Ez az Egyistenhit (Monoteizmus) definíciója?

monoteizmus (gör.): egyistenhit, egyetlen Istenség elismerése és tisztelete, mindazoknak a lényeknek egyidejű tagadásával, akiket a többistenhit (politeizmus) tisztel. monoteizmust vall a zsidóság, a kereszténység és az iszlám. - A hinduizmusban Visnu ill. Siva tisztelői elfogadnak még alárendelt istenségeket is. Az ókori Egyiptomban olykor a pol. hatalmi közp. istenségét azonosították az égi istenséggel, és a többi istenséget vele hozták kapcsolatba (henoteizmus). Egyes természeti népeknél is megtalálható a nyoma valamilyen főistenségnek v. legfőbb lénynek. A 18. sz-tól sokat vitáztak az emberiség ősi vallásáról és az egyistenhit kifejlődéséről. Modelleket állítottak föl: ősi állapot volt a fetisizmus, a titokzatos erők elismerése, azután az ősök tiszt-e, majd a totemizmus a maga mágikus jelenségeivel és végül a politeizmus, és a főistenek kultuszából, a henoteizmusból kifejlődött a monoteizmus. A természeti népek szellemiségének és műveltségének tanulmányozása nem erősítette meg ezt a sémát; valamilyen főistenségnek mint hatalomnak és mint bírónak a sejtése kimutatható még akkor is, ha a gyakorlati vallásosság tele van mágiával és a természeti erők tiszt-ével (W. Schmidt). - A bibliai monoteizmus. Az ÓSz, legalábbis Ábrahám óta, beszél a monoteizmusról, sőt visszavetíti azt az emberi tört. kezdetére is. Isten maga nyilatkoztatta ki a Jahve nevet (Kiv 3,13), de föltehető, hogy a korábbi pátr-knál El saddáj néven volt ismeretes. Az El a kánaáni népeknél is a főisten neve volt. A föníciai és a szíriai vallásban Baal volt az ég istene; de a vallástört. megállapította, hogy a főistenek mellett megvtolak a mitológiai mellékistenek is. Mózes korától a pátr-knak megmutatkozó Isten (El) azonos Jahvéval, aki az egész világ Istene, és egyúttal a zsidó nép Istene is. Hatalma kiterjed Izr-re és a népekre, tehát ő a tört. irányítója. Amellett ura és teremtője az egész term-nek. Ő a mindenható, aki nem ábrázolható, mert abszolút szellem (képtilalom). Jahve az egyedüliséget igényli, és mint „féltékeny Isten” tiltja a bálványimádást. Különben is fölötte áll a bálványoknak, amelyek csak emberi kéz alkotásai (Kiv 15,11; Zsolt 57,2; 81,6). A LXX a pogányok isteneit a daimonia névvel fordítja le (Iz 34,14; 65,11; Zsolt 95,5; 105;37), tehát azonosítja őket az ártó szellemekkel (démon). A próf-k már elutasították az istenek létét. Jahve az egyetlen úr, ő betölti a földkerekséget. A pogányok istenei hozzá mérten „semmik” (Iz 1,8; 10,10; 19,3). Izajás különösen hangsúlyozta, hogy Jahve az egyetlen úr, a Teremtő (4,21-28; 41,29; 43,10; 44,8; 45,5). De ez sem egészen új, hiszen lényegében már ott van a mózesi kinyilatkoztatásban. A monoteizmus megértésében volt fejlődés, de Isten abszolút nagysága és hatalma kezdettől fogva világos. Ezen alapszik szentsége, igazságossága és a szöv-hez való hűsége. Tkp. ez a dinamikus és összehasonlíthatatlan sajátság többet mond az ósz-i hívő számára, mint az elméleti spekulációból levezetett egyedüliség. Így ebből a szempontból az ÓSz ellentétben áll minden korabeli mitológiával és vallással, ahol az istenek a term. erőinek, jelenségeinek a megszemélyesítései, itt pedig Jahve a transzcendens teremtő, aki fölötte és kívüle áll a term-nek. Ezért az ósz-i monoteizmust nem lehet a környező népek vallási fölfogásából v. a term-es fejlődésből levezetni, ez kinyilatkoztatott tanítás és hit. Isten egysége a zsidó vallásnak mindig kifejezett tétele maradt. Az ő megvallása (Sema Izrael... MTörv 6,4) mindennapi kötelező ima volt. - A diaszporában élő zsidók különösen vigyáztak erre, s hitüket bölcs. érvekkel is igazolták (Bölcs 13). Amikor Philo a gör. fil-t fölhasználta az ósz-i istentan ismertetésére, nála is megmaradt Isten abszolút transzcendenciája. A Logosz és az Isten udvartartásához tartozó szellemek csak alárendelt lények. A zsidó hitben a Messiásnak nincs isteni méltósága. Isten megmarad egyszemélyű transzcendens létezőnek, s a várt Messiás minden kiváltsága ellenére csak ember marad. - Az ÚSz átvette az ósz-i hitet, amely szerint Isten oszthatatlanul egy, és rajta kívül minden más létező az ő teremtménye (Mk 12,29; 1Kor 8,4; Jak 2,19; 1Tim 2,5). Az ÚSz Istene az Atyák Istene, aki a régi kinyilatkoztatást adta (ApCsel 2,13; 5,30; 22,14). Ő Izr. Istene (Mt 15,31; Lk 1,68; Zsid 11,16), de egyúttal az egyh. Istene is (ApCsel 15,14; Zsid 4,9; 1Pt 2,10). Bár a pogányok bálványaikat isteneknek és uraknak mondják, önmagukban mégis csak semmik (1Kor 8,5). Az ÚSz - főleg Szt Pál és János - beszél dualizmusról is, Isten és a Sátán ellentétéről. A Sátán ennek a világnak a fejed-e és istene (Jn 12,31; 14,30; 16,11; 2Kor 4,4; Ef 2,2; Kol 1,13), de Istennel szemben ő is csak teremtmény, és Krisztus már megtörte hatalmát (Lk 10,10; Jn 12,31). Az angyalok sem isteni lények, hanem Isten udvartartása (Mt 18,10; Lk 15,10), sőt az üdvrend szolgái (Zsid 1,4.14). Az ÚSz azonban a monoteizmust elmélyíti a Szentháromság misztériumával. Isten term-e és lényege szerint egy, egyetlen, örök, mindenható, világfeletti szellem, de 3 személyben, az Atya, a Fiú és a Szentlélek lényegi egységében létezik. Ez az abszolút szellemi lét gazdagsága, és éppen ezzel múlja fölül teremtményeit. - Dogmatikailag a monoteizmus a kereszténység alaptétele, s ez összhangban van azzal a fil. követelménnyel is, hogy az abszolút transzcendens szellem, a teremtő csak egy lehet. Ezért az Egyh. is elveti a sokistenhit minden formáját, s hitvallásának első mondata az egy Istenről szóló tanúskodás (D 9, 428, 703, 994, 1702), de mindig úgy, hogy az egy Istenen a Szentháromságot érti. Isten tehát nem elvont fil. fogalom, hanem a lét és az élet teljessége. Abszolút egysége mellett magában hordozza a szellemi élet örök és végtelen megnyilvánulását, azért lehet ő a teremtmények sokféleségének is oka és magyarázata. Ez az egy Isten a maga szentháromsági mivoltában tárult ki a teremtett világ felé és alkotta meg az üdvrendet. Ebben a kinyilatkoztatásban saját belső életét tárta föl, amit nem vitt bele a teremtésbe, és ezért azt a teremtésből az okság elve alapján nem ismerhettük volna meg. Belső élete az atyaság, fiúság és a Szentlélek lehelésének dinamikus feszültségében olyan, hogy kitárulhat az ember felé irgalommal és szeretettel, s így lehet ő egyúttal az értelmes teremtmény végső célja és boldogsága.

A monoteizmus filozófiai értelemben az a tan, hogy csupán egyetlen egy legfôbb, abszolút, végtelen és szellemi-személyes lény van, aki a világtól különbözô, de minden tekintetben teremtôje és hordozója a világnak, áthatja a világot, és minden tapasztalható valóságnak az alapja. Itt a személyes, végtelen Istenre vonatkozó összes kijelentést úgy kell tekinteni, hogy azok a felfoghatatlan titokról tett analóg kijelentések (lásd: analógia, panteizmus, politeizmus). Teológiai értelemben az Ószövetség és az Újszövetség monoteizmusa azt jelenti, hogy az a lény és az a hatalom, akinek a cselekvésérôl az ember ,,itt és most'' tapasztalatot szerez (,,a mi Istenünk'', ,,az atyák Istene''), nem valamelyik numinózus hatalom (nem az ,,egyik'' isten), hanem éppen az az egyetlen egy, abszolút Isten (a voltaképpeni Isten, akin kívül más isten nincs), aki az egész világnak és az egész történelemnek egyetlen alapja és mindenható Ura. Így tehát a monoteizmus annak megvallása, hogy a teremtmény és Isten személye között lehetséges a közvetlen találkozás; hogy e találkozás meg is valósul, és a teremtmény olyannak ismeri meg Istent, amilyen Ô lényegében véve; a monoteizmus tehát formális elôlegezése a kegyelemrôl, a kinyilatkoztatásról és az Isten önközlésérôl szóló keresztény tanításnak. A monoteizmus tehát nem csupán filozófiai igazság, hanem alapvetô és maradandó jelentôségű a kereszténység szempontjából is (vö. DS 1 és köv. 11 790 3021; Mk 12,29; Jn 17,3; 1Kor 8,5 és köv.).

Az Isten egysége és a szentháromság nem matematikailag értendő fogalmak, ezért korlátolt emberi értelemmel nem lehet definiálni.Ha matematikai értelemben magyarázzuk az egység, vagy a háromság fogalmát, akkor helyes a meglátásod, csak így, téves megközelítésben értelmezünk.A hároság egységét, talán az apa, anya, gyermekben való egysége szemléltetheti, igaz, hogy így is eléggé elvonatkoztatva.De mint írtam, ezt korlátolt emberi képességünkből eredően, nem láthatjuk át.A végtelen az örökké való és a mindenható fogalmak megértése, még nem az emberé.Sajnálom, ha egy kicsit zagyva amit írtam, de jobban nem tudom megfogalmazni.Azt hiszem amíg ezeket a fogalmakat nem érthetjük, Isten valódi kiléte zárva van előttünk. Így igazából, vitatkozni sem igen érdemes róla, legfeljebb elmondhatjuk, hogyan vélekedünk a dologról, vagy ki milyen vallási szempontok alapján, miképp értelmezi a szent könyvekben leírtakat.BUÉK.