Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Honnan lehet tudni, hogy...

Honnan lehet tudni, hogy Isten jó-e valóban? Vagy egyáltalán, hogy milyen is.

Figyelt kérdés
Szeretném félretenni az olcsó választ. Miszerint, hogy csak jó lehet, mert maga az Isten, a Mindenható, csupa jóság, a teljesség, és akkor kész, meg van válaszolva. És bármit kérdez az ember Istennel kapcsolatban, ez a válasz. Érződik, hogy nagyon olcsó dolog mindent ezzel megválaszolni. Na de a mondandóm lényege inkább valláspszichológia, vallásfilozófia jellegű. Ugye ahhoz, hogy én el tudjam dönteni magamról, hogy jó ember vagyok vagy sem, kell egy viszonyítási alap, kell minimum egy másik ember, akihez tudom hasonlítani magam. Ha én egyedül lennék a Földön, akkor nem tudnám megválaszolni ezt a kérdést. Csinálnám a dolgaimat, viselkednék, ahogyan viselkednék, és valószínű azt gondolnám, hogy egy jó ember vagyok. Igen ám, de megjelenne egy másik ember, és mondjuk látnám, hogy ő sokkal empatikusabban csinálja a dolgokat, bánik az állatokkal, a természettel, emberségesebben közelít felém, stb., és rájönnék, hogy ő jobb ember, mint én. Sőt, talán én nem is vagyok jó ember. Tehát jött egy viszonyítási alap. Ha minél több ember jelenik meg, akkor annál pontosabban tudom jellemezni magam. Amikor Isten a kezdetekben egymaga volt, akkor ő mit tudott magáról? Tudhatott magáról egyértelműen bármit is? (Persze, mert Ő maga az Isten, ugye?) És erre lehet mondani, hogy Isten tulajdonképpen azért teremtette az embert, hogy képet kapjon önmagáról. Talán szerette volna tudni, hogy milyen maga. Megformált minket saját képére, és akkor lettünk mi. És el lehet dönteni, hogy most akkor mi a helyzet. Jó, nem jó? Van benne jó, de nem teljesen az?

2020. nov. 25. 21:30
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
43%

Sehonnan.

Ebben csak reménykedik az ember.

A Biblia viszont teljesen mást mond. Ha feltételezzük, hogy az igaz, amit ír, akkor az istennek bizony vannak rossz tulajdonságai is - méghozzá az is lehet, hogy több, mint a jók.

2020. nov. 25. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
45%
Igazából ez mindegy. Számunkra csak az számít, hogyha létezik Isten, akkor úgy cselekedjünk ahogy Ő akarja és elfogadjuk jónak.
2020. nov. 25. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:

Plusz a dicsőítés.

Ez nagyon fontos!

2020. nov. 25. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 A kérdező kommentje:

"...úgy cselekedjünk ahogy Ő akarja és elfogadjuk jónak."

Elnézést kérek, ez nem önzőség? Van egy főnököm, aki pszichopata szerintem, ő szokott így viselkedni.

2020. nov. 25. 22:39
 5/17 anonim ***** válasza:
0%

De az.

És akkor mi van?

Ő diktálja a törvényeket is.

2020. nov. 25. 22:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
54%

"Honnan lehet tudni, hogy Isten jó-e valóban?"

Filozófiai, logikai kérdés. Isten minden tulajdonságot abszolút mértékben birtokol. Nem lehet egyszerre abszolút jó és rossz is. Mivel van jó a világban ISten ebből következően abszolút jó, mivel ha abszolút rossz lenne, nem lenne jó a világban. A rossz pedig következésképp Isten hiánya.

Hogy miért nem lehet Isten az abszolút rossz, és a jó Isten hiánya? Ezt meg a fizikai világ léte (teremtés) bizonyítja. Az abszolút rossz nem hozna létre életet, úgy, hogy még gondoskodik is mindenről.

És még sok más szempont is van.


Bővebben:

[link]

Főleg a 2. fejezet szól erről a kérdésedről

2020. nov. 26. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
67%

Nagyon jó a meglátásod. Vajon valakire mikor mondhatjuk hogy "jó"?

Nem csak a személye miatt, hanem a tettei, gondolkodás módja, igazságossága, stb. miatt, ha ezeket megfigyeljük.


Gondolj bele, hogy eltervezte, hogy megossza az életet másokkal, ezért alkotni kezdett. Úgy tervezte, és épitette fel az életet, hogy élvezetes legyen, ne csak egy sablon élet. Van öt érzék szervünk amit használhatunk,

pedig magához az élethez nem feltétlen szükséges. Úgy tervezte meg a természeti körforgásokat, hogy harmóniában éljenek egymással.

Értelmes munkát, feladatot adott az embernek, ahol a kreativitását is kifejezheti. Bizalmat szavazott a teremtményeinek, akik közül némelyek hátat forditottak neki.

Ennek ellenére, még mindig esik az eső, hogy megöntözze a Földet, és legyen termés, a Napütés sok dologra hasznos, nem vonta meg tőlünk.

Ezekért pedig nem kér cserébe lehetetlen dolgokat, vagy hogy fizessünk érte.

Miközben az emberi hatalmak kemény kézzel bánnak az embertársaikkal, megélhetési, lakhatási gondokkal küzdünk a hatalmuk alatt. Amit Ők is ingyen kaptak Istentől, azt nagyon sok pénzért kell megszerezni, kemény munkával sincs mindenkinek lehetősége elérni azt.

A Föld Istené, az ember kizsákmányolja nem osztja el egyenlően.


Ezek csak néhány dolgok, amiért jogosan jár az a kifejezés a személyére, hogy JÓ.

2020. nov. 26. 09:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
85%

"És erre lehet mondani, hogy Isten tulajdonképpen azért teremtette az embert, hogy képet kapjon önmagáról. "

Nem, mert akkor Istennek nem lenne erről tudása, és akkor nem ő lenne az Isten. Sérül az istendefiníció. Ráadásul Isten nincs időben zárva, így a tanulás részéről paradox fogalom. Egy örökkévalóságban van mindenről információja. Amiről Isten nem tud, az nem létezik.


"Ugye ahhoz, hogy én el tudjam dönteni magamról, hogy jó ember vagyok vagy sem, kell egy viszonyítási alap, kell minimum egy másik ember, akihez tudom hasonlítani magam."

Ez sem jó, mivel egy relatív jóhoz relativizálod magad, így lehet elcsúszás. Isten abszolút jóságához kell magad mérni. Jézus többek közt ezért is jött el, hogy megmutassa, hogy kihez kell az embernek viszonyítania magát. Jézushoz.


A Biblia közli az ember felé az abszolút információkat, melyhez viszonyítani kell önmagát. Ezzel leleplezi a saját torzulásait, és nem megy félre, mert nem egy másik emberhez méri magát, plusz nem mi találjuk ki az abszolút mércét, amihez viszonyítjuk magukat


Végre valaki, aki gondolkodik is, úgy teszi fel a kérdéseket.

2020. nov. 26. 09:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
100%

#4


Igazság szerint én nem gondolkozok azon, hogy milyen lehet vagy nem lehet egy isten, nekem csak az számít, hogy én mit tehetek és nekem mit kell tennem. (Persze ezt álszentség lennem mondani, hiszen én sem mindig Isten akaratát nézem, a hibáimból adódóan én is önző szoktam lenni) Ha Isten azt mondaná, hogy egész életen keresztül jól viselkedtem, de mégis a pokolba kell lennem örökké, akkor azt mondanám, hogy jól van így, hiszen Mindenható Istenről van szó, én egy porszem sem vagyok hozzá képest. Istent nem lehet hasonlítani egy emberi főnökhöz, Ő végtelenszer okosabb és hatalmasabb nálunk. De még így sem mondja, hogy örökké a pokolban kell lennem, hanem megbocsát újra és újra a hibáim ellenére is, ezért jó Ő.

2020. nov. 26. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 A kérdező kommentje:
Na és az aranyborjú esete? Nem fogom szóról szóra ide idézni a párbeszédeket, de a lényege az, hogy Mózes felment a Sínai-hegyre. Míg távol volt, az emberek elkezdtek zúgolódni, összegyűjtötték aranyékszereiket, aranyborjút csináltak maguknak. Elkezdtek más Istent tisztelni. Az Úr ezt látta, és szólt Mózesnek, hogy baj van, zúgolódnak az emberek. Isten haragra gerjedt, és el akarta pusztítani azon embereket. "Azért hagyj békét nékem, hadd geredjen fel haragom ellenök, és törűljem el őket." Így fogalmazott az Úr. Azonban Mózes rászólt, hogy miért akarnád eltörölni őket Istenem, maradjon meg inkább jóságod. Ez volt a lényege Mózes mondandójának. Meggyőzte Istent. Persze Mózes lejött a hegyről, aztán le is öletett 3000 embert.
2020. nov. 26. 15:35
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!