Miért nem terjedt el a kasztrálás a római katolikus papok körében?

A cölibátus követelménye rendkívül komoly testi-szellemi erőpróba. Ha annak meg akar felelni valaki, a hit és az akarat erejével - bármilyen külső "rásegítés" nélkül - kell legyőznie olyan késztetést, amelynél nincsen természetesebb, biológiaibb. Ilyetén tehát hihetetlenül erős belső harc eredménye. Nehezen kikűzdött eredménye. A szó legeredetibb értelmében ÁLDOZATHOZATAL, amely által egy ember meghaladja önmagát..túllép a fizikai lényén, hogy szolgálatot vállalhasson - Isten előtt, mert bebizonyította azt, hogy több egy pusztán biológiai entitásnál.

(Ne kérdezd, mi a magánvéleményem. Egy részét tartalmazza, amit írtam, de ennél több - és igen bonyolult).

Ha tehát ÁLDOZAT-ról van szó, azt tudatosan "illik" hozni..könnyítésmentesen. A kasztráció a férfi hormonális rendszerét átalakítja; egy eunuch nem képes többé reprodukcióra (utódnemzés), ezért az arra irányuló késztetés (a nemi vágy) is "elhal" (hogy totálisan-e, azt nem tudom. Sose voltam még eunuch, - sőt: férfi sem, de gyanítom, hogy így van.)

Tehát: kontratenornak lenni vagy háremőrnek tökéletesen mást jelent, mint katolikus papnak. Ugye látod a kettő különbségét?

Ha megnézed az egyház alapvetően ellene van minden testiségnek, abból a (szerintem ijesztően torz) középkori meggondolásból hogy a föld siralomvölgy melyben a sátán uralkodik, ezért a test mint minden földi dolog a sátán eszköze. Amennyiben a sátán eszköze nyilván bűnre vezető dolog, ha valaki ellen akar mondani a bűnnek és a sátánnak mondjon le a testi örömökről így a szexualításról stb. Érthető hogy a papnak, szerzetesnek tisztábbnak kell lennie az átlag embernék ezért ő teljesen lemond a házaséletről hogy így tökéletesebb legyen. A cölibátus egyébként történelmileg az egyház erkölcsi megtisztítását célul kitűző cluny mozgalomhoz kapcsolódik.

DE a kasztrálást ellenzi az egyház mivel a saját testünk mint mindenünk az életben (számomra így ambivalensnek tűnő módon) éppen Isten ajándéka, teremtménye, ezért az öncsonkítás is bűnnek tekinthető. Az öncsonkítókat (voltak ilyenek pl azt hiszem Órigenész) eretneknek nyilvánították.

Nyilván ezeket a dolgokat sokkal hangzatosabban meg tudják magyarázni és ha manapság odamegy az ember egy paphoz és ilyeneket kérdez tőle nyilván az istenért vállalt áldozattal meg az önmagunk teljes odaadásával meg ilyenekkel fog jönni (ha megnézed ugyanaz csak édesebbre beállítva) mindenesetre a dolog történeti gyökerei ide nyúlnak vissza ez egyértelmű.

Első vagyok:

"..ha megnézed, ugyanaz csak édesebbre van beállítva..". Nem. Az áldozat és áldozatvállalás gondolatibb megközelítése épp hogy nem "édesebb", hanem ("földi" - így emberi - szempontból "keserűbb", szellemibb és aszkétikusabb). Nagyobb a kihívás, a feladat amit magunk állítunk önmagunknak.

Mindenesetre, ahogy írtam is, a testiség ezen ellentmondásos, kettős szemlélete egészen korai: már a gnosztikusokkal megjelent, majd a középkor előrehaladtával még "konfúzusabbá" szigorodott - és mint minden (tökéletességre irányuló) emberi törekvés, rengeteg elrettentő következményt produkált. A negatívumai máig hatnak (ez magánvéleményem..nem ér semmivel többet, se kevesebbet annál).

elterjedt, csak nem a papok körében

a kórista kisfiúkat heréltette ki az egyház előszeretettel