját. Ügyesen megválaszol a farizeusok adófizetéssel kapcsolatban felvetett kérdésére; ezt mondja nekik: „Adjátok meg hát a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami az Istené” (22:21). Hasonló módon veri vissza a szadduceusok fogós kérdését is, és a feltámadás reménységét hangsúlyozza. A farizeusok ismét kérdéssel fordulnak hozzá a törvénnyel kapcsolatban; Jézus azt válaszolja nekik, hogy a legnagyobb parancsolat Jehovát szeretni mindenekfelett, a második pedig a felebarátunkat szeretni úgy, mint önmagunkat. Ezután Jézus megkérdezi tőlük: „Hogyan lehetséges, hogy Krisztus Dávidnak a fia is és Ura is?” Kérdésére senki nem tud válaszolni, s ezután nem merik őt kérdezni (22:45, 46).„Jaj nektek, képmutatók!” (23:1—24:2). Jézus a templomban a tömeghez beszélve másodszor leplezi le élesen az írástudókat és a farizeusokat. Nemcsak magukat tették alkalmatlanná a Királyságba való bejutásra, hanem minden ravasz dolgot elkövetnek, hogy másokat is megakadályozzanak a bemenetelben. A meszelt sírokhoz hasonlóan kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak romlottsággal és rothadással. Jézus így összegezi ítéletét: „Házatok pusztán marad” (23:38). A templomból távozva Jézus megjövendöli a templom pusztulását.Jézus megadja jelenlétének „jelét” (24:3—25:46). Az Olajfák hegyén tanítványai érdeklődnek Jézustól ’jelenlétének jele és a dolgok rendszerének befejezése’ felől. Válaszában Jézus rámutat arra, hogy lesznek totális háborúk, „nemzet nemzet ellen, ország ország ellen támad”, továbbá élelmiszerhiányok, földrengések, törvénytelenségek, a „királyság e jó hírének” az egész földre kiterjedő hirdetése, ’a hű és értelmes rabszolga kijelölése Urának minden vagyona fölé’, és az összetett jel sok más jellegzetességét ismerteti még, amelyek jelzik majd ’az Emberfiának dicsőségébe való megérkezését, hogy leüljön dicsőséges trónjára’ (24:3, 7, 14, 45–47; 25:31). Jézus ezt a fontos jövendölést a tíz szűzről és a talentumokról szóló példázattal fejezi ki, amelyek szerint örömteli jutalom vár a hű és éber szolgákra. Befejezésül a juhokról és a kecskékről szóló példázatról beszél, amely szerint a kecsketermészetű emberek elmennek „az örök levágásra, az igazak pedig az örök életre” (25:46).Jézus utolsó napjának eseményei (26:1—27:66). A Pászka megünneplése után Jézus valami újat vezet be hűséges tanítványaival. Meghívja őket hogy vegyenek a kovásztalan kenyérből és a borból mint testének és vérének jelképéből. Ezután a Getsemáne-kertbe mennek, ahol Jézus imádkozik. Júdás fegyveres tömeg kíséretében jön és elárulja Jézust egy képmutató csókkal. Jézust a főpap, a papi elöljárók és az egész Szanhedrin elé viszik, ahol hamis tanúkat sorakoztatnak fel ellene. Péter, Jézus jövendölésének megfelelően, megtagadja Jézust, amikor próba elé kerül. Júdás lelkiismeret-furdalást érezve Jézus vérdíját a templomba szórja, majd elmegy és felakasztja magát. Reggel Jézust a római kormányzó, Pilátus elé vezetik, aki a papok által felizgatott csőcseléknek adja át őt megfeszítésre. A tömeg ezt kiáltja: „Vére szálljon reánk és fiainkra!” A helytartó katonái kigúnyolják Jézus király voltát, majd elviszik a Golgotára, ahol két rabló közé felfeszítik, feje fölé pedig ezt az írást függesztik: „Ez Jézus, a zsidók királya!” (27:25, 37). Néhány órai szenvedés után Jézus végül is délután három órakor meghal; testét az arimateai József tulajdonában levő új emléksírba helyezik. Ez volt az egész történelem legeseménydúsabb napja!Jézus feltámadása és utolsó utasításai (28:1–20). Máté a beszámolójának végére a lehető legjobb hírt tartogatja. A meghalt Jézus feltámadt — újra él! A hét első napján Mária Magdolna és a „másik Mária” korán reggel a sírhoz mennek, és ott az angyal bejelentését hallják erről az örömteli tényről (28:1). Megerősítésként maga Jézus is megjelenik előttük. De az ellenség megpróbálja eltussolni Jézus feltámadásának tényét, s ezért lekenyerezik a sírnál őrt álló katonákat, hogy azok ezt mondják: „A tanítványai az éjjel odajöttek és ellopták őt, amíg mi aludtunk.” Később Galileában Jézus másodszor is találkozik tanítványaival. Milyen utasítást ad nekik búcsúzásakor? Ezt: „Menjetek . . . tegyetek tanítványokká minden nemzetből embereket, alámerítve őket az Atya, a Fiú és a szent szellem nevében!” Vajon kapnak ehhez a prédikálómunkához valami útmutatást? Jézus utolsó kijelentése, melyet Máté feljegyez, erről biztosít bennünket: „Íme, veletek vagyok minden nap, a dolgok rendszere befejezéséig” (28:13, 19, 20).