Mi alapján mondják valakire, hogy zsidó mostanában?

Akikre irigyek az emberek azokat zsidózzák le.

Én legalábbis így gondolom.

Zsidók

a Mózes tanát (l. Zsidóság) követők összessége. Eredeti nevük izraeliták (l. o.), a görögöknél s a Vulgatában héberek (l. o.). Az európai nyelvek legtöbbje Jóda törzsének nevétől képezte a Zs. elnevezését, ami onnan eredt, mert a fogságból visszatérők többnyire Jóda törzséhez tartoztak, ugy hogy a Zs. név szorosan véve a héber népnek csupán azon korszakára alkalmazható, mely a babiloni fogság után következik.

A zsidók története. A birodalom kettéoszlásáig.

Az ó-testamentom szerint a Zs. ősapja ábrám (lásd Ábrahám) attól való féltében, hogy népe hűtelen talál lenni a nagy Jehovához és a Mezopotámiában elterjedt bálványimádásnak karjaiba veti magát, 2000 körül Haran városából elment Palesztinába. Fia Iszák és unokája Jákob hivek maradtak Ábrahám vallásához. Jákob fia József, aki testvéreinek árulása folytán mint rabszolga jutott Egyiptomba, de itt lassankint helytartói méltóságra emelkedett, nagy éhinség idején apját és egész családját behivta a termékeny Gosen tartományba (keletre a Nilustól), ahol a Zs. évszázadokon által éltek a nélkül, hogy a benszülöttekkel akár vérben, akár szokásokban keveredtek volna. József halála után sokat szenvedtek a fáraók kemény uralmától, amit Mózesben szabadítójuk nem akadt. Mózes és testvére Áron 1320 körül a népet kivezette Egyiptomból, a biblia tudósítása szerint átkelt a Vörös-tengeren és azután az arab pusztának vett útját. Józsuéval együtt visszaverte a szomszéd törzsek támadásait és a Sinai hegyen új vallási és erkölcsi törvényt adott népének. Ezután Mózes még 40 évig járt a Zs.-kal a pusztában, hogy ezalatt a törvény tiszteletében rendületlenül, harcraképes nemzedék nőjjön fel körülötte. A vándorlás közben történt a főpapi méltóságnak átruházása Áron családjára és az egész népnek felosztása 12 törzsre. Mózes halála után a vezérszerep Józsuénak jutott, aki hét évig tartó háboruban az ország régi lakosait részint leigázta, részint kiirtotta. Akkor aztán az elfoglalt területet az egyes törzsek közt elosztották, ugy azonban, hogy Lévi törzse főpapi minősége alapján nem földet kapott, hanem 50-nél több várost a többi törzsek területén. Józsué halála után külső ellenségek és belső villongás apasztották a népet, melye csak a birák lelkes vezetése tudott a folytonos veszélyeknek közepette fentartani. Csak Sámuelnek, az utolsó birónak sikerült a filiszteusokat is legyőzni s a belső villongásokat megszüntetni. De a nép óhaja az volt, hogy királya legyen. Ehhez képest Sámuelt Sault, Benjámin törzsének egyik előkelő sarjadékát királynak kente fel, bár őt is csak akkor ismerték el általában, mikor 1055. fényes győzelmet aratott az ammonitákon. Saul tovább küzdött a filiszteusok, moabiták, idumeusok és amalekiták ellen; de ekkor magára vonta Sámuelnek haragját, aki 1036. titokban Dávidot kente fel királynak. A főpapsággal való harc megtörte Sault, aki mikor még a filiszteusok ellen is csatát vesztett, 1033. öngyilkossá lett.

Dávid királynak (1033-993) szintén hét évi küzdelmébe került, amit az összes törzsek elismerték. Ő volt az első, aki székhelyét Hebrontól Jeruzsálembe tette át, melyet a jebuzéusoktól elfoglalt s a nemzeti királyság és nemzeti vallás központjává tett. Uralmát belső reformokkal megszilárdította, kivül az ország határait Egyiptomtól egészen Tapszakoszig, az Eufráttól egész a Középtengerig kiterjesztette. Felvirultak alatta a tudományok és művészetek is.

Salamon (993-953), Dávidnak Betsabétól született fia, hét év alatt előtte még ismeretlen fénnyel építette fel a róla elnevezett templomot, minden téren fényes eredményekre vitte, de viszont súlyos adókkal terhelte népét, melytől idegen asszonyoknak hatása alatt maga is elidegenedett. Halálakor a nehezen elfojtott elégedetlenség nyilt lázadásban tört ki, 10 törzs Rehaboam vezetése alatt nyiltan elszakad és Juda országával szemben kikiáltotta Izráel országát.

Izráel országa az asszíriai fogságig.

Habár a kettő közül Izráel volt a nagyobb és népesebb, belső szilárdságában még sem vetélkedhetett Judával, mert az utóbbinál maradt a főváros, a templom és a főpapság. Már I. Jeroboam (953-927) meghonosította a bálványimádást és csakhamar nyilt harcra került a dolog Juda ellen. Jeroboam fiát, az erkölcstelen Nabadot (927-925) hadvezére Baesa megölte és ő lépett helyette a trónra. Ennek fiát Elahot (901-829) hasonló sors érte hadvezérének, Simrinek kezétől, amikor aztán Omrit emelték a trónra, aki Samariát építette és azt tette meg székes fővárosnak. Fia és utód Áchát elfogadta Bálnak tiszteletét, hevesen üldözte Illés prófétát, de vitéz katona volt, aki a szírusokat leverte és Damaszkus falai alatt esett el. Utána fia Ahasja következett (853-851), ez után viszont Ahasja fivére Joram (851-843). Ezt az egész családját Jehu ölette meg (843-815), akit Elizeus kent föl királynak és aki Bálnak tiszteletét kiirtotta. Joahas (815-798) és Joas (798-790) uralkodása után Uráel országára II. Jeroboam alatt (790-749) a másodvirágzás kora virradott fel. De utódai (Sacharja, Sallum és Menahem) alatt már ismét a hanyatlás képe mutatkozik. Pekah (736-734) uralkodásának az a vereség vetett véget, melyet II. Tiglath Pilesar asszir király ellen szenvedett s melynek folytán a népességnek jelentékeny részét fogságba hurcolták. Az utolsó király Hoseas volt (728-719), kinek uralkodása alatt először IV. Szalmanasszar asszir király tört 723. az országba, majd 722. Sargon Szamariát végleg elpusztította és a népet méd és persa tartományokba telepített át (asszír fogság).

Juda országa a babiloni fogságig (586).

Rehaboam kormánya idején (953-932) egyiptomi sereg uszította Judát és fosztogatta a templomot. Abiam (932-929) és Asa után (929-873) Josafát 8873-848) hozott tekintélyt a trónra, melyen ült. Igazságos és nemes uralkodó volt, leverte az edomitákat, moabitákat és ammobitákat; Izráel országával is jobb viszonyba lépett, midőn fiát Joramot (848-844) összeházasította Achá király leányával Athaljával. De csakhamar ismét rettentő vérboszu következett be a két uralkodóházra. Joram halála után fiát Ahasját Jehu megölte, mire Ahasja anyja meggyilkoltatta az összes trónutódokat, akik közül azonban Joas megmenekült és (837;797) trónra is jutott. Ezt megölték, mert a templom pénzét arra használta, hogy rajta lealázó békét vásároljon. Ugyan igy járt fia Amazia (797-792), aki Izráel ellen csatát vesztett és Jeruzsálemet is feladta. Fia Uzia (792-740) rövid időre jobb napokat hozott népére, de mát Jotham (740-792) és Ahas (734-728) ismét balsors alatt nyögtek, sőt az utóbbi nemcsak hogy asszír hűbéres lett, de még a Jehova-tiszteletről is le kellett mondania, melynek visszaállításáért Ézsaiás, Mikeás és más próféták szenvedélyesen küzdöttek, de ami csak Ahas fia Hiszkiás alatt (728-697) sikerült. Ez a király arra nézve is kisérletet tett, hogy az asszír hűbérviszonyt felbontsa, de hasztalan: Szanherib újra rákényszerítette a bilincseket. Az utolsó királyok voltak: Manasse (697-642), aki a bálványimádáshoz visszatért; Ámon (642-640), akit nyolc éves fia Józiás (640-609), Jeremiás próféta kortársa követett; három gyönge király: Joahas (609), Jojakim (609-597) és Jojachin (597), végül pedig legutolsó az utolsók közt Zedekiás (597-586), aki alatt Nebukadnezár az országot elfoglalta, Jeruzsálemet templomostul feldúlta, a királyt megvakíttatta, s a népet Babilonba fogságba hurcoltatta. L. Babiloni fogság.

A babiloni fogságtól a zsidó állam bukásáig (586-tól Kr. u. 70.).

A babiloniai száműzöttek közül csak vagy 42 000-en éltek Cyrus engedélyével, hogy Palesztinába visszatérhetnek; jobbára Júda-törzsbeliek voltak, miért is ezentúl «jehúdim» (Zs.) lesz a népnek szokásos lenevezése. A hazatérőket Zerubábel és Józsua főpap vezették (536). 458-ban Ezra (l. o.) vezetése alatt újabb csapat száműzött jött Palesztinába és a tóra törvényei szerint kezdte reformálni a vallásos életet. Nehemiás, Artaxerxes Longimánus persa király pohárnoka, 444 óta Judea helytartója, segédkezett neki e rendszabály keresztülvitelénél. A nép főpapjai vezetése és persa fenhatóság alatt zavartalanul élt ősei földjén, mig Nagy Sándor hódításai által makedoniai (331) és Ptolemaios Lagi óta, ki 301. elfoglalta Jeruzsálemet és nagyobb zsidó koloniát telepített meg Alexandriában, egyiptomi, Nagy Antiochus (203) alatt szír fenhatóság alá került. Ezzel a bel- és külzavarok s vallásos üldözések szomoru korszaka kezdődött a Zs. számára. Antoichus és fia Selenkos (187-175) alatt, kik meglehetősen jól bántak velök, mindinkább lábra kapott a görög-szellem, melynek gyakran maguk a főpapok is hódoltak. Seleukos utóda, a ledér Antiochus Epiphanes (175-63) Palesztinában oltárokat emelt a görög istenségeknek; a jeruzsálemi templomban Zeus képét állíttatta fel; Apollonius hadvezére által a lakosság nagy részét felkoncoltatta s a legkegyetlenebb módon fáradozott a zsidó hit elnyomásán. A véres üldözés következtében felébredt a nemzeti öntudat és a Zs. a Makkabeusok (l. o.), kivált a hős Júda vezetése alatt felvették a küzdelmet a gyülölt szír iga lerázására. 164. elfoglalták Jeruzsálemet és a templomban helyreállították az ősi istentisztelete (innét a Khanuka-ünnep, l. o.). Júda halála után (160) testvérei Jonathán és Jokhánán kevesebb szerencsével folytatták a küzdelmet, mig Simon (142-35) döntő ütközetben győzött és (141) diadalmasan bevonult Jeruzsálembe, hol mint a szabad népnek a rómaiak által is elismert fejedelme bölcs intézkedései által is ismert fejedelme bölcs intézkedései által az új zsidó államot felvirágoztatta. Fia Hyrkanus János (135-105) hódítások által független országának határait messze kiterjesztette és Iduneát és Samariát Judeához csatolta. De már unokáinak II. Hyrkanos és Aristobulosnak versengése tönkre tették Judea szabadságát. Aristobulos ugyanis Pompejus római vezér segítségét kérte, ki 63. Jeruzsálemet elfoglalta és falait leromboltatta. A zavar az országban nőttön nőtt és a rómaiak önhatalmulag öt kerületre osztották az országot (Jeruzsálem, Sepphori, Amathus, Jericho, Gadara). A Zs. többször próbálták a gyűlölt római igát lerázni, de kevés sikerrel, 56. Gabinius a Tábor hegyénél leverte a lázadó Zs.-at. Crassus, ki a templomot kifosztotta, hasonló lázadást fojtott el Tarichäa mellett. Caesar, ki különben kegyesen bánt a Zs.-kal, Hyrkanosnak adta a főpapi méltóságot és egy idumeus királyi sarjadékra, Antipaterre bizta az ország kormányzását. Ennek második fia Herodes (l. o.) 37. rémséges polgárháboruk után véget vetett a Hasmoneusok uralmának, kiket most a Herodeusok váltják fel (Kr. u. 37-70.). A nép csakhamar meggyűlölte Herodest, ki embertelen vérszomjjal mindig a rómaiak kegyét keresve, áldozta fel egymás után nejét Mairamnet, a Hasmoneusok utolsó sarját és gyermekit. Külsőleg fényes uralkodás után Kr. e. 4. bekövetkezett halálával polgárháboru tört ki, melynek véres leverése után, a rómaiak Archelaost ismerték el, de többé nem királynak, hanem csak etnarkának, mely tisztségből azonban már 3 év után elmozdították és Judeát római tartománnyá nyilvánították s az országot római prokurátorok kormányozták: Philippus, Valerius Gratus, Pontius Pilatus stb. Élet és halál fölött végső hatóságkép döntöttek, de a polgári igazságszolgáltatást a szinhedrion kezében hagyták. Adókivetés és zsarnokság által többször, de mindig eredménytelen felkelésre késztették a Zs.-at. Tiberius halála után Nagy Herodes unokája I. Agrippa alatt (41-44) Judea, persze a rómaiak főhatósága alatt, ismét királysággá lett, de II. Agrippa kiskorusága alatt megint prokurátorok állnak az ország élén. Ezeknek zsarolásai és vérengzései, valamint az országban dúló pártviszály a népet ismét nyilt lázadásra hajtották, mely Gessius Florus alatt kitölt (66) s amelyben mint Galilea helytartója részt vett Josephus Flavius (l. o.) is. A vakbuzgó zelóta- (l. o.) pártnak sikerült a lázadást az egész országra kiterjeszteni. Nero a lázadás elfojtására Vespasianust küldte ki, ki fiával Titusszal Sepphorist, Jotapatát és más megerősített városokat hosszas, kétségbeesett küzdelem mellett, melynek elfoglalása hosszu ostrom után sikerült (70., áb hó 9. innét a zsidó bőjtnap tisó-beáv). A templomot elhamvasztották, sok zsidót legyilkoltak vagy rabszolgavásárra hurcoltak, a többi futásban keresett menekülést és szétszóródott; a földet vagy római katonáknak adományozták, vagy eladták a kincstár javára.

A zsidó állam végleges bukásától (Kr. u. 70.) egész a mi időnkig.

A Zs. történetének ezen második nagy korszakában nem merül fel történeti esemény, mely az egész népet éri és döntő befolyással bir külső viszonyaira. E történet tehát csak bizonyos időszakok és egyes országok szerint tárgyalható; ami jellemzi, az a kizárás, elnyomás és a középkorban rendszeres zsarnoksággá fajult üldözés, melyek mindenütt érték a Zs.-kat. Mundaz által rendületlenül hivei maradtak hitüknek melyet mint egyedüli kincset magukkal hoztak őseik hazájából, a legmostohább viszonyok közt odaadással ápolták szent könyvük és vallásuk tudományát és részt vettek az általános tudományos és szellemi törekvésekben. Történetük itt-ott kiválóan irodalom- és művelődéstörténet, melynek egyes nagyobb mozzanatai mint megannyi fénypontok tünnek fel a külső viszonyaik szomoru sötétségében.

Én 2 barátnőmet zsidózom, mert azok is :D De ezt csak azért tehetem meg mert tőlem nem veszik sértésnek, és egyébként is távol áll tőlem mindenféle rasszizmus. Szóval ők tartják a vallást, meg minden, héberül is tanulnak, szóval számukra nem sértő. Amúgy nem is nagy, hanem inkább görbe orruk van:)

Egyébként úgy általánosságban csak simán bunkóságból szokás zsidózni tudtommal, bár azt én sem értem,miért megy ez sértésszámba.

én úgy tudom,hogy mivel a zsidók jó üzletemberek voltak,és nagyrészük kapzsi lett,ezért ma a kapzsi embereket is lezsidózzák,mégha közük sincs hozzájuk..én nem zsidózok,a véleményemet megtartom,de a magyarok közt zsidó=kapzsi ember, akinek ha azorra nagyobb is,mégse zsidó,le sem kaparhatja magáról hogy zsidó,zsidózzák..szitokszó lett,mint a cigányozás..

engem nem érekel,nincs személyes problémám,és nem mondok zsidót a kapzsi emberre,mert lehet régimódi vagyok