Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Arányaiban mennyire elterjedte...

Arányaiban mennyire elterjedtek a szélsőséges nézetek a muszlimok körében?

Figyelt kérdés
2018. márc. 19. 21:56
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
28%

Először definiálni kellene mit értünk szélsősége nézetek alatt. Mert pl a liberálisok szerint már akkor is szélsőséges vagy ha nem akarsz melegparádékat rendezni óvodákban.


De ha azt értük szélsőségesség alatt amit a szaúdi állam terjeszt, vagyis a vahabita tanokat, akkor nem árt megjegyezni, hogy az iszlám világ teológiai szempontból közel sem annyira egységes mint pl a kereszténység. Míg a kereszténységben vannak egyházak, amiknek vannak fix dogmái és pont. Vagyis pl ha valaki katolikus akkor a katolikus egyháznak feketén-fehéren le van írva papírra, hogy miben kell hinni és miben nem (és így az összes keresztény egyházat).

De az iszlámban ilyen nincs. (Mindössze vannak szunniták és síiták, aminek semmi köze a teológiai kérdéshez, hanem az csak a világi vezetővel kapcsolatos nézeteltérés.)

Így az iszlámban elképzelhető, hogy egy azonos csoport (direkt nem egyházat írok) muszlimjai közt egy adott kérdésben mindenki mást mond. Ha megnézed a szélsőséges prédikátorokat ott is látod, hogy azok sem egységesek egymással, pl van olyan amelyik szerinte a nőknek zsákban kell lenniük, de tisztelni kell a keresztények, egy másik szerinte meg a nőknek elég csak a fejkendő viszont a keresztények ellen harcolni kell stb.

Ezt azért mondom, mert nincsenek egységesen szélsőségesek és békések. Ezt inkább mint egy skála kell elképzelni.

A skála egyik végén helyezkednek el a szaúdi-vahabita ideológiájúak a másikon meg mondjuk a szúfik (de ide egy csomó mást is lehetne sorolni).


Viszont köszsönhetően annak, hogy a magát kereszténynek valló USA dollármilliárdokkal támogatja a vahabita terrorállamot, így annak sajnos egyre nagyobb befolyása van az iszlám világban. Rádásul azt sem árt megjegyezni, hogy a szintén keresztény Anglia adta oda az iszlám világ legszentebb helyét (Mekkát) 1926-ban a primitív sátorlakó törzseknek (szaúdiaknak), akik így ezáltal a saját beteges ideológiájukat terjeszteni tudták.


De szerencsére az amerikai milliárdokkal szemben még mindig a muszlimok többsége normális gondolkodású és nem olyan mint amilyennek a szaúdiak szeretnék, hogy legyenek, vagy mint amilyen a fidesz-hitgyüli médiájában.

2018. márc. 19. 22:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
61%

A szélsőséges a szigorú szabályok szerint élő vagy a terrorista hajlamú?


Szigorú szabályok szerint élőből akad, bár attól is függ melyik országban nézed. De ők többnyire elvannak maguknak, ha te nem háborgatod őket, ők se fognak téged.


Terrorista hajlamúból nagyon-nagyon kevés van.

2018. márc. 20. 01:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
28%
A magukat muszlimoknak hívók szerint csak elenyésző számban vannak, szerintem viszont mind az, tekintve, hogy a Korán előírja a szélsőséges cselekedetek végrehajtását. Békés muszlim ennek értelmében nincs, maximum olyan közeg, ami mindent betart a Koránból, amit jónak tart, és figyelmen kívül hagyja/letagadja azt amit nem.
2018. márc. 20. 06:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
64%
Amúgy elég érdekes dolgot mutat a jelenlegi magyar állapotokkal kapcsolatban, hogy én aki elmagyarázta részletesen a dolgot lepontoztok, de azt aki meg olyanokat ír, hogy "a Korán előírja a szélsőségességet" azt pedig felpontozták. Ezt nem azért írom, mert annyira érdekelnének ezek a hülye százalékok, csak azért, hogy elgondolkozzunk mennyire sikeres az izraeli agymosás Magyarországon...
2018. márc. 20. 22:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:

Először is jelenleg több százalékon állsz mint én, 42%-os, legalább várnád ki a végét mielőtt agymosottnak nevezed a magyarságot. :)

Másodszor pedig "izraeli" agymosásról beszélsz, és azt akarod beadni nekem, hogy mi lettünk manipulálva? :D


De akkor nézzük a "magyarázatod":

Definiáld nekem a liberális ember fogalmát, mert úgy látom nincs sok információdd erről a politikai nézetről. Tudtad, hogy náluk van a legtöbb olyan ember, aki elfogadja és támogatja az iszlámot? Könnyen megvezethető rétege a társadalomnak, de az említett melegparádéhoz nincs sok köze.


A többivel javarészt egyetértek, viszont azt se felejtsd ki, hogy az erőszak büntetlen kiéléséhez az iszlám egy tökéletes alap, ami már azt jelenti, hogy nem csak felesleges az embeiségre nézve, de káros is.

Ugyanilyen alap volt a biblia a keresztes hadjáratok idején, úgy látszik az embernek imponál a csöbörből vödörbe stílus, mert nem tud megszabadulni a saját fertőitől.

Az utolsó mondatodban a "még" szó kiemelést érdemel.


Egyébként mit értesz magyar állapotok alatt? Mit szeretnél, hogy gondolkodjon egy magyar?

Én sem vagyok kibékülve a jelenlegi mentalitással, de érdekelne a véleményed.

2018. márc. 21. 05:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
0%

A keresztes hadjáratokat nem írta elő az Újszövetség, sőt semmilyen ölést sem, ennek megfelelően Jézus nem ölt embert.

A Korán viszont több helyen felszólít a nem muszlimok megölésére. Maga Mohamed is több tucat zsidót és keresztényt ölt és öletett meg.

2018. márc. 21. 19:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:

Érdekes mikor az Újszövetséggel jönnek a keresztények, a bibliátok nagyobb részét az Ószövetség képzi, az pedig felszólít rá, hogy öld meg a hitetleneket, vagy azokat akik dolgoznak szombaton, mert az is komoly bűn ám. :D

Nem tudom mi értelme egymás vallását szidni, látszik, hogy nem fértek meg mások mellett, ahelyett, hogy a sajátotok baromságait ismernétek be, folyamatosan arra törekedtek, hogy a másikban találjátok meg a rosszat. Elég undorító szokás, de ti tudjátok.

2018. márc. 21. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:

Az Újszövetség - ahogy a nevében is benne van - újabb, mint az Ószövetség, amit óvá tett, és a törvényei egy részét kiüresítette. A különböző népek kiirtása Isten parancsa volt valóban, de nem mindenkinek, mindenkor, minden népre vonatkozóan - ahogy ezt pár bibliakritikus gondolja -, hanem az Izrael fiainak, a honfoglalás korában, és bizonyos népekre vonatkozott csak.


A honfoglalás kora lejárt, és új szövetség is van, így a keresztes hadjáratok nem a keresztény tanítások szerinti cselekedetek voltak, hanem barbár pogány hadjáratok voltak, maximum egy torz, állammal összefonódott hamis kereszténység (pápisták) hatalmi érdekeit képviselte, és nem Isten akaratát.

2018. márc. 21. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
8%

#5


Az, hogy épp az adott helyzetben a liberálisok védik a muszlimokat az ne tévesszen meg. Ez csak látszat, valójában a liberálisok (lévén, hogy nagy részük zsidó, lásd SZDSZ) szívből gyűlölik mind a keresztényeket mind a muszlimokat. Ennek megfelelően a céljuk az, hogy elpusztítsák őket. Innen csak azért tűnik úgy, hogy muszlimbarátok, mert itt a kereszténységnek a legjobb módszere ha dzsihadista szélsőségeseket támogatnak. Viszont ha elmennél a Közel-Keletre ott meg azt látnád, hogy a nyugati liberálisok halomra gyilkolják a muszlimokat és ott meg a szélsőséges hitgyüli tipusú keresztényeket támogajták. Mindig aztokat támogatják akikkel éppen az adott szituációban a legjobban kárt tudnak okozni a kereszténységben/iszlámban.


Erre elég csak megnézni a magyarországi liberálisokat. 2015 előtt habzó szájjal gyűlölködtek és mocskolódtok a muszlimok ellen, kollektían elítélték az egész iszlám világot a másfél milliárd hívével együtt. Pl Gyircsány is az arab focicsapatra azt mondta, hogy "a terrorista csapat". A madridi robbantások után is soha egyetlenegy pozitív dolgot nem mondtak az iszlámról, náluk lényegében az iszlám a gonoszság és terrorizmus szinonimája volt. Egyedül csak a Jobbik volt, aki védte a muszlimokat a liberálisok rasszista meggyilvánulásaitól.


Ellenben, amikor 2015-ben a harmadik világból megindultak az iskolázatlan csürhék, azért, hogy segélyből élősködjenek Európában a helybelieken, akkor a liberálisok rájöttek, hogy most fontosabb dolog védeni ezeket az ingyenélő iskolázatlan csürhéket, mert ezzel nagyobb kárt tudnak okozni. Így fordult a kocka (a sok buta meg mind be is vette az egészet). Mellesleg meg az egész azért is komikus, mert az őslakos európaiak közt is vannak szép számmal muszlimok (pl bosnyákok) ahogyan a migráns csürhe közt is bőven vannak nem-muszlimok.


(mielőtt lefideszeznél, elárulom, hogy a fidesz mindvégig együttműködik a liberálisokkal, vajon miért telepített volna a Soros-pénzből hatalomra került Orbán tavaly egy városnyi migránst hazánkba? akik egyébként már bűncselekményt is elkövettek)

2018. márc. 21. 22:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:

Tisztában vagyok a fidesz aranyos tetteivel, ne nézz ennyire egyszerűnek. :D

Az írásod olvasva az jutott eszembe, hogy úgy néz ki van valami közös álláspontunk is, tök jó vitákat rendezhetnénk ezen az oldalon, még ha a java részében a dolgoknak nem is értünk egyet. De akkor nem tudom mire fel kell a személyeskedés a vallás témánál? Amikor szidom a Koránt, akkor jössz azzal, hogy szennylapokat olvasok, mindenféle kamuTV-t nézek meg azt hozod fel kifogásként, hogy háborús időszakban voltak, ellentétben a gonosz keresztényekkel, akiknek bizony feketén fehéren ott áll a könyvükben a gyilkolásra szólító ige (nem csak ennél a kérdésnél)... csak nézd meg a 8-as választ, nem ismersz magadra?

2018. márc. 21. 23:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!