Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Názáret 1. századi létezésére...

Názáret 1. századi létezésére van már történelmi bizonyíték?

Figyelt kérdés

A kérdés most nem az, hogy az 1. században volt-e valamilyen település a mai Názáret helyén vagy sem, hanem hogy van-e már olyan nem keresztény forrás az 1. századból ami nevén nevezi Názáretet, mint mondjuk egy kis palesztin falucskát. Mert az evangéliumokban emlegetik, viszont nem keresztény forrás csak a 3-4. századból van róla, az meg nagyon késői.


Nézéret létezése azért is fontos, mert ha nem tudjuk bizonyítani, hogy az 1. században létezett ilyen nevű település, akkor semmi sem igazolja, hogy maguk az evangéliumok is az 1. században íródtak volna, hiszen a szerzők nem ismerhettek ilyen helységet, amire hivatkozni tudtak volna. A másik lehetőség, hogy későbbi (esetleg 2. századi) betoldás betoldás lehet ez a helységnév az evangéliumokba.


Köszönöm a válaszokat.


2015. ápr. 2. 01:26
 1/7 ceri ***** válasza:
A mai Názáret tudtommal is a 3-4 szd óta létezik. Viszont hallottam egy hasonló nevűről, amely létezett Krisztus idejében. Most konkrétan nem tudok a forrásra hivatkozni. Emlékeim szerint valakinek az előadásában hallottam erről a problémáról.
2015. ápr. 2. 10:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:
A hasonló nevű hely nem old meg semmit. Most vagy létezett Krisztus korában Názáret, vagy nem létezett. Amennyiben nem létezett, az evangéliumok keletkezését is - jogosan! - későbbre lehet tolni, hiszen a szent szerzők nem hivatkozhattak olyan helyre, ami nem létezik az ő idejükben.
2015. ápr. 2. 11:15
 3/7 ceri ***** válasza:
2015. ápr. 2. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 ceri ***** válasza:

bocs, én összekevertem Betlehemmel. Mert Jézus születési helyével tényleg vannak ilyen szempontból problémák.


A link tehát akkor neked tárgytalan.

2015. ápr. 2. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:
Nincs semmi gond. Tehát akkor Názáret 1. századi létezése még mindig bizonyítatlan.
2015. ápr. 2. 12:29
 6/7 anonim ***** válasza:
50%

Nem létezett ilyen helyiség, vagy terület elnevezése.

Egyes értelmezők azt fejtegetik, hogy fordítási hiba, a nazarénus jelzőt fordították félre.

Nem ismerem a régi arameus, vagy héber nyelvet, ezért nem tudok állást foglalni, de az elmélet szerint nagyjából ezer év elmúltával kezdték Jézust názáretinek származtatni és ez alátámasztja az elméletet, hogy ez csupán későbbi tévedés, ami Jézus legendás alakjában nem meglepő.

A nazarénusok a korábbi esszénusok egyik csoportja, akiknél a kereszténység alapgondolatából már jó néhány megfogalmazódott, de akit érdekel, az tovább kereshet a témában

pl. itt

[link]

2015. ápr. 2. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:

1) "Palesztin" falucska az 1. sz-ban nem lehetett, mivel a "Palesztinának" Hadrianus nevezte el isz 135-ben. Addigi nevek: Judea ( Juda ), Samaria ( Somron ), a Názáretet magabanfoglaló terület Galilea ( Galil ) ill korábban Zebulon törzsének területe volt ( az asszír hódításig ( ie 722 ) ).

2) A Talmud egy helyén egy rabbi említ Yeshu HaNocri -t ( nocri - názáreti ). Azt sajnos nem tudom megmondani, hogy ez a Yeshu azonos-e Jézussal és azt sem, hogy a szóbanforgó rabbi mikor élt. Lehetett 1. századi, akár korábbi, mert a Mishna bölcseinek egy része még ie.

( Persze meg lehet tudni, csak annyi bogarászásra eddig nem volt idõm és nemtom, mikor lesz. Ha fontos és képes vagy úgy kérdezni, hogy aki olvassa ne tekinthesse provo-nak, próbáld valamelyik ortodoz oldalon megkérdezni! )

2015. ápr. 2. 19:10
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!