Keresztények! Mivel magyarázható a világban tapasztalható sok negatívum/rossz/gonoszság, ha a Isten elvben jóságos, mindenható és mindent tudó, és Ő teremtette ezt a világot?

Nem hiszek abban, hogy gonosz szándékot kéne tulajdonítani a természet működésének, még akkor sem, ha olykor emberek belehalnak. Ha kiesek a tizedik emeletről, akkor meghalok. De vajon gonosz-e a gravitáció, amely ezt tette velem? Nem gonosz. Gonosz-e Isten, aki a gravitációt teremtette? Szerintem ő sem gonosz. Egyedül az én felelősségem, hogy nem a megfelelő módon használtam fel a gravitáció erejét.

Árvizek vannak, és van, hogy emberek halnak bele. Azért, mert Isten olyan gonosz, hogy árvizet küld az emberekre? Nem azért. Hanem azért, mert a világ, amelyben élünk olyan természeti törvények szerint működik, amelyek bizonyos éghajlatokon időnként áradást okoznak.

Nem vagyok benne biztos, hogy az a világ, amelyben nincs kockázat, nincs felelősség, amelyben nem kerülhetünk veszélybe, amelyben nincsenek megoldandó problémák, amelyben nem lehetünk hősök, vagy áldozatok, az annyira inspiráló lenne.

Ha megnézed, hogy a különböző rossz dolgok, vírusok, betegségek, katasztrófák, stb. mennyit segítettek az embernek, hogy megismerje a világot, hogy új dolgokat fedezzen fel, megoldásokat találjon, mert rá volt kényszerítve erre. Ha nincs kérdés, válasz sincs. A kérdés pedig akkor fogalmazódik meg, ha a nemtudás kínzóvá válik.

Az csak a rossz létezésébe beletörődött ember álláspontja hogy az is kell, meg hogy az inspiráló, satöbbi.

Valójában minden, ami kimozdította a világot a paradicsomi állapotból, gonosz. Az egy más kérdés hogy ez az isten akarata volt e, de ha igen, akkor az isten is gonosz, egész pontosan skizofrén. A probléma az, hogy per pillanat erről meggyőződni nem lehet, max hinni neki (hogy ő jó), aki akar.

A teremtés előtt történtekről nem sokat tudunk a Bibliából. Pedig azt kellene ismerni ahhoz, hogy a sötétség eredetét megfejtsük. Annyit tudunk, hogy a gonoszság nem valami, amit meg kellett teremteni, hanem a lelki világosság hiánya. A teremtéskor Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől. A sötétség nem lett megsemmisítve, ezért maradt tere a sötétség urának tevékenykedni. Aztán ebből következett az ember megkísértése, és minden rossz dolog. A Biblia szerint az embernek nincs szüksége ennél több háttérismeretre, mert van olyan tudás, ami nem viszi előre az embert lelkileg. A bűnbeesés után az embernek meg kellett tanulnia azt az alapszabályt, hogy ha nincs engedelmesség, dráma kell a katarzishoz. Munka nélkül nincs siker, áldozat nélkül nincs üdvözülés.

Még ha Isten utólag busásan is kárpótol a szenvedésekért, szerintem azt a legnehezebb megérteni, hogy a Mindenható hogy termelhet veszteséget? A pokolra kerülő emberek akárhogy is nézzük, veszteségek. A Biblia egy mondatba összesűrített lényegeként gyakran ezt szokták idézni: „Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. Ebből az következik, hogy a pokolra kerülő emberekért nem kár, hogyha volt lehetőségük, de Isten felajánlott kegyelmét elutasították. Az ember ne sajnálkozzon pórul járt embereken, hanem tanuljon a példájukból, és másokat is igyekezzen jó irányba terelni.

És a sötétség ura ugyan honnan van? Amúgy a rossz nem a fény és a jó hiánya, hanem önálló entitás. A jó hiánya az a semmi. Az ellentéte a rossz. Keveredés a kettő összeütközésekor van.

Az engedelmesség és az áldozat pedig eleve meg van tagadva. Még ha kiderül hogy az isten valóban jó is, én úgy fogok átsétálni a mennyország kapuján, hogy MEGTAGADOM az egész elmebetegséget, amit az isten a fiacskája áldozatában csúcsosított ki. Nem ismerem el, hogy halált érdemelnék ezért azért amazért. Sőt ha valaki, akkor az isten érdemelne gyehennát azért, amiért az embert belelökte a gonoszba.

Persze az agymosott, elvarázsolt, démonizált kereszténységben nem lehet ilyet mondani, mert juuuujjj az a sátántól van! Ott csak ámenezni lehet. Tessék most is ámenezni.

Anahystor: A Paradicsom nem egy hely volt a Földön, Ádám és Éva pedig nem egy-egy ember, hanem a születésünk előtti, szellemi állapotot jelöli, amelyből a születésünkkel kiszakadunk, és megjelenünk a térben és időben, a töredezettségben és az elkülönülésben, de egész életünkben vágyunk vissza az eredeti az egységbe.

Az alapkoncepció tehát remek, a cél pedig a visszatérés. A tudás, fejlődés, változás, áhítat, felismerés, ráeszmélés, katarzis, stb. ezek mind segítségek ezen az úton. És segítséget nyújtanak a világ borzalmai és szépségei, a bonyolult emberi kapcsolatok, az örömeink, a sikereink, kudarcaink és tragédiáink, a történelmi traumáink, veszteségeik és minden más is, ami az élethez tartozik.