Letudná valaki írni héber betűkkel "vagyok aki vagyok"?

Google Fordító, ha megfelel:

אני מי שאני

http://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__5..

2., ha gugli fordítót használtál, azt írd is oda, mert akkor tudja az ember, hogy mennyire megbízható

hali

ebben ugyan a pontozás (magánhangzók jelölése) nincsen és nem az óhéber, de talán megfelel:

אהיה אשר אהיה (ehejeh aser ehejeh, vagy fonetikai jelekkel: 'ehəjeh 'ăšer 'ehəjeh)

(a héber szöveg a The SWORD Project v1.5.6 Modern Hebrew Bible moduljának szövegéből lett másolva, a fonetikus írás a Biblia-Felfedező v2.3 WLC modulja nyomán készült)

remélem segítettem

korall

Kiv 3,14 - Kiv 3,15

Ez az elbeszélés az Ószövetség egyik legnevezetesebb helye. Az értelmezésnél először a nyelvi kérdésre kell tekintettel lennünk, vagyis a Jahve szó eredetére. A Biblián kívül Jaho és Jah formában is előfordul. Mindegyik szónak a töve valószínűleg a "lenni" ige régi alakja. Nemcsak az elvont létezését jelzi, hanem a jelenlétet és hatékonyságot is.

A második kérdés az, hogy mi az elbeszélés értelme és jelentősége, vagyis mi a kinyilatkoztatott tartalom? A régi embernél a név a dolog lényegét és rendeltetését is meghatározta. De ha Isten felfoghatatlan és abszolút transzcendens, lehet-e róla igazán találó nevet adni, amely mintegy a kilétét is meghatározza? Azonkívül szemita felfogás szerint a név ismerete a dolog felett való hatalmat is jelentette. Isten nevének ismerete pedig együtt járt a bizonyossággal, hogy az ember segítségül hívhatja és számíthat a meghallgatásra. A Mózesnek adott kinyilatkoztatásban benne van a tanítás, hogy Isten nem szolgáltathatja ki magát az embernek, amikor a nevét közli. Olyan nevet mond, amely éppen felfoghatatlanságát fejezi ki, de amely azt is jelzi, hogy ő örök és jelen van: vagyok, aki vagyok, "ehje aser ehje", harmadik személyben: aki van: Jahve. A név tehát nem Isten meghatározása, hanem emlékezteti Izraelt jelenlétére, jótéteményeire, a kiszabadításra, továbbá a hűségre, hatalomra, jóindulatra, amelyet a kiszabadítás feltételez. A keresztény hagyomány meglátta benne az utalást arra is, hogy Isten az abszolút lét, akinek az az igazi jellemzője és lényege, hogy van, létezik: ő az Örökkévaló. Vele szemben a többi istenség semmi, nem létező, Iz/Ézs 42,8.

2 Móz. 3,13–15. A Jahve név kijelentése.

Az egész fejezet legfontosabb részlete az, amikor Mózes – párbeszédben az Istennel – megkérdezi, hogy mi az ő neve? Isten eddig úgy beszélt Mózeshez, mint aki az ősatyák Istene. Az „Isten” héberül ’él, vagy ’älóhím lehet általános megnevezés, amelyen túl a sokistenhívő világban voltak az isteneknek tulajdonneveik (Marduk, Ozirisz, Dágón stb). Annak az Izráelnek a részéről, amely Egyiptomban egy tucat (olyan, amilyen) néven nevezett istent ismert, indokolt lehetett a kérdés: melyik isten nevében beszél Mózes? Maga Mózes sem állhatott népe elé egy személytelen istenfogalommal (ahogyan a keresztyén theologia sem tud mit kezdeni egy ilyen „istenfogalommal”, ha nem tudja, hogy „ki” az élő Isten, a Jézus Krisztus Atyja). Mózesnek egy nevet kellett vinnie, mert a név a régiek előtt az élő személy reprezentálója volt.

A 14. v.-ben adott válasz sajátos módon nem a Jahve nevet mondja ki, hanem annak a névnek egy – részben talányos – magyarázatát, ez a nevezetes ’ähjäh ’asär ’ähjäh kijelentés. Az ’ähjä szó, amely magában is előfordul még egyszer a versben, annak a hájáh = háváh gyöknek az imperfectumi alakja, amely gyökkel függ össze a Jahväh istennév is. Mint imperfectum, fordítható jelen és jövő idővel egyaránt, tehát úgy is, hogy „Vagyok, aki vagyok”, de úgy is, hogy „Leszek, aki leszek”. A mai modern fordítások megoszlanak e tekintetben. Akik a „leszek” fordítás helyessége mellett foglalnak állást, azok főként óvni akarnak a szó (és a név) olyan helytelen értelmezése ellen, mintha a Jahväh név, a magyarázó ’ähjäh szóval együtt, a Mózesnek magát kijelentő Isten lényének legfőbb tartalmi tulajdonságaként a létezést akarná kifejezni. Ebbe a hibába esett bele már annak idején a görög szellemiségtől befolyásolt Septuaginta fordítója, amikor a fenti kifejezést így fordította: Én vagyok a létező. Holott a kijelentés azt akarja érzékeltetni, amit már a 12 v.-ben láttunk, amikor Mózesnek azt mondta Isten hogy „én veled leszek”. A hájáh igegyöknek tehát egy olyan értelmére kell gondolnunk, amely a jelen lenni, vele lenni jelentést tartalmazza. Az az ígéret fejeződik ki benne, hogy Isten mindig jelen lesz, amikor szükség lesz segítségére, szabadítására. Ebben az értelemben megáll a „Vagyok, aki vagyok” fordítás is, mert a magyar nyelvben is a „veled vagyok” kifejezi azt is hogy „veled leszek”. (Jézus búcsúszavai: „én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig”, Mt 28:20.)

Igaz viszont, hogy az ’ähjäh szó nem azonos a Jahväh névvel. Legmagasabb szinten, de ugyanolyan névmagyarázattal van itt dolgunk, aminőt főként a Genezisben találunk sokat, de már az Exodusban is fordult elő Mózes és Gérsóm nevének a magyarázatánál (Ex 2:10.22). Hangzásbeli hasonlóság és tartalmi egyezés az, amely a nevet és a magyarázó szót összekapcsolja. Ezen túlmenőleg a „vagytok, aki vagyok” kijlentés bár határozott biztatást ad arról, hogy Isten velünk levő Isten, mégis a vonatkozó mondat fogalmazása bizonyos fenntartást is fejez ki, Isten szuverén szabadságát érzékelteti. Ugyanolyan kijelentés ez, mint később a „könyörülök, akin könyörülök” (Ex 33:19), figyelmeztetésnek hat ez különösen akkor, ha az ókori embernek a hitvilágát ismerjük, akinek az volt az elképzelése, hogy ha ismerte egy istennek, démonnak, szellemnek a nevét, e név hangoztatásával azt felidézhette, kényszeríthette. Isten nem adja így oda sem magát, sem nevét zsákmányul.

Formális megjegyzésnek fűzzük még ide azt, hogy a Jahväh név jelentése ezek szerint valószínűleg ilyen tartalmú lehetett, hogy veled vagyok, vagy ott leszek. Amikor Biblia-fordításunkban „az Úr”-nak fordítjuk le, ez szükségmegoldás, követi a Septuagintát. Az pedig bizonyára már azért fordította így, mert a kései zsidóság Istennek ezt a szent tulajdonnevét nem mondta ki, hanem helyette Adónájt olvasott.

Végül még egy kérdést lehet itt fölvetni: Honnan vette Mózes a Jahve nevet, amelynek a „vagyok, aki vagyok” magyarázatát abban a lelki párbeszédben értette meg, amelyet ott az égő csipkebokornál folytatott Istennel? Abból a körülményből, hogy Mózes a mindianiták papjánál talált menedéket, aki később is irányító hatással volt rá (Ex 18 r.), arra lehetne következtetni, hogy a midianiták körében volt honos Jahve tisztelete. Még tovább menve, abból, hogy Jetrónak a Mózeshez csatlakozott fiát, Hóbabot néhol kénita melléknévvel említi az Írás (Bír 1:16; vö. Num 10:29), sokan úgy gondolják, hogy a kéniták a midianita népnek egy törzsét képezték s az ő törzsi istenük lehetett eredetileg Jahve. Ez az ún. kénita-hipotézis (amelyet nem akarunk tovább komplikálni Kainnak, mint ősatyának az idevonásával). A kérdés fölvetése kapcsán nem elképzelhetetlen az, hogy a Jahve név Mózes előtt és Izráelen kívül ismert lehetett, különösen rövidebb formában (névösszetételek mutatnak erre, pl. Jókébed), nem lehetetlen a midianita-kénita kultuszkör feltételezése sem. Egy dolog azonban bizonyos. Attól kezdve, hogy Mózes megkapta e név értelmét Isten külön kijelentésében, a jahvizmus, mint Izráel vallása lelki és erkölcsi tartalmában annyira más lett, mint egy nomád néptörzs helyi érdekű kisistenének a kultusza, hogy a Jahve név eredetével ilyen értelemben nem szükséges foglalkozni. A midianiták, kéniták megmaradtak primitív hiedelmeikben, Izráel pedig lett az Ószövetség népe, az őt kiválasztó s magát Jahvének neveztető egy Isten kegyelmi körében.