Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Ádám lett igazítva Évához?

Ádám lett igazítva Évához?

Figyelt kérdés

Azt mondtátok Ádámot úgy teremtette meg isten, hogy nem szánt neki párt, nem akarta hogy szaporodjon. Később Ádám szólt istennek hogy:

-Figyelj már minden élőlénynek van párja nekem nem adtál, nem látod hogy unatkozok egyedül? Kérek én is valakit!

-Ja, bocsánat igazad van így unatkozol, csinálok neked is egy társat és akkor szaporodhatsz is vele, de ahhoz el kell altassalak mélyen, mert nem emlékszem hogy csináltalak téged és kéne belőled a gerincedből egy minta.


Isten elaltatta Ádámot hogy kivegye belőle a bordáját és csinált egy másik embert. Mivel kettőt csinált ezért nőneműnek csinálta a másodikat, az első (Ádámot) kijavította és hímneművé alakította át. Ádámot Évához igazította hogy tudjanak szaporodni, csinált neki hímvesszőt és herezacskókat. Tehát ebből az következik hogy Ádám Évához lett igazítva, mert onnantól kezdve hogy Ádámot elaltatta és Évát létrehozta, majd Ádámot felébresztette Éva megcsinálása után, Éva lett először, s aztán lett Ádám átalakítva az kedves Évike mellé.



2013. jún. 2. 18:03
 1/7 ettro ***** válasza:
93%

Ez egy kései történet.

Az eredeti folyamközi ékiratokban, eleve az ember párt teremtette Isten. Egyikük sem létezett előbb a másiknál.

2013. jún. 2. 18:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
46%

És az állatokkal is megcsinálta szerinted ugyanezt?

Ezzel is azt fejezte ki Isten, hogy a nő a férfivel egyenrangú, hogy belőle van.


Ahogy Péter írná:


Szia!


Én úgy gondolom itt a hangsúly nem a technikai megvalósításon van. A lényeg az, hogy az Isten az asszonyt nem a föld porából alkotta, hanem az ember testéből.


"Ebben a gyönyörű allegóriában a nemek viszonya egymáshoz erkölcsi és társadalmi vonatkozásban jut kifejezésre; az asszony függése a férfitól, rokoni kapcsolata vele, a természetes alap a kettejük közt fennálló kapcsolatok kimélyítésére. Az asszony a férfi testéből vétetett; tehát az asszony természetes kötelessége kéznél lenni, mindenkor késznek lenni férje támogatására; és a férjnek természetes kötelessége mindenkor szeretni és védeni feleségét, mint saját Énjének egy részét" (Driver).


Üdv. Péter

2013. jún. 2. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
0%
Egyébként meg nem véletlen evolválodott oda Ádám farka, Évának meg a puncija valami csökövényes marhaságból. Vagy úgy gondoltad, hogy sokáig ott lógott valami használhatatlan, aztán összeszinkronizálódtak?
2013. jún. 2. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:
Igen, én is ugyan ezt mondtam hogy Évához lett átalakítva Ádám.
2013. jún. 2. 18:45
 5/7 anonim ***** válasza:
10%

Ez érdekes dolog.


"Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket."


És csak később, a második fejezetben:


"És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt."


Akkor most ki volt az asszony az első fejezetben? Vagy Ádám volt hímnő lény - Adam Kadmon (végül is belőle lett kivágva Éva, addig benne volt a női esszencia); vagy Lilith volt az asszony: [link]

2013. jún. 2. 19:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

Lilith szerencsére nem létezik, csak egy gyermeteg babona, amibe az új pogány vallások szeretnek kapaszkodni.

Egyszerű a magyarázat, nem időben lineárisan kell nézni a történeteket.

De akkor érdekes, hogy ez a sor a második fejezetben senkinek nem tűnik fel?


"És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké."

Ezt is a hetedik nap után írja le.

2013. jún. 2. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
0%

Kedves Kérdező.

(1Korintusz 11:8, 9) 8 Mert nem a férfi van az asszonyból, hanem az asszony a férfiból; 9 s mi több, nem a férfi teremtetett az asszonyért, hanem az asszony a férfiért.


ISTEN megszemlélte a Föld bolygót. Előkészítette, hogy lakhatóvá váljon az ember számára. Látta, hogy mindaz, amit alkotott, jó. Sőt, amikor ez a munka elkészült, ki is jelentette róla, hogy „igen jó” (1Mózes 1:12, 18, 21, 25, 31). Azonban mielőtt Isten erre a tökéletes következtetésre jutott, beszélt valamiről, ami viszont ’nem volt jó’. Természetesen Isten semmi tökéletlent nem alkotott. Csupán arról volt szó, hogy a teremtésműve még nem volt teljes. „Nem jó az embernek egyedül lenni — mondta Jehova —; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt [kiegészítőt, NW]” (1Mózes 2:18)


Éva megteremtése előtt Isten ezt mondta: „alkotok neki [Ádámnak] segítőt, mintegy kiegészítőt” (1Mózes 2:18). Vajon a „kiegészítő” szó arra utal, hogy a nő alsóbb rendű volt, mint a férfi? Nem, hiszen ezt a héber szót úgy is vissza lehet adni, hogy „neki megfelelő” vagy „hozzá illő segítő”. Gondoljunk csak arra, hogyan egészíti ki egymást a sebész és az aneszteziológus a műtét során. Vajon nélkülözheti egyik a másikat? Aligha. Vajon a sebésznek fontosabb a szerepe pusztán azért, mert magát az operációt ő hajtja végre? Nem. Ehhez hasonlóan, Isten úgy alkotta meg a férfit és a nőt, hogy társai, ne pedig vetélytársai legyenek egymásnak (1Mózes 2:24).


Isten itt nem azt mondja a férfiról, hogy különb a nőnél. Sokkal inkább arról van szó, hogy a nőnek olyan tulajdonságai vannak, amelyek az isteni elrendezés keretén belül kiegészítik a férfi tulajdonságait. A kiegészítő két olyan rész egyikét jelenti, melyek kiegészítik egymást. A nők mint csoport tehát bizonyos tulajdonságokban és képességekben kimagaslóak, míg a férfiak más tekintetben azok. Vesd össze: 1Korintusz 11:11, 12.)


Ahhoz, hogy egy feleséget gyengéden szeressenek, többre van szükség részéről a férj fősége iránt, mint puszta engedelmességre. A férj tarthat lovat vagy jól beidomított kutyát, amelyik engedelmeskedik neki. Ádám sok állattal rendelkezett Éden kertjében, és azok engedelmes alárendeltjei voltak. Mégis egyedül volt a maga nemében. Intelligens emberi társra vágyott, aki mintegy kiegészítője és segítőtársa a munkában: „Nem jó az embernek, hogy továbbra is egyedül legyen”, mondta Jehova Isten. „Szerzek neki segítőtársat, mintegy kiegészítőt számára.” − 1Mózes 2:18.


. Igaz, hogy sok tekintetben hasonlítanak egymáshoz. De nyilvánvaló különbség mutatkozik fizikai megjelenésük és szexuális adottságaik tekintetében. Emellett érzelmileg is különbözők. Mi az oka ezeknek a különbségeknek? Isten azért teremtette ilyennek őket, hogy ki-ki betölthesse a maga sajátos szerepét. A férfi megteremtése után így szólt Isten: „Nem jó az embernek egyedül maradni. Szerzek neki segítőtársat, mintegy kiegészítőt számára” (1Mózes 2:18).

5 A kiegészítő valami olyasmi, ami összeillik vagy passzol valamihez, teljessé teszi azt, ami anélkül hiányos lenne. Isten úgy alkotta meg a nőt, hogy kielégitő, hozzáillő párja legyen a férfinak és segítsen neki a föld benépesítésére és gondozására vonatkozó isteni utasítások végrehajtásában. S miután Isten megteremtette a nőt a férfiból, létrehozta az első házasságot az Éden kertjében. E célból ’odavitte Évát a férjéhez’ (1Mózes 2:22; 1Korinthus 11:8, 9). A házasság boldog elrendezés lehet, mert mind a férfi, mind a nő olyan szükségletekkel lett megteremtve, amelyeket csak a másik képes kielégíteni. A különböző tulajdonságaik kiegyenlítik egymást. Ha a férj és a feleség megértik és megbecsülik egymást, és együttműködnek kijelölt szerepükkel összhangban, akkor mindketten hozzájárulnak a boldog otthon építéséhez.


Katy Weaver

2013. jún. 2. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!