Miért csinálnak az ortodoxok olyan fura dolgokat?
A katolikusok nem jéghideg vízzel locsolják le a gyerekeiket, tavaly kereszteltük a lányomat. A fejére spriccelt szenteltvíztől még csak nem is sírt.
A körülmetélés pedig nem csonkítás. Nagyobb tisztaságot és fokozottabb élvezetet eredményez. Ez baj? Miért kell minden vallási szokást rögtön kegyetlenkedésnek beállítani?
1. Azért csokolgatják az ikont, mert Tisztelik (nem imádják!), illetve nem is az ikont, hanem azt a szentet akit jelkébez.
A szentek azért lettek szenté avatva mert egykor a kereszténységért adták az életüket. Inkább vállalták a kinzásokat meg a kivégzést, minthogy megtagadják Istent. Vagy a szentek lehetnek, egykor élt bibliai személyek, akiknek nagyon erös volt a hitük.
Ezekután gondolod hogy nem érdemlik meg a tiszteletet?!
Ünneplö ruhában meg azért vannak egész nap mert ünnepelnek.
3. Szagos füstölö meg a katolikusoknál is van. Nem tudom pontosan elmagyarázni, és gunyolodni meg nem akarok, de valami áldásszerüséget jelent.
Évnyitón a suliba is eljött az ortodox pap, és nem tudom vízzel vagy tömjénnel (úgy hívják a szagos füstölöt) körbe-körbelocsolt mindönket, így áldott meg.
1. A tömjén fertőtlenítő a helyiséget, azon kívül az imádság azon keresztül megy fel Istenhez. Régen is illatáldozatot mutatták be Istennek mert Isten kedvelte azt. Szóval a tömjén füstje kedves Isten előtt és az imádsagokat azon keresztül kedvesebb én fogadja, ergo mint a bibliai időkben az illatáldozat. Én se bírom a tömjén szagát és mikor ott vagyok csak úgy tudok beletörődni hogy a pópa odajön és mindenki előtt megáll lóbálni a tömjént ( miközben meg kell hajolni és keresztet vetni mert ,, elméletileg,, mikor jön a tömjenezés akkor imádkozni kéne és azért hajolsz meg meg vetsz keresztet mert Istent így Tiszteled meg és az imádságot felveszi a tomjénfüst) hogy állandóan azt mondom magamnak hogy az imádságot viszi fel. Meg kell próbálni a biiai értelmét keresni az ortodox dolgoknak, meg ha nekünk reformátusoknak nehéz is. Ha nem találod meg a biiai értelmét az ortodox szokásoknak akkor még nehezebben érted meg) ha tudod a bibliai értelmét se érted csak beletörődsz hogy a Biblia írásait tartják be.
2. Mint reformatusnak nekem is túlzás az ikoncsokolgatás. De megértem hogy tisztelik a Szenteket. Nemhogy megértem hanem egy bizonyos szinten én is tisztelem őket. Az a bűn ha nem tisztelik a Szenteket és ezt a református egyház nem elég keresztény elismerni. A Szentek az életüket adták a hitért meg szenvedtek, hogyne kéne tisztelni őket. Például tegnap este volt a Sfinții Martirii Brâncoveni emlékestéje. Tudod hogy ők Romániában éltek a török időkben, egy apa 4 fiával. Împăratul török Ahmed elfogatta őket és azt mondta tagadják meg a hitüket de nem tették meg és az apa szeme láttára felyeztette le a 4 fiát és akkor sem tagadta meg a hitet és megölték. Mi a tizedreszet se állnánk ki annak amit a Szentek kiálltak a hitükért, hogyne érdemelnek meg a tiszteletet és Isten használja őket kozbenjáróinknak mert a hitünkért haltak meg.
3. Mindenki ünneplő ruhában egy a templomba
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!